Már egy pohár csapvízért is mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki Bécsben oltaná szomját.
Bécsben már a csapvízért is fizetni kell: a vizsgált 30 vendéglátóhely közül mindössze háromban adták ingyen – derül ki a Bécsi Munkáskamara (AK) felméréséből. Pedig 1000 liter vezetékes víz mindössze 2,27 euróba, vagyis nagyjából 900 forintba kerül a vendéglátóhelyeknek.
A vizsgálat során 30, központi és forgalmas helyeken működő vendéglátóhelyet ellenőriztek. 23 helyen akkor is pénzt kértek a csapvízért, ha a vendég ételt vagy más italt is fogyasztott. További négy helyen ugyan ingyen adták a vizet, de a gyümölcslé szódával való felöntéséért már külön díjat számoltak fel – olvasható a Heute cikkében az Origo szemléje alapján.
Fél liter csapvízért 0,80 és 3,60 euró, azaz körülbelül 320 és 1400 forint közötti összeget kértek, átlagosan 2,05 eurót, vagyis mintegy 800 forintot. Egy negyedliteres adag ára 0,40 és 1,80 euró között mozgott, ami körülbelül 160–700 forintnak felel meg.
A Munkáskamara szerint ezek az árak egyáltalán nincsenek arányban a víz költségével:
1000 liter csapvíz mindössze 2,27 euróba kerül, vagyis nagyjából 900 forintba a vendéglátóhelyeknek.
Jogilag felszámítható a csapvíz ára, ha azt feltüntetik az étlapon, a fél literért kért 3,60 eurót azonban az AK „nagyon aránytalannak” tartja. Azt az érvet sem fogadják el, hogy a poharat el kell mosni.
Akár 800 forintba kerülhet a gyümölcslé hígítása
Az alma- vagy narancslé szódával való felöntéséért is sok helyen külön pénzt kérnek. A 30 vendéglátóhely közül 24 számított fel felárat, amely 0,30 és 2 euró, vagyis körülbelül 120–800 forint között mozgott.
Az átlagos felár 0,98 euró, azaz mintegy 385 forint volt. Három helyen fordított volt a helyzet: ott a csapvízért kellett fizetni, a gyümölcslé felöntéséért viszont nem számoltak fel külön díjat.
A csapvíz ára jelentősen emelkedett az elmúlt években. 2014-ben egy fél liter átlagosan 1,39 euróba, vagyis körülbelül 550 forintba került, 2026-ban viszont már 2,05 euró, nagyjából 800 forint az átlagár.
Ez 47,5 százalékos drágulást jelent.
A Munkáskamara ezért azt követeli, hogy a csapvíz legalább akkor legyen ingyenes, ha a vendég ételt vagy más italt is fogyaszt – ne csak a kutyák kapjanak ingyen vizet.
Borítókép: Pixabay