Novák Előd napirend előtt arról beszélt a Parlamentben: szerinte számos dolog bizonyítja a magyar kormány ukrajnai háborúban való sajnálatos részvételét.
A Mi Hazánk képviselője többek között ide sorolta, hogy a kormány megszavazta a NATO-bővítést, illetve a háborús szankciókat is.
Hangoztatta: Ukrajna területi integritásának hajtogatása helyett a magyar kormánynak inkább azt kéne megakadályoznia, hogy a kárpátaljai magyarságot golyófogónak használják. – Az ukránok és az oroszok után a legnagyobb véráldozatot a magyarság hozta ebben a háborúban is. Pedig Kárpátalja az egyetlen régiója Ukrajnának, amelyet még nem ért orosz csapás.
Szögezzük hát le, nem állunk ki Ukrajna területi integritása mellett – mondta Novák Előd.
Válaszában a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára közölte: abban egyetért Novákkal, hogy a kárpátaljai magyarokat meg kell védeni, ez nem a mi háborúnk.
Menczer Tamás ugyanakkor leszögezte azt is, hogy Magyarország a kezdtek óta a béke pártján áll, a kormány pedig sohasem szavazott meg olyan szankciót, ami az ország energiabiztonságát veszélyeztetné.
A magyar miniszterelnök, a magyar külügyminiszter és a magyar kormány mindig elérte, hogy energetika vonatkozásában kivételes eljárásban részesüljünk, éppen ezért garantálható jelenleg is az ország energiabiztonsága – mondta.
Menczer Tamás végül úgy fogalmazott, hogy „az önök helyében óvatos lennék az olyan vádakkal, amelyeket a magyar baloldal és Gyurcsány Ferenc is megfogalmaz a kormánnyal kapcsolatban, mert még a végén odasodródnak Gyurcsány Ferenc mellé. Lehet, hogy ez ellen ágálnak, de hát mégis a szavak és a tettek beszélnek, és hát az önök mellett ülő jobbikosok példája mutatja, hogy ez nem a siker receptje”.
Forrás: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: MTI