Fidesz: Azonnal szüntessék meg a koncepciós eljárásokat és letartóztatásokat!

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Fidesz

Egy újabb volt kormánytisztviselőt, a Fidesz-frakció munkatársát vitték el otthonából kedden.

A Fidesz-frakció a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében indult, az ellenzéki párt által koncepciósnak tartott eljárások és letartóztatások megszüntetésére szólított fel szerdai közleményében.

A Fidesz-frakció azt írta: „immár egy hónapja koholt vádak alapján hat volt kormánytisztviselőt tartanak börtönben úgy, hogy az NKA kulturális támogatások vizsgálatát csupán néhány napja kezdték meg”.

Az ellenzéki frakció az ügyben tett feljelentéseket politikailag motiváltnak tartja, és a közleményben arról is beszámol, hogy kedden hajnalban egy újabb volt kormánytisztviselőt, a Fidesz-frakció munkatársát vitték el otthonából.

A Fidesz-frakció szerint Magyar Péter miniszterelnök és a Tisza-kormány célja, hogy „politikai ellenfeleivel, a legnagyobb ellenzéki párttal leszámoljon”.

Ennek érdekében nem riad vissza sem az alaptörvény módosításától, sem a kollektív politikai megbélyegzéstől, sem a Fidesz teljes informatikai adatbázisának lefoglalásától és ezáltal a párt működésének ellehetetlenítésétől, sem pedig attól, hogy „munkájukat lelkiismeretesen végző, családos vagy éppen krónikus betegségekben szenvedő köztisztviselőket hatósági eljárások alá vonjanak és megfosszák őket személyi szabadságuktól” – írták.

A közleményben a Tisza Pártot azzal vádolják, hogy koncepciós eljárásokat folytat.

Fel kell lépünk az önkény ellen – szólított fel a közleményben a Fidesz-frakció, azt ígérve, nem fogják hagyni „ártatlan emberek jogtalan bebörtönzését”, és minden olyan esetet visszamenőlegesen ki fognak vizsgálni, ahol politikai megrendelésre törvénytelenségeket követnek el.

A Kecskeméti Törvényszék mind a hat gyanúsítottat letartóztatta harminc napra. Közöttük van Bús Balázs, az NKA korábbi alelnöke, Ughy Attila volt fideszes országgyűlési képviselő, a 17 milliárd forint kiosztásáról döntő Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának korábbi elnöke, Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) májusban felfüggesztett főigazgatója, valamint az NKTK kabinetvezetője és az ideiglenes kollégium két, az egykori Kulturális és Innovációs Minisztérium által delegált tagja.

Kedden az ügyészség a Fidesz szervereit biztosító központban is megjelent és nyomozati cselekményeket végzett. Orbán Viktor pártelnök, volt miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján az ügyet koncepciós eljárásnak nevezte, amely szerinte ürügy arra, hogy elvigyék a Fidesz szervereit.

MTI

A Fidesz a koncepciós eljárások és letartóztatások megszüntetését követeli – Fotó: Magyar Nemzet/Ladóczki Balázs

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004