Átadták a SZuper SZociety-díjakat a fiatalok lelki egészségéért dolgozóknak

Szerző: civilek.info

CIVIL

SZuper SZociety-díj

A fiatalok mentális egészségéért tevékenykedő szervezeteket, szakembereket ismertek el a Sziget fesztivál által idén indított SZuper SZociety-díjjal a rendezvény hétfői, nulladik napján.

Az idén első ízben, öt kategóriában odaítélt díj a hiteles és innovatív kezdeményezéseket, szakembereket és közösségi szereplőket állítja reflektorfénybe, mindazokat, akik innovatív és hiteles módon tesznek a fiatalok mentális egészsége érdekében.

A Bázis (helyi) díjat a Kompánia Alapítvány kapta, a Horizont (országos) díjat az országos lelkisegély-szolgáltatást üzemeltető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. Az év szakembere Balog Edina Anna, a Kamasztér Alapítvány alapítója, vezetője, az év nagykövete pedig Lil Frakk (Babaitisz Jorgosz) lett. Az életműdíjat Illésné Áncsán Aranka, a Tűzcsiholó Alapítvány alapítója kapta, aki négy évtizede dolgozik a gyermekvédelemben.

A díjakat Gerendai Károly, a Sziget alapítója, Balázs Judit pszichiáter professzor és Barabás Éva televíziós újságíró adta át, ők alkotják az elismerésekről pályázatok alapján határozó grémiumot.

Mint az eseményen elhangzott, a mai fiatalok mentális egészségét egyre nagyobb nyomás terheli, a digitális zaj, az állandó online jelenlét, a teljesítménykényszer és az elszigeteltség miatt egyre többeket érint szorongás, depresszió vagy kiégés, miközben a segítség sokak számára nehezen elérhető. Erre a kihívásra próbál választ keresni a Sziget által életre hívott SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj.

Ahogy Gerendai Károly is fogalmazott, a kezdeményezés célja, hogy támogassa a fiatalok lelki egészségéért dolgozó szakembereket és szervezeteket, és láthatóvá tegye azokat, akik valódi segítséget és kapaszkodót nyújtanak.

A díj mögött álló SZociety Mozgalom egész évben dolgozik a segítők támogatásán is.

A Bázis-díjat elnyerő Kompánia Alapítvány csaknem három évtizede dolgozik a dél-pesti régió hátrányos helyzetű gyerekeiért, fiataljaiért. Olyan komplex támogatási modellt működtet a Kompánia Tanodában és a Kompánia Alterben, amely a gyermekek és fiatalok mentális jóllétét az esélyteremtés alapfeltételének tekinti.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnak odaítélt Horizont-díjjal a fiatalok számára elérhető, közvetlen segítség és a krízishelyzetekben biztosított támogatás jelentőségét ismerik el. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány több mint harminc éve biztosít éjjel-nappal elérhető, ingyenes és anonim lelkisegély-szolgálatot gyerekeknek és 24 év alatti fiataloknak.

Az év szakembere, Balog Edina Anna több mint húsz éve vezeti a Kamasztér Alapítványt, amely a fiatalok mentális jóllétének megőrzéséért tevékenykedik. A Covid-járvány idején ő álmodta meg és hozta létre a ChatHelp mentálhigiénés segélyprogramot, amely a Z generáció számára nyújt azonnal elérhető lelki támogatást és krízisprevenciót.

Az év nagykövete, a rapper Lil Frakk (Babaitisz Jorgosz) az indoklás szerint zenészként, műsorvezetőként és tartalomkészítőként hitelesen szólítja meg a fiatal generációt. Megszólalásaiban és dalszövegeiben rendszeresen foglalkozik az önelfogadással, az érzelmek megélésével és a mentális egészség fontosságával, miközben saját tapasztalatait is nyíltan vállalja.

Az életműdíjas Illésné Áncsán Arankát az ország „Anyácskaként” ismerte meg, mint Oláh Ibolya énekesnő gyermekotthoni nevelőjét, aki évtizedek óta a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő, állami gondoskodásban élő fiatalok mentális és lelki jóllétéért dolgozik. Pályafutását a tiszadobi gyermekotthon vezetőjeként alapozta meg, ahol bebizonyította, hogy a családtalan gyermekek számára a valódi figyelem, a feltétel nélküli szeretet és a biztonságos kötődés jelenti a mentális túlélést és a felemelkedést.

MTI

Címlapkép: Sziget Fesztivál

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004