A kevesebb az több

Szerző: civilek.info

VÉLEMÉNY

iskola tanár oktatás

Vannak, akik szerint a választási ígéretek beváltását nem lehet számon kérni a győztes párttól, hiszen azok csak ígéretek, amiket talán nem is lehet megvalósítani. Rendben, legyen úgy. De ez azt is jelenti, hogy éppen annak ellenkezőjét is tehetik, mint amit ígértek? Aligha.

A győztes párt egyik fontos ajánlata volt, hogy jelentős pedagógus-béremelést  hajtanak végre, ha győznek. Győztek, a béremelés azonban valahogy elmaradt. Elvitte a cica, esetleg leesett az ígéretek polcáról és összetörhetett. Arra azonban a rájuk nagy számban szavazó tanárok és tanárnők valószínűleg legrosszabb álmukban sem gondoltak, hogy emelés helyett bejelentik: nem adnak újabb minőségi bérpótlékot az új tanévben.

Hahó, ébresztő! Ez már a pedagógusok nagyobb szakmai és anyagi elismerése ügyében tett előre mutató lépés? Ha hiszik, ha nem, a miniszterasszony szerint igen, hiszen

„a minőségi bérpótlék elmaradásának azért is örülhetnek a tanárok, mert ezzel rengeteg adminisztrációs tehertől menekülnek meg.”

Milyen igaz! Ha nem kapnak semmit, azt adminisztrálni sem kell. Van nekik úgyis elég dolguk, minek ilyen botorságokkal terhelni őket? Még szerencse, hogy az abszolút politikamentes PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) ismeri Karinthy Frigyes munkásságát, így képes magyarázni a bizonyítványt, mondván, hogy ez be sem volt tervezve az új értékelési rendszerbe.

Ja, akkor minden rendben van.

Igaz, az előző adminisztrációnál be volt tervezve, azaz létezett, ha meg most nincs, akkor azt nem elvették, csak nem adják oda. Ugye milyen másként hangzik?

Éppen úgy, mint ahogy az az iskolakezdési támogatások ügyében is történt. Úgy növelték, hogy szűkítették az érintettek számát. Amit ugye a rosszindulatúak félremagyaráznak, mondván, hogy gyerek és gyerek között az új rendszer különbséget tesz. De úgy is kezelhetjük, hogy akik nem szorulnak rá, azok nem kapnak. Így helyes, nemde?

Azért az is elgondolkodtató, hogy azok is csak félpénzt kapnak az iskolakezdéskor, akik vitathatatlanul rászorulnak. A második részletet majd év vége felé, amit – ha egyáltalán megkapják majd – nehéz az iskolakezdéshez kötni.

Tessék már végre tudomásul venni, hogy a kevesebb az több. Akkor is, ha nem.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: depositphotos.com

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004