A Magya falu program aktuális pályázatainak még mindig nem hirdették ki az eredményét, pedig annak keretét is elkülönítette a leköszönt Orbán-kormány. Nagy István volt agrárminiszter szerint a tétlenkedéssel sok település jár rosszul.
Miért hagyja cserben a magyar falvakat a Tisza-kormány? Annyi hangzatos ígéret elhangzott már részükről a kampány alatt és a kormányzásuk idején is. Ígérték, hogy megtartják a Magyar falu programot, sőt kibővítik, beharangozták a Szent István-programot, hogy tízfalunként egymilliárd forinttal támogatják pluszban a településeket. Ezek az ígéretek, de a valóság, mint mindig, sajnos egészen mást mutat – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy István, a leköszönt Orbán-kormány agrárminisztere.
Nagy István nemrég a Civilek Podcast vendége is volt, a vele készített adásunkat itt tekintheti meg!
Magyar falu program: intő jelek
Emlékeztetett arra, hogy a kormányváltáskor az agrárminisztériumban lezárult a Magyar falu program aktuális pályázata. – Az önkormányzatokkal egyeztetve, miután ezt a programot, amelyet tisztán nemzeti forrásból valósított meg az Orbán-kormány, a magyar falvak írták – fogalmazott. Ebben a körben lehetett pályázni a Települési közlekedési és vízelvezetési infrastruktúra fejlesztése című alprogramhoz, önkormányzati utak, hidak, járdák kialakítására, fejlesztésére; nyílt és zárt vízelvezető rendszer felújítására, korszerűsítésére, kialakítására; kapubehajtó; közforgalom elől el nem zárt parkoló kialakítására, fejlesztésére, valamint helyi közérdekű feladatok ellátásának helyét biztosító önkormányzati tulajdonú ingatlanon, egyéb közterületen szilárdburkolatok kialakítására, fejlesztésére, felújítására.
Az Önkormányzati tulajdonú ingatlanok fejlesztése, önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó beszerzések című kiírás keretében óvoda, bölcsőde épületének felújítására, korszerűsítésée, óvodai, bölcsődei férőhelybővítésre, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére, temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztésére, eszközbeszerzésre, óvodai, bölcsődei játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére, kommunális eszközök beszerzésére, tanya- és falugondnoki szolgálat, valamint mezei őrszolgálat biztosításához személygépkocsi beszerzésére lehetett pályázni.
A Magyar falu program falusi civil alap keretében Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása alprogramban pedig civil szervezetek ingatlanberuházási, felújítási támogatására, gépjárműbeszerzési, eszközbeszerzési támogatására, valamint civil szervezetek programszervezési támogatására nyújthattak be a pályázatokat.
Megvolt a forrás, de nem hirdetnek nyertest
Az aktuális pályázatok eredményei az átadás-átvételkor már kihirdethetők lettek volna, a 27 milliárd forint költségvetési forrás az agrártárcánál rendelkezésre állt. Azóta azonban nem történt érdemi előrelépés – hívta fel a figyelmet a helyzetre Nagy István.
A volt miniszter szerint aggodalomra ad okot, hogy a hangzatos kampányígéretek után kezd kirajzolódni a Tisza Párt valódi szándéka.
Bart István, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium helyettes államtitkára a falvak jövőjével kapcsolatban felvetette, hogy a támogatásokat hatékonyabb lenne a városokra és a fenntarthatóbb városi infrastruktúrára összpontosítani a kistelepülések folyamatos, mesterséges fenntartása helyett.
Ez a kijelentés eléggé ijesztően hangzik a kistelepülésen élőknek. Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke pedig kiosztja a polgármestereket, miszerint ő nem azért indult el az országgyűlési választásokon, hogy a munka helyett hónapokon keresztül polgármester-látogatási körutakat szervezzen. A Fidesz időszakában sokan hozzászoktak ahhoz, hogy a politika személyes kapcsolatok, háttéregyeztetések rendszere. Ennek a világnak most vége – mondta Nagy István. A volt miniszter idézte Radnai Márk korábbi Facebook-bejegyzését. Abban ez szerepelt:
a polgármesterek feladata a települések működtetése és fejlesztése. Az országgyűlési képviselő feladata az országos érdekek képviselete, a törvényalkotás és a fejlesztési forrásokért folytatott munka.
Világos és kijózanító üzenet minden polgármester számára. Lehet érezni a különbséget a jobboldali nemzeti politikához képest, ahol a vidék, a falu nem valaminek a pereme vagy a széle, hanem mindennek az alapja, a közepe. Az már csak egy megerősítő ráadás, hogy a polgármesterek bérét befagyasztották, költségtérítésüket megvonták. Ez megint csak a kistelepülések polgármestereit érinti leginkább, mert ott bizony a mindenes a polgármester a nap huszonnégy órájában. Lehet, hogy ha Radnai Márk és a Tisza képviselői leülnének velük egy kávéra vagy teára, találkoznának a valósággal – mondta.
Sürget az idő, ideje lenne cselekedni
A kistelepülések várnak a Magyar falu program forrásaira. Szeptemberben kezdődnek a bölcsődei, óvodai, iskolai foglalkozások. Nagy István szerint jó lenne addigra befejezni ezeket a beruházásokat, többek között azért is, hogy ne döntsenek úgy a szülők, hogy inkább átviszik a gyerekeiket a közeli település intézményébe, mert az jobb állapotban van. A rendezvények nagy része is a nyári időszakra esik, ne télen kelljen utat, járdát, közművet felújítani.
Vagy ez az időhúzás és semmittevés pont a Bart István szerinti elveket valósítja meg? Ideje lenne tenni végre valamit a kormánynak a vidékért, a magyar falun élő emberekért. Nekünk, nemzeti jobboldali embereknek is össze kell fogni, mert mi értjük, hogy a magyar falu a nemzeti kultúránk egyik legfontosabb forrása volt évszázadokon át. Egyértelmű , hogy a magyar nemzeti identitás jelentős része a falusi kultúrából táplálkozik. Van tehát dolgunk. Emeljük fel a szavunkat, feszítsük meg erőnket közösen a magyar falvakért, mert ez a megmaradásunk záloga a XXI. század elején is – tette hozzá Nagy István.