Osztie Zoltán a tiszás önkény elleni tüntetésen szólalt fel az elnyomás ellen, beszédében pedig kiemelte, imádkoznak Orbán Viktorért, Magyar Péter megtéréséért, valamint bírálta a genderlobbit, a Pride-ot és a külföldi pénzszektor óriásait. Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye hamar jelezte, hogy a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom plébánosa nem egyházi megbízásból szónokolt a Sándor-palota előtt tartott ellenzéki megmozduláson. Süllei László általános érseki helynök azonnal levelet intézett a papsághoz, melyben emlékeztette a pásztorokat arra, küldetésük nem a politikai szerepvállalás.
A Keresztény Hit Alapítvány vezetősége azonban levélben állt a Szellemi Honvédő-díjas Osztie atya mellett, ennek szövegét alább közöljük.
A hivatalos magyarországi egyházi vezetés teljesen méltánytalan és Osztie atyára nézve is megalázó módon (és jellemző, hogy melyik hírforrásban) elhatárolta magát. Kik ezt tették, azokat − úgy látszik −, a másik oldal gyűlöletáradata, hírhamisítása, hazugsága egy cseppet sem zavarja. De hát, az eddigiek alapján sajnos mit is lehetne már mást várni.
Nyilván a „hivatalos” egyházi köröknek az is „fáj”, hogy ők egyértelműen letették a voksot − mert letették! − a mostani új „Lenin-fiúk” mellett és ez most őket is úgymond „sérti”. Most hirtelen elkezdtek politizálni, és nem is akárhogyan! Pontosan azt teszik (csak éppen a keresztényellenes oldalon), amiben Osztie atyát elmarasztalják. Ez akkor nem bűn, ez nem egy mérhetetlen gyűlöletkeltés és gyűlölködés a tisztességes oldal ellen, amit ez az uralomra juttatott Kun Bélás Rákosista kaszt most művel?
Osztie atya beszédjéből idézve: Mert a globalista körök ezeknek most szabad kezet adnak az ország fölött és most már azt csinálnak az országgal, amit akarnak („csak meg kell nyerni a választásokat, utána már mindent lehet”)! Kimondani sem lehet, hogy milyen károk fogják érni (már most is érik) az országot, az eddigi viszonylagos szuverenitásunkat, a gazdasági eredményeinket: minden veszendőbe megy!
Ez ellen a globalista gyűlölethullám ellen miért nem tiltakozik a Magyar Katolikus Püspöki Kar? Ettől miért nem határolódik el?
Ezzel sajnos felszámolják a még meglevő, maradék hűségeseket is. Ezek szerint ez egy cseppet sem zavarja őket, csak Osztie Zoltán atya, aki egyike a kevés „igaznak”?
Minket, a nem kisszámú, polgári-patrióta-szuverenista egyházi oldalt már a hivatalos egyházi vezetés is ennyire megtaposhat? Mi már nem is tartozunk az Egyházhoz? Fel sem merül bennük, hogy ezzel nekünk és maguknak mit okoznak? Mert itt egy olyan személynek egy olyan beszédével szemben történik meg mindez, aki ennyire bátran, korrekten, még az ellenségért való imádságra is buzdítva nyilatkozik.
És ahogyan most már egyre inkább a világi tömegmédiában sem, úgy újabban szinte már az egyházi médiában sem kaphatnak helyet a balliberális ideológiáknak nem tetsző megnyilatkozások. Akkor milyen alapon lehet – ha valaki valóban igazmondó akar lenni – kiegyensúlyozott tájékoztatásról beszélni?
Osztie atya bátor felszólalását megköszönni kellene neki és nem elhatárolódni tőle!
Az igazság nem személy- és létszámfüggő és nem aszerint érvényesítendő, hogy hányan állnak valami mellett vagy vannak ellene. Ez utóbbi is a tipikus relativizmus, azaz a balliberális, marxista oldalnak a régi brosúra-szószólása. Ez persze legyen az ő dolguk, az Isten előtt majd ők is számot adnak minden pillanatukról.
Jelenleg mind politikai, és sajnos néha mind egyházi téren az árulás korszakát éljük! A sátán elszabadult a világban és mélyen behatolt az Egyházba is, és ezt szenvedjük most, ki tudja, meddig. Az ország nemzeti, tisztességes és tradicionálisan (azaz nem modernista) keresztény oldalának − túlmenően az imádságon − egy minden eddiginél erőteljesebb és bátrabb összefogást kell megvalósítania a Haza és a valóban hithű kereszténység megvédése érdekében.
Ismét csak Osztie atyát idézve: „Kérem a paptestvéreket és minden magát kereszténynek vallót, aki nem ítéletére kívánja viselni ezt a nevet, hogy ne hallgasson többé, ne féljen és képviselje az evangélium szerinti ítéletalkotást és magatartást!”
Erősen reménykedve ennek az egyre sötétebb korszaknak a mielőbbi és végérvényes véget érésében, contra spem sperare (Róm 4,18):