António Costa, az Európai Tanács elnöke az uniós fővárosokban tett körútja után arra sürgeti a tagállamokat, hogy közelítsék álláspontjaikat a következő hétéves uniós költségvetés finanszírozásáról. Bohár Dániel közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy Costa Budapesten Magyar Péter miniszterelnökkel is tárgyalt, miközben az Európai Tanács elnöke új saját bevételi forrásokat tart szükségesnek az uniós büdzséhez.
Bohár Dániel Facebook-bejegyzésében idézte fel, hogy António Costa nemrég Budapesten járt, ahol Magyar Péter miniszterelnökkel is találkozott.
A riporter szerint miközben a találkozóról baráti hangulatú felvételek jelentek meg, most újabb részletek derülnek ki arról, milyen kérdésekről egyeztetett az Európai Tanács elnöke az uniós tagállamok vezetőivel.
Costa augusztus 25. és szeptember 17. között járta végig az uniós fővárosokat, hogy személyesen tárgyaljon az állam- és kormányfőkkel. A körút egyik legfontosabb témája a 2028–2034 közötti uniós költségvetés volt. Az Európai Tanács hivatalos tájékoztatása szerint Costa Magyarországot is felkereste, és az egyeztetéseken a következő hétéves költségvetés mellett többek között a védelem, a versenyképesség, a bővítés és Ukrajna támogatása szerepelt napirenden.
Costa új saját bevételeket akar az uniós költségvetéshez
Bohár bejegyzése szerint a körút után Costa arra kérte a tagállamokat, hogy enyhítsenek a költségvetési tárgyalások során felállított „vörös vonalaikon”.
Az Európai Tanács elnöke már korábban világossá tette, hogy az EU következő költségvetésének finanszírozásához úgynevezett új saját forrásokra lesz szükség. Cernobbióban szeptember elején arról beszélt, hogy a tagállamok nemzeti hozzájárulásait „észszerű keretek között” kell tartani, ezért egy kiegyensúlyozott és ambiciózus, új saját forrásokból álló csomagot az átfogó költségvetési megállapodás elengedhetetlen részének tart.
A Bizottság jelenlegi javaslatában ilyen saját forrás lenne többek között az emissziókereskedelmi rendszer bevételeinek egy része, a karbonvámhoz kapcsolódó bevétel, az elektronikai hulladékhoz kötött tagállami hozzájárulás, illetve a dohánytermékek jövedéki adójához kapcsolódó új forrás. A Bizottság ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ezeket nem tekinti közvetlenül az uniós polgárokra kivetett új EU-adóknak, és az adókivetés továbbra is alapvetően tagállami hatáskör.
Magyar Péter erről nem beszélt
Bohár Dániel éppen ezt állította szembe a Costa és Magyar Péter budapesti találkozójáról kialakult képpel.
„Legutóbb még vidáman italozott Magyar Péter és Antonia Costa egy budapesti luxusszállodában. Most kiderült, hogy az Európai Tanács elnöke arról beszélt a tagállamok vezetőivel, így a magyar miniszterelnökkel is, hogy engedjenek az új uniós adóknak”
A bejegyzés szerint Costa ezzel akar új, közvetlen bevételi forrásokat teremteni az Európai Uniónak. Bohár azt is felrótta Magyar Péternek, hogy a magyar nyilvánosság előtt nem számolt be arról, milyen álláspontot képviselt a Costával folytatott tárgyalásokon az új saját források ügyében.
„”Costa szerint ugyanis “osztoznunk kell a boldogtalanságban.” Erről valamiért nem beszélt a tiszás miniszterelnök.””
– írta.
Címlapkép: António Costa, az Európai Tanács elnöke és Magyar Péter miniszterelnök Budapesti találkozójukon – Fotó: Facebook / Magyar Péter