Akadozik a MÁV szolgáltatása a tanév első napján.
A Világgazdaság olvasója kedd reggel azt írta, hogy Székesfehérvárra szeretett volna eljutni a G43-as gyorsított vonattal, ám csalódnia kellett. A máskor pontos vonat ezúttal 12 perces késésesben volt Tárnoknál, így jó eséllyel el fog késni a munkából.
De nem csak Székesfehérvár, hanem Budapest irányába is hasonlót tapasztalt, a főváros felé ugyanis még ennél is nagyobb, 14 percet késett a Z30-as zónázó. Bár a MÁV Plusz vonatinfója szerint nem ez az általános az országban, a legdurvább helyzet Dél-Balatonon van, ahol a Déli Pályaudvar felé közlekedő 849 Tópart Intercity 66 perc késést szedett össze már reggel fél nyolckor. Ezen kívül Szolnok és Budapest között is akadozik a vasúti forgalom, a 140-es Hortobágy Eurocity már közel 1 órás lemaradásban van.
Mindez azért is érdekes, mert Vitézy Dávid közlekedési és beruházási minsizter korábban rendszeresen támadta elődjét Lázárt Jánost a MÁV szolgáltatás színvonala miatt. Sőt, szerinte az előző kormányzat maga volt a vasútrombolás időszaka.
Azt viszont nem tette hozzá, hogy pont az előző miniszter volt, aki a 10 pontos vállalásai egyikeként bevezette Magyarországon a késési biztosítást.
Ugyanakkor az kétségtelen, hogy Vitézy Dávid számára prioritás a vasút fejlesztése Magyarországon, a Baross Gábor Vasútfejlesztési terv keretében a következő 10 évben 3550 milliárdot fordítana a kormány vasútra.
Mindenesetre a tanév első napja pedig abból a szempontból is figyelmet érdemel, hogy múlt héten Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben azt mondta, hogy Magyarország végre elkezdett működni.
Borítókép: MÁV