Kőkemény üzenet a kormánynak Tusványosról: Ezekért a tetteikért felelni fognak

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Tuzson Bence
Tovább robog a tusványosi program, ezúttal Tuzson Bence korábbi igazságügyi miniszter adott hangot markáns véleményének és nem kertelt: nem fognak felejteni.
Mit lehet kezdeni azzal a jogi és média abúzussal, amit a Tisza nevű formáció művel jelenleg? – ezzel a felvetéssel kezdte Kötter Tamás ügyvéd azon a tusványosi panelbeszélgetésen, ahol a Tisza-kormány fenyegetéseiről és a Védvonal nevű szervezet működéséről értekeztek és ahol Tuzson Bence egykori igazságügyi miniszter kemény üzenetet (fenyegetést?) küldött a kormány tagjainak.

„Fel lesznek jegyezve. Mindenkiről tudni fogunk mindent. Ezekért a tetteikért előbb-utóbb felelni fognak, ezt tudniuk kell nekik is, akik ebben a bosszúhadjáratban részt vesznek. Nem fogjuk elfelejteni, úgy készüljenek, ennek tudatában cselekedjenek”

– figyelmeztetett Tuzson Bence, egyértelmű üzenetet küldve a Tisza-kormány tagjainak. Szerinte a fenyegetettségnek olyan szintjei valósulnak meg, amire nem nagyon volt még példa, majd megismételte, nem felejtenek el semmit, ami most történik.

„Amit Magyar Péterék csinálnak, beleillik abba a sorba, amit mások tesznek Európában. Ez a világ, amelyik támogatja a magyar kormányzást, ezt fogja mutogatni majd mindenhol a világon, hogy így fogtok járni, ahogy Magyarországon jártak” – mondta még Tuzson Bence, aki szerint ez csak a patrióták ellen irányul.

Hét embert vittek el, tartják őket börtönökben, különböző ügyek miatt – tért rá kissé a konkrétumokra a korábbi igazságügyi miniszter, ami szerinte ugyanolyan felháborító, mint a Fidesz szervereinek lefoglalása, amiket majd visszaélésszerűen akarnak felhasználni, de azt még nem tudja, pontosan mi jöhet ki ebből. Kötter Tamás szerint a „verőlegényeknél” kötnek majd ki ezek a szerverek.

Erről beszél majd Orbán Viktor a szombati előadásán

„Nem számíthatunk arra, hogy nemzetközi fórumokon bármit is el lehet érni ez ellen az épülő önkényuralmi rendszer ellen, hiszen a világ is efelé halad” – folytatta, majd mondta, meg kell keresni minden létező lehetőséget az ellenállásra, de azt látni kell, hogy a korábbi kormány tagjai közül, és az egykori kormánypártok körül mindenki fenyegetettségben van, mert a jelenlegi kormányzat bosszút forralt.

Az, hogy konkrétan milyen lépésekre készülnek az ellenállás jegyében, bővebben nem kívánt beszélni, annyit azonban elárult, Orbán Viktor a szombati előadásán beszél majd erről, az ellenállási nyilatkozatról is.

Tuzson a probléma forrásaként rátért arra is, hogy a politikának leágazása lett a showbiznisz, ezáltal megváltozott a politika szerepe, nem abban a térben van jelenleg, ahol kellene lennie, ami a közjó kiszolgálása. Nem tarthatjuk fel a kezünket, küzdeni kell.

Az egykori igazságügyi miniszter közölte azt is, hogy beadtak egy alkotmánybírósági beadványt Hende Csaba mandátumának megszűnése miatt, szerintük ugyanis annak idején nem ilyenek miatt tették bele az alkotmányba a képviselői választhatóságot az alkotmánybírák esetében. Hende Csabának azért szűnt meg a megbízatása, mert az alkotmánybírák esetében van egy kitétel, miszerint csak olyan ember töltheti be a tisztséget, aki indulhat országgyűlési választáson, de ez nála a cikluskorlátozással automatikusan megszűnt. Tuzson azonban azt is elárulta, hogy a Tisza-kormány ezt a beadványt úgy próbálta most ellehetetleníteni, hogy már hétfőn benyújtották Hende Csaba utódjának a nevét, miután hivatalossá vált az Alkotmány 17. módosítása.

A kommunizmus modern formája

„Okozott egy kisebb sokkot a polgári közösségünkben a választási eredmény, de ez még csak a kisebb probléma, ugyanis a kampány végeztével sem szűntek meg a támadások a közösségünk tagjai ellen. Az a generáció, akik nem éltek a kommunizmusban, most megtapasztalhatják azt egy modern formában. Kulák-listák is vannak, a Tisza szigetek tagjai ilyen listákkal keresik fel a különböző intézményeket, hogy kiket kell eltávolítani, illetve kiket kell felvenni a helyükre”

– jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit, aki szerint a Tisza Szigetek részéről nagy nyomást helyeznek az országgyűlési képviselőkre is. A Védvonal vezetője szerint a Fidesz által létrehozott intézmény azért jött létre, hogy azoknak nyújtsanak jogi segítséget, akik nincsenek a politika frontvonalában, ugyanis szerinte rengeteg ilyen támadás éri ezeket az embereket.

Czunyiné szerint kulturális deficit is kialakult, a tartalmas beszélgetésre, diskurzusra egyre kisebb az igény, ez pedig hosszú távon oda vezetett, hogy igény van az ilyen bosszúhadjáratokra, ami most is zajlik Magyarországon. A vagyonvisszeszerzési hivatalt csak új ÁVH-ként hívta, és arra figyelmeztetett, hogy annak a működése a hamarosan benyújtandó törvényjavaslat alapján nemcsak fideszesekre terjed majd ki, hanem tiszásokra is. Czunyiné a beérkező panaszokról azt mondta, minden területről érkeznek, legsúlyosabbnak azt ítélte, hogy már iskolákban gyerekeket érnek zaklatások.

Kötter Tamás közben arról beszélt, hogy szerinte nem folyik jelenleg munka az Igazságügyi Minisztériumban, Görög Márta tárcavezető 2-3 emberrel bezárkózott és azon tanakodnak, hogyan kellene működni. Jogot végzett emberként azt mondta, második évben kirúgták volna őket, ha olyan témákkal jönnek elő, mint a visszamenőleges jogalkotás, egyértelmű utalást adva a miniszterelnöki és országgyűlési képviselők cikluskorlátozásaira.

„Két évvel ezelőtt jelent meg ez a Messiás-eszme, és ezt a szerepet valaki fel is vállalta. Ott kezdődött egy súlyos morális lejtő, és lassan el is érünk majd az aljára. Még nem vagyunk ott, de annyira csúszik, hogy el fogunk érni oda” – fogalmazott Hal Melinda klinikai szakpszichológus anélkül, hogy kiejtette volna Magyar Péter nevét. Szerinte a lejtő aljának elérésére erre akkor kerül sor, amikor már nem lesz kit abuzálni. Mindenki megtapasztalja majd ezeket a támadásokat, függetlenül attól, hogy melyik pártra szavazott – fogalmazott a szakpszichológus, hozzátéve, zéró toleranciát kell hirdetni az erőszakkal szemben. Hal Melinda szerint a politikától minél jobban semlegesíteni kellene magunkat, ez is egy megoldás lehet, hogy a mentális egészségünk legalább rendben legyen.

Index

Címlapkép: Tuzson Bence 2026. július 24-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004