A CIA megpróbált belepiszkálni a magyar voksolásban – ugyan ezt eddig is tudtuk, most azonban már megérkezett a vallomás is.
Miután Robert F. Kennedy Jr. amerikai demokrata elnökjelölt arról beszélt, hogy az amerikai titkosszolgálat, a CIA különböző külföldi médiumok, újságírók pénzelésével miként befolyásolja más országok belpolitikai folyamatait, Larry C. Johnson egykori CIA-elemző egyenesen azt állította, az Egyesült Államok külügyminisztériuma leplezetlenül beavatkozott a 2022-es magyar országgyűlési kampányba. A cél Orbán Viktor megbuktatása volt.
Orbán Viktor nem tipikus jelenség az Európai Unióban, mert vallásos, konzervatív és mert nem akarta megnyitni Magyarország határait az illegális bevándorlók áradata előtt – fogalmazott Larry C. Johnson egykori CIA-elemző a Judging Freedom internetes műsorban. Szerinte ezért az USA és több európai ország komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy megszabaduljanak tőle.
– Érdekes, hogy bár 2016-ban az amerikaiak mélyen felháborodtak azon, hogy az oroszok állítólagosan beavatkoztak az USA elnökválasztási kampányába, ám 2022-ben mi közvetlenül avatkoztunk be a magyar választásokba, amit egyébként ismételten megnyert Orbán Viktor – jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy Orbán megállításának céljából avatkoztak-e be, Larry C. Johnson úgy reagált, igen, azért, hogy vereséget szenvedjen, amit egyebek mellett Orbán ellenfeleinek a pénzelésével igyekezett elérni Amerika.
Azon felvetésre pedig, hogy ezek szerint a CIA képes érdemben befolyásolni külföldi országok választásainak az eredményét, közölte: ráadásul nem is a titkosszolgálat avatkozott be, hanem az amerikai külügyminisztérium. – Még csak nem is igyekeztünk leplezni a szembenállásunkat – hangsúlyozta.
A nyilatkozatot még érdekesebbé teszi, hogy néhány nappal ezelőtt a The Epoch Times amerikai jobboldali hírportál közzétett egy felvételt, amelyen Robert F. Kennedy Jr. amerikai demokrata elnökjelölt arról beszélt, hogy az Egyesült Államok miként befolyásolja a különböző országok belpolitikáját.
Elmondta, hogy az USA propagandacélokra külföldi újságírókat fizet le.
Szavai szerint Amerika a világ minden részén birtokol médiumokat és több ezer újságírót tartanak a fizetési listájukon. A finanszírozást pedig a CIA bonyolítja a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) nevű külügyminisztériumi szervezeten keresztül.
Kennedy kijelentésének valóságtartalmát az is igazolhatja, hogy a külföldi beavatkozást, illetve a dollármédiumok létét nemrégiben a magyar nemzetbiztonsági szervek is igazolták. A titkosszolgálatok azt követően kezdtek vizsgálódni, hogy kiderült: Amerikából érkező pénzzel befolyásolták a magyar országgyűlési választásokat, amely következtében sérülhetett az ország szuverenitása.
Mint kiderült, a Korányi Dávid vezette Action for Democracy (AD) nevű amerikai szervezeten keresztül több milliárd forintnyi támogatás érkezett a magyar baloldal kampányához. Korányi Dávidról köztudott, hogy Bajnai Gordon volt kormányfő, illetve Karácsony Gergely főpolgármester egykori tanácsadójaként is tevékenykedett. Az AD-ről pedig a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok megállapították, hogy több szálon kötődik a National Endowment for Democracy (NED) nevű szervezethez.
A nyílt forrásokban gyakran visszatérő állítás szerint „a NED lényegében a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön”. Allen Weinstein, aki segédkezett a NED létrehozásában, 1991-ben kijelentette: „annak, amit ma csinálunk, annak a nagy részét 25 évvel ezelőtt a CIA rejtetten csinálta”.
A NED az 1990-es évek végén fejezte be aktív magyarországi tevékenységét, amikor biztossá vált Magyarország NATO-csatlakozása. 2014-ben a szervezet vezetősége úgy értékelte, a magyar belpolitikai helyzet annyira aggasztóvá vált, hogy intenzív gondolkodási folyamat kezdődött a magyarországi tevékenységük újrakezdéséről. Amennyiben a szervezet az ismételt magyarországi megjelenés mellett dönt, úgy nem kíván magyarországi irodát nyitni, hanem magyar partnereket keres, akiken keresztül érvényesítheti céljait.
Bárhogyan is alakult, megcáfolhatatlan tény, hogy az Action for Democracyn keresztül több milliárd forintnyi támogatás érkezett baloldal 2022-es országgyűlési kampányához, amelynek egy része az ellenzéki revolvermédiánál landolt, nevezetesen az EzaLényeg internetes lapcsoportot kiadó Oraculum 2020 Kft.-nél.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy a baloldal kampányát lebonyolító, Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat-csoport egyik tulajdonosát, Ficsor Ádámot – még titkosszolgálati minisztersége idején – az amerikai nagykövetség be is ajánlotta a washingtoni külügyminisztérium külföldieknek szóló vezetői programjába. (Ez egy a WikiLeaks által közzétett diplomáciai táviratból derült ki.) Az ajánlást a külügy mellett a CIA-hoz és a védelmi tárcához is eljuttatták.