A felvidéki Dunamocsról induló kezdeményezés lényege, hogy június negyedikén különböző helyszíneken, de egyazon órában ugyanazokat a táncokat táncolják és éneklik majd a magyar gyerekek. Az Összetartozás Tánca elnevezésű rendezvény központi eseményére Komáromban, a Klapka téren kerül sor az összetartozás napján, június negyedikén négy órakor.
Az össznemzeti eseményt pénteken jelentették be a szervezők egy sajtótájékoztató keretében Komáromban, amelyen jelen volt a kezdeményezés ötletgazdája, Jókai Andrea, a Szövetség dunamocsi önkormányzati képviselője mellett Korpás Éva népdalénekes, valamint Zink Vass Nóra, a Szövetség Megyercsi Helyi Szervezetének elnöke, aki elmondta, a kezdeményezéshez csatlakozott még a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. A rendezvény elsődleges célja, hogy a tánc erejével hirdesse határokon innen és túl a nemzeti összetartozás, a magyar összefogás és szolidaritás fontosságát, mely „kizárólagos záloga lehet jövőbeni megmaradásunknak és gyarapodásunknak szülőföldünkön” – hangzott el.
Zink Vass Nóra úgy vélekedett, hogy egészséges, öntudatos nemzetként, erős közösségként csak akkor van esélyünk egy boldog jövőképre, ha nem a sebek feltépésére, hanem a hagyományaink, nemzeti kultúránk ápolására fektetjük a hangsúlyt.
Kifejtette, június 4-e, a nemzeti összetartozás napja jó alkalom arra, hogy minden elszenvedett sérelem, veszteség ellenére újult erővel közösséget építsünk, erényeinket erősítve, fejlődve, tanulva a mulasztásokbólꓼ mindezt együtt, közösen. „Ennek jegyében a mai nappal indítjuk útjára közös kezdeményezésünket, melyre óvodások és alapiskolások – pedagógusaik irányítása mellett polgári táncok bemutatásával kívánjuk emlékezetessé tenni az idei nemzeti összetartozás napját, melyen figyelmünk a jövő generációjára vetül”.
Korpás Éva elmondta, nagy örömmel fogadta a felkérést, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez. „Nap, mint nap azért dolgozom, hogy a gyermekekben erősítsem az identitástudatot. Ezért is örülök ennek a megkeresésnek”. Megjegyezte, a rendezvény célközönségét elsősorban a gyerekek alkotják, de általuk a felnőtteket is szeretnék bevonni és szeretnék, ha minél több felnőtt is bekapcsolódna. Egyben kifejtette, bízik benne, hogy ezzel a kezdeményezéssel meg tudják szólítani a Kárpát-medence összes magyarját, mind Magyarországon, mind a határokon túl.
„Ezen a napon a Felvidék megannyi pontján egyazon órában ugyanazokat a táncokat táncoljuk, ugyanazon énekeket énekeljük, amelyek nemzedékeknek voltak meghatározó táncai, énekei”– tette hozzá Zink Vas Nóra, aki a kezdeményezés célját megfogalmazva elmondta, más-más helyszíneken, „de egyazon kultúrától ihletve, ugyanazon közösség szellemiségét gyarapítva, határokon túlmutatva találjunk újra egymásra, és lehessünk itthon otthon”.
Június negyedikén tehát egyszerre csendülnek fel a magyar gyerekek által jól ismert és közkedvelt játékos táncok, mint a „A pozsonyi sétatéren, Hogy a csibe, hogy? és a Háromlábú görbe szék.
„A táncok kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy ismert, népszerű, könnyen megtanulható táncok és szövegek legyenek. Korpás Éva elmondta, koncertjei során tapasztalta meg, milyen nagy népszerűségnek örvendenek ezek a polgári társastáncok, amelyek mára népi kultúránk részévé váltak. „Ezeket a dalokat a Felvidéken minden magyar óvodás és iskolás ismeri, járja” – fogalmazott. Azoknak pedig, akik esetleg nem ismerik, a Szőttes jóvoltából készült egy videó, aminek segítségével elsajátíthatók a tánclépések, amely megtalálható az esemény honlapján.
A kezdeményezéshez 2022. április 20-ig várják az óvodák, iskolák, gyermektánccsoportok, táncegyüttesek, néptáncosok csatlakozását az info@osszetartozastanca.sk e-mail címen.
Forrás: Szalai Erika/Felvidék.ma