Egy 21 éves, iszlamista körökből ismert férfit köröz a német rendőrség a berlini Pride-felvonuláson szombat este elkövetett gázolásos támadás miatt – közölte Florian Nath rendőrségi szóvivő vasárnap. A gyanúsított elmenekült, később a rendőrség Abdul B.-ként azonosította, s azóta is szökésben van.
Az incidens a német főváros Tiergarten nevű parkjában történt. A Christopher Street Day rendezvényt tíz órakor megszakították. Kai Wegner berlini polgármester a szabad és világra nyitott német társadalom elleni támadásról beszélt.
Az esemény a helyi LMBTQ-közösség egyik legnagyobb fesztiválja.
A támadó egy fehér kisbusszal hajtott a tömegbe, többeket elgázolt, egy nő a helyszínen életét vesztette. A tizenhat sérült közül három állapota életveszélyes, nyolcé pedig súlyos. A hatóságok szerint a merénylő járműve egy fának hajtott.
A sofőr elhagyta a támadás helyszínét, jelenleg feltehetően a német főváros egy másik negyedében lehet.
2200 rendőrt vontak be a hajtóvadászatba. A dpa német hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből, és a családja Berlinben él
– fűzte az MTI híréhez a Magyar Nemzet.
Fotó: depositphotos.com