A kántor, mielőtt bekapcsolta az orgonát, még gyorsan megkóstolta a csülkös pacalt. A templomkertben fél tucat bogrács alatt lobogott a tűz, de őt csak ez az egy érdekelte. Ebben ugyanis a fia forgatta a fakanalat, aki megígértette vele, hogy még a szertartás előtt áldását adja a készülő ételre.

A hívek a Szentlélek ünnepére gyülekeztek. Templomuk felszentelésének fél évszázados évfordulójára. Eljött az idevalósiak apraja-nagyja, valamint az elköltözöttek és azok leszármazottai. A közeli és távoli rokonok, a szomszédos falvakból a kíváncsibbak. A tíz falut ellátó plébániáról gyalogos zarándokok is érkeztek. Összegyűltek, hogy emlékezzenek. Emlékezzenek arra, hogy az 1200-as évek óta jegyzett településnek még a két világégés közötti békeévekben is legkevesebb 1100 lakosa volt. Ám az amúgy is aprófalvas Zala vármegye egyre kisebbedő települését a hetvenes évekre szerepkör nélküli zsákfaluvá szerényítette a politika. Téesz, kocsma meg „kisbót” még maradt, de a kommunisták a Községi Tanácsnak meg a felsőtagozatnak már csak a társközségek központjában találtak helyet.

A templomukat sokkal korábban, a török betörések idején a pasák, a szpáhik és a janicsárok tették a földdel egyenlővé.

Nemcsak iskolába, de misére is Búcsúszentlászlóra jártak a nemeshetésiek. Oda, ahol a Szent László király fakasztotta forrás vizétől remélnek gyógyulást a Fogolykiváltó Boldogasszonyhoz fohászkodók. Az 1970-es években ide helyezett esperes-plébános, Koroncz László lelki és szellemi vezetésével határozták el a hetésiek, hogy megállítják elnéptelenedő falujuk lakosságának a fogyását. Templomot építenek.

Tervezőnek Török Ferencet – a korszak szakrális építészetét abban az időben meghatározó alkotók egyikét – kérték fel. Történt ez akkor, amikor semmiféle központi támogatásra nem számíthatott a klerikálisnak bélyegzett közösség. A hitükön kívül csak az elszántságukban, a szorgalmukban és a közösségükben bízhattak. Volt, aki telket adott, más a szaktudását, ismét más az erejét, az idejét ajánlotta fel. Az egymásba kapaszkodásukkal zsaluztak, és a közösségük életerejét öntötték betonba.

Történt ez Magyarország azon éveiben, amikor nem tiltották ugyan a vallásgyakorlást, de a húsvéti feltámadási körmenetet a hatóságok nem engedték ki a templomkertből a közlekedés akadályoztatására hivatkozva.

Amikor lebontották a deszkákat a megkötött betonról, maga a tervező is elcsodálkozott. Olyan sima felület került elő a helyiek ácsolata alól, hogy a rászállt legyek a lábukat törték. Török Ferencnek le kellett mondania az eredetileg rusztikusra tervezett külsőről, mert az építők kijelentették: ők ugyan a kezükbe sem veszik a kőműves kalapácsot azért, hogy leverjék ezt a tükörként fénylő felületet. Igazuk lett. A falakból az elmúlt ötven évben sem esett ki egyetlen kavics vagy cementdarab. Sem eső, sem fagy, sem pedig a napfény nem volt képes kikezdeni a gondos mesterek simította falakat.

„A keresztény közösségeknek nem szabad passzívan várniuk mások segítségére, hanem felelősséget kell vállalniuk saját lelki életükért, az imádságért, a templomért és a következő nemzedékek hitbeli neveléséért” – fogalmazott homíliájában a veszprémi érsek. Udvardy György emlékeztetett arra is, hogy a templom jubileuma az egyház és a közösség csodájának is az ünnepe. Az elődök hite, áldozatos munkája és példája ma is irányt mutat a jövő számára.

