Bóka János szerint az ügyészség nyílt politikai irányítás alá kerülhet.
Szerdán benyújtotta lemondását Nagy Gábor Bálint. A legfőbb ügyész döntését a személye elleni politikai támadásokkal indokolta. Mint fogalmazott, rendkívül rossz üzenete van annak, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak. Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a legfőbb ügyész lemondása tiltakozás Magyar Péter önkényével szemben.
Az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere. Ennek egyértelművé tétele érdekében ma – az ideiglenes köztársasági elnök útján – az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnökhöz intézett nyilatkozatommal benyújtottam a lemondásomat, kezdeményezve, hogy megbízatásom 2026. augusztus 25-vel szűnjön meg – írta közleményében a legfőbb ügyész.
– Az utóbbi időszakban a személyemen keresztül sorozatos, az elfogadható szakmai és közéleti viták kereteit messze meghaladó támadások érték az általam vezetett szervezetet, annak ellenére, hogy a megbízatásomat a jogszabályoknak megfelelően, kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve láttam el. Pályafutásom során sem nekem, sem a családtagjaimnak nem volt köze politikai pártokhoz, a legfőbb ügyészi pozíciót is kicsit több, mint egy éve töltöm be – írta Nagy Gábor Bálint.
Politikai játszmák színtere
A legfőbb ügyész hangsúlyozta azt is, hogy a politikai élet szereplőinek – sok esetben valótlanságokat tartalmazó – megnyilvánulásai mellett egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy a büntetőeljárások szereplői, jogi képviselőként eljáró ügyvédek saját ügyeiket felhasználva politikai jellegű támadásokat intéznek az igazságszolgáltatás egyes szereplői, benne az ügyészség ellen. Szerinte ezek a méltatlan kijelentések mára nemcsak őt és a tisztségét érintik, hanem veszélyeztetik az ügyészség tekintélyét, sértik a függetlenségét, valamint az ott dolgozó több, mint négyezer szakember munkájába vetett közbizalmat is.
Úgy fogalmazott, rendkívül rossz üzenete van annak is, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak.
Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól: ha tevékenységével nem felel meg a politikusi elvárásoknak, számolnia kell az eltávolításával – írta Nagy Gábor Bálint, hozzátéve, hogy a
legfőbb ügyészi tisztségről való lemondásom oka kizárólag az ügyészi szervezet érdekeinek szem előtt tartása: az ügyészség működése és függetlensége semmilyen körülmények között nem szenvedhet kárt a legfőbb ügyész körül kialakult nemtelen, politika által motivált küzdelmek miatt.„ Nem kívánok tovább részese lenni annak, hogy a személyem körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon.”
Bóka János: A legfőbb ügyész lemondása tiltakozás
A Fidesz szerint a legfőbb ügyész lemondása tiltakozás Magyar Péterék önkénye ellen. Bóka János frakcióvezető felhívta a figyelmet, hogy a lemondásra az adatlopási botrány másnapján került sor. Mint ismert, az ügyészség lefoglalta a legnagyobb ellenzéki pár teljes szerverállományát.
Bóka megjegyezte, hogy Magyar Péter a kizárólagos politikai hatalom megszerzésére törekszik, a legfőbb ügyész lemondása után az ügyészség nyílt politikai irányítás alá kerülhet. Felidézte ugyanakkor, hogy Magyar Péter önkényével szemben a Fidesz ellenállást hirdetett.
Az ukrán aranykonvoj ügyvédje „fúrta” leginkább a legfőbb ügyészt
A Tűzfalcsoport egyébként éppen ma írt arról, hogy szerintük aggályos, hogy az ukrán aranykonvoj ügyében jogi képviseletet ellátó, Gyurcsány Ferenchez is köthető ügyvéd a legfőbb ügyész hivatalvesztésének kezdeményezését kérte, majd röviddel később Magyar Péter a parlamentben szintén Nagy Gábor Bálint mandátumának megszüntetését sürgette. Magyar egyébként már többször azzal fenyegette a legfőbb ügyészt, hogy le kellene mondania, a mai hírre reagálva már cinikusan azt kérdezte: ki lesz a következő?
Nagy Gábor Bálint legfõbb ügyész – Fotó: MTI/Kovács Attila