Most, amikor az Európai Unió letért az alapító atyák által kijelölt útról, fontos, hogy a konzervatív és a szuverenista erők minden erejüket, minden bátorságukat, mert arra lesz igazán szükség, s minden szorgalmukat összeszedve újra Európa élére állhassanak, hogy a kontinensünket, és a közösséget visszavezessük a józan ész útjára, a józan ész ösvényére. Vannak közös célok, együtt kell fellépnünk bizonyos ellenségekkel szemben, a cselekvési szabadságát egyik országnak sem lehet korlátozni és a központból diktálni az egyes intézkedéseket. Fontos, hogy erre is fel legyünk készülve, mert az ellenfél nagyon régóta jele van, a médiában, az akadémián, az intézményekben, a fejekben. Nehéz már értelmes beszélgetést folytatni, de mi ragaszkodjunk ezekhez az alapvetésekhez – hangsúlyozta Varga Judit az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke, korábbi igazságügyi miniszter az az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) IV. konferenciáján elhangzott beszédében.
Kapcsolódó cikkek
Legutóbbi bejegyzések
- Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz Erdélybe
- Orbán Viktor: az EP-választás eldöntheti a háború és béke kérdését Európában
- Nyilatkozat a Kárpát-medencei magyarok közös képviseletéért
- Ifj. Lomnici Zoltán: A háborúpártiak a polgárháború szélére sodorják az országokat
- Sztankovics otthagyja a Fradit
Blog
Közelgő események
- 2024.05.18. – Szent Kinga gyűrűje zenés misztériumjáték –
- 14:30, 2024.05.21. – Meghívó a ’48-as honvédemlékmű avató ünnepségére –
- 2024.08.09. – Kurultaj 2024 –