Frenreisz Károly a Civilek Podcastban: Ha valami nem jó, ki kell találni egy másikat! + VIDEÓ

Szerző: civilek.info

VÉLEMÉNY, KIEMELT

A zenészpálya, az ügynökakták és a közelgő 80. születésnap is szóba került a Civilek Podcast vendégével, Frenreisz Károllyal. A Kossuth-díjas zenész felidézte a Metro, az LGT és a Skorpió meghatározó éveit, és arról is beszélt, miért nem koncerttel, hanem szűk családi körben ünnepel majd.

A nyilvánosságra hozott aktákban őt és testvéreit is megfigyelték

Az interjú az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával indult. Frenreisz Károly szerint a dokumentumokban sok olyan adat is szerepelhet, amely félreértésekre adhat okot. Saját és testvérei megfigyeléséről a Történeti Intézetben kapott tájékoztatást, a jelentések többségét pedig tartalmatlannak tartotta.

„Tulajdonképpen mindenkit megfigyeltek, engem is megfigyeltek, testvéreimet is. A legtöbb jelentés általában úgy szólt, hogy semmiről nem szólt.”

Felidézte a bátyja, Latinovits Zoltán aktáival kapcsolatos tapasztalatait, valamint Szőnyei Tamás Nyilván tartottak című könyvét is. Úgy vélte, a megfigyeltek és az együttműködők történetét nem lehet egyetlen címkével elintézni: volt, aki kényszer vagy zsarolás hatására jelentett, mások viszont tudatosan működtek együtt.

„Nekem ez már múltidő”

– zárta le a témát.

Frenreisz Károly Kossuth-díjas magyar rockzenész, zeneszerző a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: Civilek.info

A Metro után jött az LGT, majd a Skorpió

Frenreisz már gyerekként zenét tanult: zongorázott, klarinétozott és szaxofonozott. Bár édesapja orvos volt, és őt is fehér köpenyes pályára szánta, végül elfogadta fia döntését, aki szülői engedéllyel félbehagyta egyetemi tanulmányait. A zenész a Metro együttesben kezdte pályáját, majd 1971-ben az LGT alapító tagja lett. Később megalapította a Skorpiót, amelyet saját csillagjegyéről nevezett el.

Az LGT létrejöttéről úgy beszélt, mint kiváló muzsikusok találkozásáról. Nem rangsorolták egymást: szerinte mindannyian erős hangszeres tudással érkeztek, és sokat dolgoztak a közös próbákon, hangszereléseken és dalokon.

„Nekünk mindenki jó volt. Ezek a zenészek nagyon jók.”

A zeneszerzésről azt mondta, gyakran csak munka közben derül ki, merre érdemes továbbmenni. Egy dallam vagy hangszerelés elsőre jónak tűnhet, de a végső változatig sokat kell próbálni és alakítani rajta.

„Ha valamit az ember kitalál, nem biztos, hogy az a legjobb. Ki kell találni egy másikat.”

A basszusgitárról is hosszan beszélt: szerinte a hangszeresnek nemcsak a saját szólamára, hanem a zenekar ritmusára és egészére is figyelnie kell. A jó közönség számára pedig az, amelyik mosolyogva hallgatja a zenét.

A pártállami hanglemezgyár elvárásai és a Képzelt riport története

Frenreisz Károly a pártállami kultúrpolitika működését az LGT első lemezének történetével is érzékeltette. Felidézte, hogy Bors Jenő és Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetői személyesen mentek el a zenekar próbájára, ám a gondosan kidolgozott dalok meghallgatása után inkább azt kérdezték, nincs-e közöttük olyan könnyed sláger, mint a Trombitás Frédi vagy a Citromízű banán. A zenészek azonban ragaszkodtak saját elképzeléseikhez, és végül megjelenhetett az első nagylemezük.

Hasonlóan határozott döntést hozott Frenreisz a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical ügyében is. Visszaemlékezése szerint a nyugati rockfesztiválokat kedvezőtlen színben bemutató produkciót először az Illés együttesnek ajánlották fel, amely visszautasította a felkérést. Az LGT végül elvállalta a darabot, Frenreisz azonban nem kívánt részt venni benne, sem a próbákban, sem a későbbi előadásokban nem működött közre.

„Én abban abszolút nem vettem részt. Én az egésznek a próbáiban sem […] vettem részt”

– hangsúlyozta. A zenész később megnézte az előadást, és elismerte annak sikerét, különösen Presser Gábor zenéjét. A történet egyben pályafutásának fordulópontját is jelentette: az LGT után hamarosan megalapította a Skorpió együttest.

Frenreisz Károly Kossuth-díjas magyar rockzenész, zeneszerző a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: Civilek.info

A 80. születésnapot családi körben ünnepli

Frenreisz Károly pályája során kétszer lett az év basszusgitárosa, zeneszerzőként és előadóként pedig számos lemezen dolgozott. A Kossuth-díjat fontos szakmai visszajelzésként élte meg: úgy érezte, az elismerés azt mutatta, hogy az évtizedek munkája értéket teremtett.

A 80. születésnapjára nem tervez nagyszabású koncertet. Inkább a családjával ünnepel, a színpadra pedig akkor lép fel, ha valóban van miért.

„Szerintem meghitt családi körben fogom ünnepelni. Nem színpadon.”

További témák a podcastban:

  • A Tabán legendás koncertje
  • Török Ádám és a Mini
  • A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical
  • Miért Demjén Ferenc a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja?
  • A basszusgitározás különleges technikái
  • Hogyan születnek a slágerek?
  • Frenreisz Károly legkedvesebb dalai

Itt nézhető meg a beszélgetés:

Riporter: Németh Miklós Attila
Készítette: Görgényi Levente
Médiaigazgató: Petán Péter

Címlapkép: Frenreisz Károly Kossuth-díjas magyar rockzenész, zeneszerző a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: Civilek.info

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004