Peter Vlaming középiskolai franciatanár volt a virginiai West Point iskolai körzet egyik állami iskolájában, amikor elbocsátották az állásából, mert tartózkodott az olyan névmások használatától, amelyek ellentmondanak egy diák biológiai nemének. Elmondása szerint azért tette mindezt, mert ez sérti a vallási meggyőződését. (A legtöbb nyugati nyelvben az „ő” személyes névmásnak, van hím, nő és semleges nemű alakja magyarral szemben, az angolban például he, she, it, valamint ragozott formáik.-szerk.)
Vlaming beleegyezett abba, hogy a diákot a preferált nevén szólítsa, sőt minden diákját arra bátorította, hogy válasszanak maguknak egy francia nevet, hogy a diák ne érezze magát kivételezettnek. Az iskola azonban úgy gondolta, hogy ez nem elég.
A West Point-i iskolatanács egyhangúlag megszavazta, hogy felmentik Vlamingot a pozíciójából. A tanár azonban azt nyilatkozta, hogy azóta nem tudott másik tanári állást találni az államban.
Az ügy bíróság előtt van.
Virginia állam legfelsőbb bírósága arról fog dönteni, hogy a tanárokat kötelezhetik-e arra, hogy olyan módon beszéljenek, amely ellentmond személyes meggyőződésüknek.
Egyetlen kormány sem kényszeríthet egy alkalmazottat, hogy hazudjon és ellentmondjon a lelkiismeretének.”
– mondta Dalton, a franciatanár jogi képviselője, hozzátette: „Hálásak vagyunk, hogy a virginiai alkotmány védi a jogait, és reméljük, hogy a virginiai legfelsőbb bíróság megerősíti ezeket.”
Dalton megjegyezte, hogy Vlaming tiszteletben tartja a diákok és a szülők jogát, hogy saját meggyőződésük legyen a nemi ideológiáról.
Ő csak annyit kér, hogy ne kényszerítsék arra, hogy azt mondja, hogy ő is ugyanabban hisz.”– tette hozzá.
Forrás: 888.hu
Kiemelt kép: CBN News