A Vatikán digitalizálja II. János Pál egyedülálló vizuális öröksét

Szerző: civilek.info

HITÉLET

II. János Pál pápa

Szent II. János Pál pápa megválasztásának 50. évfordulójára, 2028-ra készülve megkezdődik fotóarchívumának digitalizálása. A vatikáni Kommunikációs Dikasztérium kezdeményezésének célja, hogy megőrizze és érvényre juttassa annak a több millió képnek a rendkívüli örökségét, amely elbeszélt és formált egy korszakot.

Ha a technológia archiválja a láthatót, a személyek őrzik a láthatatlant. Ebben az esetben II. János Pál közel harminc éves pápaságának történetét, amit több, mint négymillió felvétel örökít meg. Rendkívüli vizuális örökségről van szó, amit végre digitalizálnak, hogy az egész világhoz eljusson.

Egy kitörölhetetlen jel képei

Karol Wojtyła pápasága kitörölhetetlen nyomot hagyott a kollektív emlékezetben. Ezért a Kommunikációs Dikasztérium úgy határozott, hogy elindít egy részletes folyamatot az értékes fotóarchívum megóvására és aktív hasznosítására. A projektet július 8-án mutatták be a dikasztérium Marconi-termében, egy nagyobb program részeként, amelyet a Technológiai Igazgatóság indított el 2023-ban Francesco Masci vezetésével.

Együttműködés

A dikasztériummal együtt dolgozik majd Francesco Sforza fényképész és kurátor, aki szívvel-lélekkel VI. Páltól XIV. Leóig fotózta a pápákat, a bolognai Cineteca filmkönyvtár restauráló központja, ami a tudományos koordinálást és a restaurálást végzi, továbbá a Bucap dokumentum digitalizációs vállalat. Francesco Sforza 48 év után ment nyugdíjba tavaly novemberben. Egy másik nagy fotós, Arturo Mari tanítványa volt, akinek neve fogalommá vált. Diszkréten, alázattal, a szív szemével fotózta a pápák sorát, az audienciákon, apostoli utazásokon.

A pápák fotósa

„Francesco Sforza soha nem szerepelt riportokban, nem szóltak róla szalagcímek. Azonban a történelem mégis sokat köszönhet neki. Fotói számtalan lapban jelentek meg, szerte a világon. Emberek millióinak érintette meg a szívét és az elméjét, noha neve nem is szerepelt a képek mellett. Fényképezőgépét a közösség szolgálatába állította. Tudta, hogyan mesélje el képekkel Péter szolgálatának a lényegét: a közelséget, a találkozást, az ölelést, az egymáson nyugvó tekinteteket” – mondta róla Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa.

Három évtized képanyaga

A cél visszaadni a világnak 27 évnyi pápaság fotóemlékezetét, amelyet többek között 104 apostoli utazás és 146 lelkipásztori látogatás gazdagított, összesen több, mint 4,7 millió fényképpel, melyek egy nagyon intenzív magisztériumról és nemzetközi jelenlétről tanúskodnak. Ezek a számok azt is megmutatják, hogy a képek mennyire központi szerepet játszottak a lengyel pápa éveiben.

Az első fotóstúdió

A fotóörökség első felvételei 1977-ből valók, amikor a L’Osservatore Romano – c. vatikáni napilap kérésére rögtönöztek egy fotóstúdiót, két kisebb szobából alakítva ki, melyekből az egyik egy lépcső alatti helyiség volt. Az évek múlásával kifejlődött egy archívum, amely ma több millió képen keresztül elbeszéli az egyház történetének egyik jelentős időszakát.

Megőrizni és megosztani

A program egy részletes operatív eljárást foglal magában: a fotónegatívok digitalizálása és tudományos katalogizálása, az eredeti anyag biztonságba helyezése, ha szükséges, restaurálása. Az eredmény egy olyan digitális örökség lesz, amely megóvja és mindenki számára elérhetővé teszi a pápaság vizuális emlékezetét.

Analógból digitális

Egy olyan korban, amelyet mély technológiai átalakulások jellemeznek, ez a projekt szimbolikus értelmet is nyer. Paolo Ruffini, a vatikáni Kommunikációs Dikasztérium prefektusa aláhúzta, hogy ez a kezdeményezés tanúskodik az analógból a digitálisra való átállásról a mai világban, amelyben a kép nélküli emlékezet félő, hogy elsorvad és kialszik. Ruffini emlékeztetett arra is, hogy fontos megőrizni az előttünk lévők munkáját, mert a múltra tekintve építjük a jövőt. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a technológiának soha nem szabad elszakadni az emberi szenvedélytől és intelligenciától, különösen, amikor fotózásról és képekről van szó. Fontos, hogy az otthonunk és minden tudásunk egységet alkosson, hogy felismerjük a korunk sebességével való haladás szépségét – zárta gondolatait a kommunikációs vezető.

Vatican News

Címlapkép: Facebook/Vatican News

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004