Olvasói levél: Milyen a jó köztársasági elnök?

Szerző: civilek.info

OLVASÓI LEVELEK

olvasói levél

2012. óta immár a harmadik nemzeti elkötelezettségű miniszterelnök kényszerült lemondásra. Schmitt Pál plágiumbotrányba, Novák Katalin a mondvacsinált kegyelmi ügybe bukott bele, Sulyok Tamást pedig az érvényes alaptörvény kiskapujával buktatták meg. Úgy tűnik, hogy a globalista oldal számára folyamatosan kiemelt feladat a nemzeti elkötelezettségű köztársasági elnökök megbuktatása, és ezért a nemzeti oldallal szimpatizáló köztársasági elnökök minden lépését árgus szemmel figyelik.

Magyar Péter miniszterelnök ocsmány, emberi méltóságot is súlyosan sértő kampány után – Brüsszel mély hallgatása mellett – személyre szabott jogalkotással lemondásra kényszerítette Sulyok Tamás köztársasági elnököt. A köztársasági elnök a törvényesség őre, e tekintetben feladata azt vizsgálni, hogy a parlament által elfogadott és jóváhagyás céljából élé terjesztett törvények megfelelnek-e a hatályos alkotmánynak. Ebből kifolyólag az alkotmánymódosítás tartalmát nem vizsgálhatja, hiszen az alkotmány a mérce. Csak akkor fordulhat panasszal az Alkotmánybírósághoz, ha eljárási hibát talál az alkotmánymódosítás során. Ilyen viszont nem volt.

Elképesztő, hogy Sulyok Tamás kénytelen volt saját leváltását aláírni!

Magyar Péter miniszterelnök személyes célja a bosszú, mert az Orbán-kormányok idején nem érvényesült egójának megfelelő mértékben, sőt megszűntek jól fizető állásai is. Orbán Viktor személye már régen szálka Brüsszel és a láthatatlan háttérhatalom szemében, így a Tisza bő kétharmados győzelmével a háttérhatalom elérkezettnek látta az időt a patrióta mozgalom zászlóshajójával való leszámolásra. Ennek vagyunk a kezdetén. Ehhez a bosszútól lihegő Magyar Péterben tökéletes helytartót talált. Orbán Viktort a háttérhatalom számára nem elég legyőzni, szét kell zúzni magát a pártot is.

A Fidesz elektronikus levelezésének lefoglalása ennek kiemelt eszköze.

Korunk Nérójára vár visszahozni a „damnatio memoriae” antik gyakorlatát, a kegyvesztett személy emlékének szándékos eltörlését. Ez magyarázza meg azt a dühöt, gyűlöletet és megvetést, ami Magyar Péter arcára kiül parlamenti beszédei során. Elvakultságában még a nemzeti szimbólumoknak sem kegyelmez, ha az valamilyen módon kötődik az Orbán-kormányzáshoz: déli harangszó eltörlése; a „vármegye” kifejezés visszaalakítása megyére, Rákosi Mátyás történelemszemléletéhez igazodva; és a Nemzeti hitvallás elüldözése a hivatalokból.

De ez csak a kezdet. 71 százalékkal a háta mögött Magyar Péter nekiállhat a nagy tervnek, mely nem más, mint beilleszkedni az erkölcsét és identitását már régen elvesztő Nyugat öngyilkos világába.

Magyar Péter személyes célja, sajnos, találkozott a háttérhatalom elemi érdekével, a patrióta mozgalmakkal való leszámolással. Ez az az brutális erő, ami kellő bátorságot ad MP számára ahhoz, hogy minden jogi akadályon átgázoljon. Miközben Brüsszel csak megfigyeli az eseményeket az Alaptörvény 17. módosítása után.

Mindezek után fel kell tenni azt a kérdést, hogy miért olyan fontos a köztársasági elnöki státusz? A köztársasági elnök feladatköre oly széles, hogy nincs olyan ember, aki annak minden vonatkozásban képes lenne megfelelni. Emiatt áll rendelkezésére a Köztársasági Elnöki Hivatal. (Ha Novák Katalin hallgatott volna a Hivatalra, akkor most is ő lenne a köztársasági elnökünk.) Kiemelendő, hogy az elnöki hivatal összetételét alapvetően a mindenkori elnök határozza meg. Sulyok Tamás 2014-től az Alkotmánybíróság tagja, 2016 és 2024 között a testület elnöke volt. Magyar Péter szemében Sulyok Tamás nagy bűne, hogy nemzeti elkötelezettségű szuverén személyiség volt, a törvénykezés folyamatában végső döntési joggal bírt. Ehhez megvolt jogász végzettsége és alkotmánybírói élettapasztalata, így jogi kérdésekben nem szorult az elnöki hivatal segítségére.

Magyar Péter számára a legkényelmesebb egy jogi végzettség nélküli népszerű, tehát nem szuverén személy, aki helyett majd a célirányosan átalakított elnöki hivatal fogja véleményezni és jóváhagyásra a köztársasági elnök elé terjeszteni aláírásra az országgyűlés által jóváhagyott törvényeket. Magyar Péternek tehát egy népszerű, de igazi bábra van szüksége ahhoz, hogy az egész országot saját elképzelése szerint átalakíthassa.

Jogi végzettségű személy köztársasági elnökké való kinevezése esetén nagyon kilógna a lóláb, ezért Magyar Péter ezzel ezt csak végső esetben fog élni.

Felhívom a figyelmet arra is, hogy az új köztársasági elnök megválasztásához Magyar Péter hamis zászlót alkalmaz, amire az van kiírva, hogy olyan köztársasági elnököt kell keresni, aki majd kifejezi a nemzet egységét! Ugyanis ezt elvet Magyar Péter naponta megszegi, amikor a parlamentben a Fideszt és az arra szavazókat gyalázza. Nemzeti egység utoljára talán 1956 őszén volt.

Ebben a helyzetben a nemzeti oldal egyet tehet, de azt meg kell tennie. Minden fórumon be kell mutatni az alkotmány 17. módosítását, különös tekintettel arra, hogy a köztársasági elnököt személyre szabott jogalkotással kényszerítették lemondásra. Brüsszel nem hallgathat örökké, mert a kettős mérce tűrhetetlen!

Bartha Pál ny. erdőmérnök

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004