A szentmisét azokért ajánlotta fel, akik a templom építéséért és fennmaradásáért dolgoztak, kérve számukra és a ma közössége számára is Isten kegyelmét és áldását.

„Fluctuat, nec mergitur” – azaz hánykolódik, de el nem süllyed – olvasható az 50 éves Szentlélek templom homlokzatán. Budapesti testvérének a belső falán pedig ekképpen fohászkodik Jókai Anna:

„Öregisten, Nagyisten, ha Te nem, ki segítsen?
Sovány lakomára
nohabort kínáltak
s akik ezt megitták
bódultakká váltak.
(… csak csendesen, ne siránkozz,
halkan szólj elkábult hazánkhoz)”

Az Ima Magyarországért később került a templomba, amelyet eredetileg vatikáni kiállítóhelynek tervezett Török Ferenc és Balázs Mihály.

A tényt a Szent II. János Pál pápa által megáldott emléktábla is megörökítette.

A Szentatya második magyarországi látogatásakor, 1996. szeptember 7-én adta apostoli áldását rá, miután a rendszerváltoztatást követően Bécs lemondott az EXPO-ról, a csak magyarországi világkiállításra pedig nemet mondtak az eredeti ötlet gazdáinak – a pártállami elvtársaknak – a demokráciát leuraló ideológiai örökösei.

Az érvek érveket öltek, de a lényeg az volt, hogy a rendszerváltoztató pártok – amelyeknek a miniszterelnöke a Kárpát-medencei 15 millió magyar egyesítésének víziójával kormányozta az országot – elveszítették a választást. A magyarok visszasegítették a hatalomba a pártállami nomenklatúra és az őket kiszolgáló, baloldalellenes álarcba bújt liberális értelmiség „demokratáit”, akik visszaléptették hazánkat.

Nemcsak a Világkiállítás megrendezésétől, hanem az ezzel együtt tervezett beruházásoktól is.

Így nem készült el az a metróvonal, amely összekötötte volna a főváros délnyugati területét az északkeleti lakónegyedekkel. Az oroszok építették volna a velünk szembeni államadósságuk fejében. De az államadósságból éppen úgy nem az ország gazdagodott, mint az olajszőkítésből vagy a kárpótlási jegyekből. A 4-es metró építgetéséből pedig a fővárosi liberális vezetés köré csoportosult megmondóemberek gyarapodtak, választásonként ígérgetve annak átadását. Amire aztán csak az Orbán-kormány idején, Tarlós István főpolgármesteri munkájának eredményeként került sor.

De ki emlékszik már erre? Azoknak az egyetemistáknak, akik tavasszal nagy számban tódultak az urnákhoz, hogy a változásra, a rendszerváltozásra szavazzanak, eszükbe sem jut, hogy a Gömbkupola ünnepi környezete, a Tüskecsarnok küzdőtere mind-mind eredetileg a meg nem valósult EXPO’96 épülete. Pedig ezekben a napokban lesz 30 éve, hogy bezárta volna kapuit a Budapesti Világkiállítás.

Az EXPO évekkel korábban járt úgy, mint a budapesti olimpia. Ez utóbbival kapcsolatban csupán egy momentumot, egy, az olimpia ellen tiltakozó szórólapot őrzök.

De itt van a könyvespolcomon egy, az EXPO-hoz köthető kabalafigura, egy szürke-fehér kis puli.

Életerős, mert annak idején a nagyközönség szavazatai alapján választották ki. Túlélte a világkiállítást ellenző Horn-kormányt, a kettős állampolgárság ellen kampányoló Gyurcsányét, meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerét építgető Orbánét mind. Neki tehát egy-két magyar kormány nem akadály. A mostani jövőjét is jó előre látja. Hiszen még csak 30 éves.

Messze környéken egyedülálló építmény a puritán stílusú római katolikus templom – Fotó: Török Ferenc – http://publikaciok.eszk.bme.hu/epko