90 éves korában meghalt Geszti Péter édesanyja, Imre Márta, akit a rádiós múltja miatt az egész ország Márta néniként ismert.
Péntek este a közösségi oldalán tudatta Geszti Péter, hogy elveszítette az édesanyját. Imre Mártát, aki Márta néniként húsz éven keresztül rendszeresen megszólalt Bochkor Gábor és Boros Lajos reggeli műsorában, a rádióhallgatók mellett az egész ország ismerte – szókimondó stílusát pedig szerette mindenki.
„Szomorú szívvel írom le, hogy Márti, Mártuska, Márta, Mama, Márta néni néven szólított édesanyám váratlanul befejezte földi pályafutását. Nehéz és küzdelmes élete volt, de nagy adománya, a humorérzéke az út végén sem hagyta cserben, és az élet iránti rajongás akkor sem halkult el benne, amikor már nem élhetett teljes életet. Segítette őt a tudat, hogy nem csak a családja szerette, de tízezrek zárták szívükbe távolról, láthatatlanul”
– írta Geszti Péter a bejegyzésében, hozzátéve:
Tudom, hogy nem halunk meg addig, amíg emlékeznek ránk, és tudják a nevünket. Biztos vagyok benne, hogy a Mama még hosszú évtizedekig él majd sokunk emlékezetében.
Márta néni tavaly novemberben ünnepelte a 90. születésnapját.
A Blikk nem sokkal azt megelőzően, szeptemberben készített interjút Geszti Péterrel, aki akkor a lap érdeklődésére úgy fogalmazott, édesanyja jól van, csendesen, jó hangulatban telnek a napjai. Ugyan kezd már kicsit feledékeny lenni, és egyre inkább a régi emlékei maradnak számára, de ezzel párhuzamosan érzi, hogy még nagyobb lett benne a szeretete iránta. Azt is hozzátette:
tizenötödik éve, hogy alig tud kijönni a lakásból, járókerettel is nehezen mozog, de megmaradt a pozitív energiája, szinte sosem panaszkodik.
Geszti Péter igyekezett jelen lenni édesanyja életében, hetente többször meglátogatta, és gyakorlatilag minden nap beszéltek.
Kiemelt kép forrása: budapestkornyeke.hu