Palóc André, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a kormánynak teendője van azzal, hogy sorra zárnak be gyárak és szűnnek meg munkahelyek. A növekvő munkanélküliség kapcsán tudatta, hogy csaknem 1700 munkahely fog megszűnni, de további ezrek megélhetése is veszélyben van.
Az utóbbi időszakban Magyarországon történt gyárbezárások és a megszűnő munkahelyek ügyében tartott sajtótájékoztatót Palóc André, aki felhívta a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint nőtt a munkanélküliség. A Fidesz országgyűlési képviselője tudatta, hogy Tószegen egy kerékpárgyár zár be, amivel négyszáz munkahely szűnik meg. Bonyhádon a zománcgyár bezárásával 150, míg a jászberényi Electrolux-gyár megszűnésével 600 család megélhetése kerül veszélybe. Emellett Győrben egy autóalkatrész-beszállító gyár szünteti be a tevékenységét, amivel 500-an kerülnek utcára.
Összességében csaknem 1700 munkahely van, ami a gyárbezárások miatt meg fog szűnni
– szögezte le az ellenzéki politikus.
Megjegyezte, hogy bizonytalan a sorsa egy sárvári gyárnak is, ami lehetséges, hogy egy szomszédos országba teszi át a működését, ami további kétezer dolgozót érint. Ezzel már csaknem négyezer magyar család sorsa válhat kérdésessé. Palóc André megjegyezte, hogy nem a kormány rúgta ki ezeket az embereket, azonban kiemelte, hogy a helyi kormánypárti képviselők nem tesznek semmit az emberek érdekében. A fideszes képviselő tudatta, hogy a helyiekkel beszélve kiderült, hogy valahol a város vezetése szervezett állásbörzét az elbocsájtottaknak – írja a Magyar Nemzet.
A kormánynak nincs érdemi foglalkoztatáspolitikája
– jelentette ki.
Palóc szerint a helyzetről mindent elmond, hogy nincs a kormánynak foglalkoztatáspolitikai államtitkára. Leszögezte, hogy a gyárbezárásokkal és a munkahelyek megszűnésével a kabinetnek teendője van.
A munkahelyteremtés volt az előző kormány egyik zászlóshajója, most viszont a gyárbezárásokkal indul a mostani kabinet tevékenysége
– szögezte le.
A Fidesz politikusa kitért arra is, hogy drágul az üzemanyag és növekszik az államadósság, a kormány pedig nem akar a érdemi kérdésekről beszélni a magyar embereknek, ehelyett folytatják a terelést és a színházat. Annak kapcsán, hogy Magyar Péter miniszterelnök nagyvállalkozókat fenyeget, korábban pedig a BYD-beruházást támadta, Palóc André lapunknak elmondta: hazánkkal szemben a piacok befektetői bizalma romlik.
Ha azt hallják a nemzetközi befektetők, hogy itt embereket lehet csakúgy megvádolni és vezetőszáron elvezetni, akkor ez azzal a kockázattal járhat, hogy a jövőben nem szeretnének idejönni. Ez egy veszély, mert a magyar embereknek nem állhat érdekében, hogy a befektetők hazánkat egy kockázatos országnak ítéljék meg
– tette hozzá.
Megjegyzendő, hogy több mint egy hete a Magyar Nemzet megkeresésére a Szociális és Családügyi Minisztérium azt válaszolta, hogy a munkaügyi államtitkári tisztség betöltéséről megszületett a döntés, jelenleg a kinevezés hivatalos kihirdetésére várnak. Az új vezető nevét nem árulták el, azt ugyanakkor igen, hogy fontos feladata lesz a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi szakterületek egységes politikai és szakmai koordinációja, valamint a terület képviselete.
Azonban hiába telt el a megkeresésük óta közel tíz nap, még mindig nem tudni, hogy ki fog felelni a kormányban a foglalkoztatáspolitikáért államtitkári szinten.