Az 1956-os forradalmat illetően még mindig van mit kutatni, hiszen minden egyes településnek, a legkisebbnek is van ’56-os története Galambos István, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága fiatal történésze szerint.

– Aszerint, hogy ki hogyan élte meg, és aszerint, hogy ki mit tudott meg róla a családtagjai, ismeretei, rokonai, esetleg tanulmányai során, 56-nak több igazsága van. Még azok között is, akik megélték, sokan vannak, akik másképp emlékeznek bizonyos eseményekre. Vegyük például a Corvin köz példáját. A Pongrácz-testvéreknek egészen más volt a társadalmi programja, mint, mondjuk, Iván Kovács Lászlónak, a korábbi főparancsnoknak. Iván Kovács László egy kicsit mérsékeltebb álláspontot képviselt a Pongrácz-fivérekhez képest. A Pongrácz-fivérek gyanakvása, ami mindenki ellen irányult, akiről úgy sejthették, hogy besúgó vagy ávós, vagy azért van ott, hogy fellazítsa az ő csoportjukat, érthető az ő szempontjukból. És amikor eljön a rendszerváltás, akkor a Pongrácz-fivérek, akik annak idején hősiesen harcoltak, még mindig tartották ezt az ellentétet például a korábbi főparancsnokkal szemben annak dacára, hogy ő az életét adta a forradalomért, sőt a per során (most már tudjuk és a rendszerváltás óta tudjuk, látjuk a peranyagokban) mindent magára vállalt, illegális pártot szervezett a Kádár-rendszer legelején, tervet szövögetett, Maléter kiszabadítására és a forradalom folytatására – magyarázta az 1956-os forradalom máig ható ellentmondásait a történész a Civilek Podcastban.

Galambos István Várpalotán született, ahol a szovjet hadsereg a legnagyobb vidéki veszteségét szenvedte el október 26-án, ahol a Budapestre vonuló szovjet erők belelőttek a tüntető tömegbe, s így tettek a karhatalmisták is.

A városban több hullámban ítélték el a forradalom résztvevőit: az úgynevezett nagy bányászperben több mint 23 embert ítéltek börtönbüntetésre a bányász zászlóalj őrvezetőjét, Berta Józsefet halálra ítélték és ki is végezték.

„Olyan vallomások alapján tették meg ezt, amelyek elég ellentmondásosak voltak, merthogy az én véleményem szerint nem sikerült megnyugtatóan igazolniuk azt, hogy ő ott volt és lőtt, mert különböző szemtanúk különbözőképpen emlékeztek, hogy éppen hol volt, és senki nem látta konkrétan, hogy ő lőtte volna a szovjeteket. Későbbi visszaemlékezésekből, a harcostársai visszaemlékezéséből tudjuk, hogy valóban ott volt és felvette a harcot a szovjetekkel, de ezt nem tűzharcnak vagy háborús cselekménynek ítélte meg a bíróság, hanem közönséges gyilkosságnak” – idézte fel a későbbi eseményeket a történész.

Galambos István szerint 1956-ot illetően még mindig van mit kutatni, hiszen minden egyes településnek, a legkisebbnek is van ’56-os története.

„Majdnem mindenütt megalakultak a forradalom szervei. A nemzetőrségek vidéken elsősorban rendfenntartást célzó szervezetként működtek. Ez azt jelenti, hogy járőröztek az utcákon, a közrendet vigyázták, a biztonságra ügyeltek, illetve felügyelték például a Budapestnek szállított élelmiszereket”

– magyarázta Galambos, hozzátéve: a várpalotai nemzetőrség is több ilyen akcióban vett részt, a környező községekből gyűjtöttek élelmiszert és vitték Budapestre, de érdekes módon a nemzetőrség működött közre abban is, hogy ne legyen önbíráskodás.

„Gyakran őrizetbe vették a helyi kommunista funkcionáriusokat, nem csak azért, hogy kihallgassák őket, ez is több helyen megtörtént, hanem azért is, hogy ilyen egyfajta védőőrizetbe vegyék, hogy nehogy likvidálják őket”

– mutatott rá Galambos, hozzátéve: a másik forradalmi szerv, ami majdnem mindenütt megalakult, ez a Forradalmi Tanács vagy Nemzeti Bizottság néven működő, a tanácsok jogköreit és hatáskörét átvevő szervezet. Mindkettőre az volt jellemző, hogy ezek választott testületek voltak, a legtöbb helyen igyekeztek a közrendet, a köznyugalmat fenntartani, a közellátást biztosítani. Ez a forradalmi időkben, amikor leállt a központi közigazgatás, és elég nagy volt a káosz, nagyon nagy jelentőségű volt.

A munkástanácsok a harmadik olyan szervezettípus a forradalom intézményei közül, ami országosan majdnem minden helyen létrejött és számos településen vett részt az ellátás irányításában, ami nagy jelentőséggel bírt, hiszen. Úgymond, megszervezték a szabadságot.

A történész arra is emlékeztetett: sortüzek már a forradalom alatt is voltak.

Először olyan sortüzek, amelyek az eseményeket igyekeztek megelőzni, hogy még tovább elérjenek, vagy még további tüntetések robbanjanak ki. Voltak olyan sortüzek, amik nagyon jelentős halálos áldozattal jártak meg ebben az időpontban. Ő maga a mosonmagyaróvári eseményeket dolgozta fel.

A sortűz-jelenségnek egyfajta anatómiája Mosonmagyaróvárnál rajzolható fel, hiszen ott tapasztalható volt az a készülődés, ami a sortűz előzményének tekinthető: például azt, hogy elkezdtek lövészgödröket ásni, hiszen nemcsak a munkások kapták meg Budapestről a hírt, hogy forradalom van, hanem megkapták értelemszerűen a laktanyák is.

„Mosonmagyaróvár egy kicsit »állatorvosi lova« az egész eseménysornak. Tehát lehet látni mindazokat a hibákat, amelyeket el lehet követni egy hatalmon lévőnek a tömegoszlatás terén” – mesélte a történész a Civilek Podcastban.

A mosonmagyaróvári események a történések egy másik aspektusára is rávilágítanak: nevezetesen, hogy érdemes nagyon óvatosan bánni az áldozatok pontos számával, hiszen

nemcsak azokat tekintjük áldozatnak, akik a sortüzek következtében haltak meg, hanem azokat is, akik később, a szállítás folyamán, vagy a kórházban haltak meg, sokak vesztették életüket a statáriális eljárásokban, mindehhez hozzáadódik a perekben meghaltak, megöltek száma

„Több száz főről beszélünk, ami a halálos áldozatokat illeti. Több tízezerre tehető az internáltak száma, amit a Kádárék átkereszteltek közbiztonsági őrizetre, tehát ilyenkor bírói ítélet nélkül tartották fogva a behurcoltakat. Preventív őrizetnek is hívták, és gyakran elhangzott, hogy azért viszik be az illetőt, nehogy »bajt csináljon«. Például a »Márciusban újrakezdjük« röplapok hatására nagyon sok embert bevittek, hogy ne tudják újrakezdeni esetleg a forradalmat. Sőt, évekkel később is a forradalom évfordulója előtt vagy március 15-e előtt az ismert forradalmárok háza környékén megjelentek a rendőrök, lefékezett ott egy autó, ott áll egy ideig stb. Tehát éreztették velük, hogy ők megfigyeltek” – sorolta Galambos, aki arra is rámutatott: a hozzátartozók nem emlékezhettek meg a kivégzett halottakról sem, ez pedig nemzedékekben hagyott nyomot.

Galambos István történész a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: Civilek.info