Átvilágítás kezdődik a Nemzeti Színházban

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Nemzeti-Színház

Pénteken délelőttre rendelte be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Vidnyánszky Attilát. A főigazgatót tájékoztatták, hogy a Nemzeti Színházban is átvilágítás kezdődik.

Más intézményekhez hasonlóan átvilágítás indul a Nemzeti Színházban is – tudatták a fenntartó képviselői pénteken délelőtt Vidnyánszky Attilával a minisztérium épületében. A Nemzeti igazgatója megkapta a vonatkozó dokumentumokat arról, hogy milyen eljárásrendben kezdődik meg az intézmény törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzése. „A magyar kultúra közkincs, amelynek függetlenségéhez átlátható és szakszerű működésre van szükség” – írta Facebook-oldalán a miniszter.

Ismeretes, Vidnyánszky Attilát ma délelőttre rendelték be minisztérium épületébe. A történtekről a rendező korábban úgy nyilatkozott, hogy felmentése a Nemzeti Színház éléről már eldöntött tény.

Berendelte Vidnyánszky Attilát Tarr Zoltán, szerinte ki fogják rúgni

A beszélgetésen Vidnyánszky Attila jelezte, hogy megértette és elfogadta az átvilágítási protokollt, kész a kölcsönös együttműködésre. Az állami fenntartású kulturális intézmények közpénzből gazdálkodnak, azok szabályos, felelős és szakmailag megalapozott felhasználása minden magyar ember érdeke. A vizsgálat eredményeiről később beszámolunk” – tudatta közösségi médiás posztjában Tarr Zoltán.

Origo.hu

Átvilágítják a Nemzeti Színházat – Fotó: commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=9915585

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004