Magyar Örökség-díjat kapott a történelmet író férfi gyorsváltó

Szerző: sinka

SPORT

Magyar Örökség-díjjal ismerték el azt a hat magyar úszót, akiknek közös teljesítménye történelmi Európa-bajnoki aranyérmet hozott a férfi 4×100 méteres gyorsváltóban. Az elismerést a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Németh Nándor és Szabó Szebasztián vette át társaik nevében.

Száz év után született meg az első magyar váltóarany

Az úszó Európa-bajnokságok történetében először nyert magyar csapat a férfi 4×100 méteres gyorsváltóban. Az augusztusi párizsi döntőben Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Németh Nándor és Milák Kristóf állt rajthoz; az előfutamban Kós Olivér és Jászó Ádám segítette a váltót a fináléba. A döntőben a négyes országos csúccsal győzött.

A Magyar Örökség-díjat ritkán ítélik oda sportolóknak. Az úszók közül tizenegy évvel ezelőtt Cseh László részesült az elismerésben; most a kuratórium úgy döntött, a gyorsváltó teljesítményének is helye van a magyar kultúra Aranykönyvében. Az ünnepségen Németh Nándor és Szabó Szebasztián mellett Plagányi Zsolt és Máté Hunor edző, valamint Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke vett részt.

„Az évtizedes hagyományokra visszatekintő Magyar Örökség-díjra ritkán terjesztenek fel sikeres sportolókat, ugyanakkor 11 évvel Cseh László után most a 4×100-as gyorsváltó tagjai is abban a kitüntetésben részesültek, hogy átvehették ezt az elismerést, mert a kuratórium úgy találta, tettüknek helye van a magyar kultúra Aranykönyvében”

– áll a sportolók méltatásában.

A döntőbe jutáshoz hat úszó munkája kellett

A díjátadón Ballai Attila, a váltó felterjesztője mondott laudációt. Felidézte, hogy az első úszó Európa-bajnokságot 1926-ban Budapesten rendezték, ám a klasszikus férfi sprintváltó magyar győzelmére kereken száz évet kellett várni.

Ballai külön szólt a két előfutamban szereplő úszóról. Kós Olivér és Jászó Ádám részvétele nélkül a csapat nem jutott volna el a döntőig, ahol helyüket Kós Hubert és Milák Kristóf vette át. A laudáció a győzelmet ezért mind a hat versenyző közös teljesítményeként méltatta.

A beszéd felidézte azt is, mit jelentett a csapattagoknak ez az aranyérem. Németh Nándor a váltón belüli szerepekről így fogalmazott: „Mi tehetségesek vagyunk, ők viszont zsenik.” Kós Hubert pedig olimpiai, világ- és Európa-bajnoki sikerei mellett is különleges helyre tette a párizsi győzelmet:

„Ez az egész számomra mindent jelentett, többet, mint bármelyik egyéni számom”.

Ballai szerint a hat úszó neve ettől a győzelemtől kezdve összefonódik. A Magyar Örökség-díj most azt is kifejezi, hogy a párizsi aranyérem a magyar sport közös emlékezetének része lett.

Címlapkép: Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsváltó – Fotó: hunswim.com (A magyar szövetség (MÚSZ) honlapja)

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004