Már csak ezeken a helyeken használható a régi típusú személyi igazolvány

Szerző: civilek.info

CIVIL

kormányablak

Az Országgyűlés döntése nyomán bizonyos ügyeket év végéig még el lehet intézni a régi, könyv formátumú személyi igazolványokkal, amelyek cseréje tovább folytatódik – közölte a Belügyminisztérium.

A szaktárca tájékoztatása szerint a régi igazolvány használható lesz még a Magyar Államkincstár nyugellátásai, nyugdíjszerű ellátásai, pénzbeli, szociális és gyermekvédelmi ellátásainak átvételére, az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére, valamint a közszolgáltatási utazási kedvezmény érvényesítése esetén és anyakönyvi eljárásokhoz.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy 2026. augusztus 3-tól ezek a fajta igazolványok érvényüket vesztették, mivel nem felelnek meg az Európai Unióban egységesen alkalmazott biztonsági minimumszabályoknak.

Az első, júniusi felhívás óta több mint 100 ezer ember élt a lehetőséggel és cserélte le a régi típusú okmányát, így jelenleg még 57 ezer ilyen igazolvány maradt a lakosságnál.

A Belügyminisztérium továbbra is kéri az érintetteket, hogy gondoskodjanak az új igazolvány igényléséről, amit bármelyik kormányablakban időpontfoglalás nélkül is megtehetnek. A hetvenedik életévüket betöltött állampolgárok részére az állandó személyazonosító igazolvány kiállítása díjmentes – hívta fel a figyelmet a szaktárca.

MTI

Címlapkép: Dolgozók a mándoki kormányablakban – Fotó: Balázs Attila / MTI

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004