Ha végignézzük az elmúlt hónapok híreit, akkor minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a legtöbbet használt szó a hiány volt. Hiány alakult ki üzemanyagból, sofőrből, konténerekből, chipekből, magnéziumból, AdBlue-ból és most legújabban már papírból is. Olyan folyamatoknak vagyunk a szemtanúi, amelyekről sosem gondoltuk volna, hogy a mi életünkben, a globalizált világban bekövetkezhetnek.

A hiányok nagy része szakértők szerint a pandémia miatt alakult ki, sok esetben ugyanis a különböző termelők, gyártók azzal reagáltak a világgazdaság leállására, hogy leépítették a kapacitásaikat. Elküldték az embereket a bányából, gépsorokat vontak ki az üzemekből, és a világ termelése szinte egyik pillanatról a másikra leállt. Csakhogy – ahogyan arra sok elemző számított is – a visszapattanás mindenütt meglehetősen gyorsan bekövetkezett, az emberek többségének ugyanis a járvány alatt a jövedelme nem vagy nem jelentősen lett kevesebb, fogyasztani viszont nem fogyasztottak.

Az újranyitáskor tehát óriási elhalasztott kereslet zúdult szintén egyik pillanatról a másikra a világgazdaságra.

A termelői kapacitásokat ugyanakkor már nem ennyire könnyű újraindítani. A dolgozó lehet, hogy jobb ajánlatot kap egy másik bányától, a gépsort pedig eladják másnak, vagy időbe telik, mire újra üzembe állítják. A hirtelen megnövekedett, óriási keresletet tehát nem volt akkora kapacitás, amely kielégíthette volna. Ez egyébként nem feltétlenül kellene, hogy problémát jelentsen, hiszen egy rendszernek képesnek kell lennie a korrigálásra egy ilyen zavar esetén. A probléma az, hogy a világgazdaság különböző elemei olyan szinten összefonódtak, hogy gyakorlatilag ma már minden hat mindenre. A Földgolyó ugyanakkor nem lett kisebb.

És hogy miért van ennek jelentősége? Mert a vírus terjedése nem a globalizáció, hanem a természet törvényei alapján történik, így a világ különböző pontjain más időpontokban volt a tetőzése, máskor volt felszálló vagy éppen leszálló ágban. Ez pedig azt eredményezte, hogy a különféle ellátási láncok kis túlzással percenkénti kapcsolatban lévő szereplőinél máskor volt zárás és máskor nyitás – ez pedig olyan zavarokat okozott, amelyeket akár évekig is nyögni fogunk.

Az egyik legjobb példa erre a konténerek esete. A Kínából elinduló járvány a dinamikájából adódóan ott csendesedett el a leghamarabb. Ennek köszönhetően a távol-keleti ország termelése azonnal felpörgött, az export újraindult és konténerek tízezrei indultak el Európa és az Egyesült Államok felé. De mivel a nyugati világban a korlátozások akkor még javában tartottak, nem volt mivel visszajönniük, vagyis üres konténerek százezrei ragadtak a világ különböző kikötőiben, úgy megakasztva ezzel azt a bizonyos ellátási láncot, hogy most már az újabb és újabb szállítmányok sem tudnak befutni, hiszen egész egyszerűen nincs hová lepakolni őket.

És hogy ebből mi következik ránk, fogyasztókra nézve? Például, hogy ne nagyon rendeljünk Kínából, vagy a tengeren túlról karácsonyi ajándékot, mert nem fog megérkezni.

Egy másik, a globalizáció végét előrevetítő összefüggés is – részben – Kínából eredeztethető. A pandémia idején ugyanis sok ottani szénbányában leépítették a kapacitásokat és a gazdaság újraindulása után szénhiány alakult ki, amely azóta sem mérséklődött. Az üzemek ellátását biztosító generátorokat így sok helyen benzinüzeműre cserélték. Az üzemanyag miatti megnövekedett kínai kereslet egyébként sok más mellett az egyik oka annak, hogy Európában és Magyarországon is kilőtt a benzin ára. Viszont a drága üzemanyag vagy éppen az üzemanyag hiánya mára Kínát is elérte, ahol éppen a napokban kellett korlátozni az egyszerre a benzinkutaton vásárolható üzemanyag mennyiségét. Nehéz helyzetbe hozva ezzel a fuvarozókat, akiknek így sokkal több időbe telik az ország belső részein megtermelt árukat – vagy épp szenet – az ország szélein lévő kikötőkbe szállítani.

Ennek köszönhetően persze árukból és benzinből is csak még nagyobb hiány lesz, ami még inkább növeli majd az árakat és így az inflációt. A folyamatnak ráadásul még messze nincs vége, hiszen szinte mindennap egy újabb alapvető termékről vagy ipari alapanyagról derül ki, hogy hiány van belőle. Persze a pandémián így is sokat bukó cégek sem akarnak rosszabbul járni, ezért az újabb esetleges veszteségeiket inkább áremeléssel kompenzálják, ami növelni fogja az inflációt, vagyis az emberek pénze egyre kevesebbet ér majd.

Hogy hol a vége és hogy van-e gyógyír a világgazdaság bajaira, azt egyelőre nem tudni. Annyi viszont biztos, hogy egy nagyjából 100 éve építgetett globális rendszer omlik össze ezekben a percekben is, a szemünk láttára. Amit mi a saját közösségünk vagy az ország szintjén tehetünk az az, hogy megpróbáljuk magunkat minél inkább függetleníteni a globális ellátási láncoktól. A kormány törekvése erre egyértelmű:

a stratégiai ágazatok és infrastruktúra hazai kézben tartása vagy visszavétele (például a Budapest Airport visszavásárlása) éppúgy ebbe az irányba mutat, mint az, hogy minél több dologból próbál a kormány önellátó lenni.

És hogy mit tehetünk mi magunk? Vásároljunk hazait, és ne csak élelmiszerből! Támogassuk a hazai ipart, szolgáltatásokat, bízzunk a magyar termékekben. Ha ezt a fogyasztói gyakorlatot sikerül kialakítani, akkor egyre több, jelenleg csak külföldön elérhető termék vagy alapanyag gyártásához kapnak kedvet itthon is. Tízmillióan vagyunk, ráadásul az elmúlt 11 év gazdasági intézkedéseinek köszönhetően egyre erősebbek és fizetőképesebbek. El tudunk tartani a jelenleginél sokkal több hazai terméket, tegyünk hát érte!

A globális világ összeomlóban van, és rajtunk is múlik, hogy mit építünk a helyére.

Forrás: vasarnap.hu

Kép: Pixabay