Több, mint 220 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát Franciaországban és Spanyolországban a hetek óta tartó erdőtüzek miatt. A szárazság tovább folytatódik, a tűzoltók pedig egyelőre képtelenek feltartóztatni a lángokat.
Hatvanezer ember evakuálását rendelték el a hatóságok a franciaországi Bordeaux környékéről, amellyel 220 ezer fölé került a kilakoltatott emberek száma. Többségük francia, a legsúlyosabb helyzetben az ország délnyugati része van Gironde és Landes régiókban. A francia elnök a hadsereg bevetését is elrendelte.
Gironde megyében 110 ezer embert menekítettek ki, és 53 lakóház égett le – mondta Laurent Nunez belügyminiszter péntek este a TF1 kereskedelmi televízióban. A szomszédos Landes megyében 31 ezer embert evakuáltak, így legalább 141 ezer embernek kellett elhagynia otthonát vagy nyaralóhelyét a délnyugati országrészben, az Atlanti-óceán partvidékén – számolt be az MTI.
A népszerű idegenforgalmi célpontot, a Cap Ferret-félszigetet pénteken teljes evakuálták a hatóságok. A turisták és a helyiek gépkocsikonvojokban, illetve hajókkal hagyták el nappal és az este folyamán a területet a szerdán kezdődött és nagyon gyorsan terjedő tűz miatt.
A belügyminiszter teljesen példátlannak nevezte a kialakult helyzetet.
„Még soha nem láttunk ilyet, egy ilyen mértékű konvektív tüzet” – mondta Laurent Nunez a Gironde megyében pusztító tűz kapcsán, amely eddig több mint 19 ezer hektárt perzselt fel, és jelenleg „Bordeaux felé halad”.
Emmanuel Macron elnök péntek este a hadsereg mozgósítását kérte „a polgári védelem maximális megerősítése érdekében” a Franciaország délnyugati részén pusztító heves tüzekkel szemben
– közölte az államfői hivatal az AFP hírügynökséggel.
Az államfő kérésére a miniszterelnök, Sébastien Lecornu este 10 órakor összehívott egy tárcaközi válságstábot az országot sújtó erdőtüzek miatt. A munkacsoportban a belügyi, az egészségügyi, a közlekedési és a környezetvédelmi tárca, valamint a hadsereg képviselői kaptak helyet – tudatta a miniszterelnöki hivatal.
Spanyol tűzvész
Hasonlóan rossz a helyzet Madrid környékén is. Három kisebb tűzfészek nemrég egyesült a fővárostól nyugatra, amely így kezelhetetlenné vált. A környékről 25 ezer embernek kellett eltávoznia, további negyvenezret pedig arra szólítottak fel a hatóságok, hogy ne hagyják el otthonaikat. A lángok 50 kilométerre vannak a spanyol fővárostól – írja a Magyar Nemzet.
A madridi katasztrófavédelmi testület igazgatója, Carlos Novillo jelezte, a tűzoltók jelenleg nem tudják feltartóztatni a lángokat, egyéb védekezési műveleteket hajtanak végre.
A Madridtól nyugatra fekvő Ávila környékén is ég az erdő, szakértők attól tartanak, hogy a két tűzfészek egyesülhet. Egy helyi polgármester elmondta, a tűz fél óra alatt 20 kilométert terjedt. A lángok Madrid környékén eddig 6000 hektárnyi földet pusztítottak el, Ávila régiójában pedig 9000 hektár vált hamuvá.
Skócia is veszélyben
Az egyébként hűvösebb Skóciában is megállíthatatlanul ég az erdő a Cairngorms Nemzeti Parkban, Inverness és Aberdeen között félúton, az ország keleti részén. A ritkán lakott területen egy falut telepítettek ki elővigyázatosságból. A tűz július 15-e óta ég a környéken, de az elmúlt 24 órában romlott a helyzet, ezért döntöttek az evakuálás mellett. A problémát többek között az okozza, hogy a környék nincs beépítve, és a tűz helyszíne megközelíthetetlen járművekkel.
Címlapkép: depositphotos.com