Az élet nehéz, a házasság nehéz, rengeteg kompromisszum kell hozzá; társulati tagnak lenni is nehéz. Tenni kell érte, nem jön magától – vallja a színészlegenda.
Egy időben nem volt film nélküle, jóképű volt, ugyanakkor komoly, drámai alkat. Huszti Pétert nem övezték botrányok, a magánéletét vagy a pályáját érintő akadályokat is elegánsan vette. Ma pedig kerek születésnapot ünnepel, hiszen 1944. május 4-én született.
Huszti Péter az életéről és a pályájáról 2018-ban nyilatkozott a Heti Válasznak, miután megjelent a Férfikor hajnalán című könyve, önéletrajzi trilógiájának második kötete. Ebben – immár boldog családi élettel a háta mögött – szembe mert nézni azzal is, hogy az első házassága Dőry Virággal nem sikerült, egyenesen úgy fogalmazott, hogy zátonyra futott az élete.
„Fontos nekem ez a könyv, és arra gondoltam, hogy amit meg merek írni, azt nagyon őszintén írjam meg – nyilatkozta. – Az élet nehéz, a házasság nehéz, rengeteg kompromisszum kell hozzá. Társulati tagnak lenni is nehéz. Tenni kell érte, nem jön magától. Ha nem becsüljük egymást az életben, ha nem tisztelem és nem rajongok Bessenyei Feriért, akkor azt a híres Othellót sem tudtuk volna eljátszani,
amibe mind a ketten beledöglöttünk, minden este.
És ezt a közönség is látja, a nézőket nem lehet becsapni. Úgy érzem, az, hogy ezt így megírtam, hat az emberekre. A színészi csődjeim is. Nem szeretem az olyan színészkönyveket, amelyek csak arról szólnak, hogy az ilyen díjas, olyan díjas illető milyen sikereket ért el.”
Vesztes csata
Arról az esetről is őszintén vallott, amikor Görgey Gábor 2002-ben kinevezte a Nemzeti Színház élére, de nem töltötte ki a mandátumát, mert lemondott. „Keserves történet – kezdte. – Naiv módon nem gondoltam végig, hanem – miközben sokáig ellenálltam – meghallottam azokat a mondatokat, hogy te vagy erre alkalmas, mert te tudtál hidat alkotni az egyetemen is a különböző nézeteket vallók között. Viszont azt vettem észre, hogy itt nem a Nemzeti Színházról van szó, hanem a politikáról – az történt, amit egész életemben próbáltam elkerülni. Vesztes csata volt, de ha megnyerem, akkor abba valószínűleg belerokkanok.”
A tanítványainak, akik ma már a magyar színházi élet derékhadát adják, azt mondta: bármilyen furcsa, nekik sokkal nehezebb az életük.
Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy a mi időnkben fontos volt, amit csináltunk. Ha bemutatóra készültünk, akkor arról írtak az újságok, arra a közönség is készült, és mi is csak arra koncentráltunk. Társulatok voltak, és az emberek tudták, ki melyik teátrumhoz tartozik. Nem szinkronizáltam soha, és ritkán rádióztam. Évi négy nagy bemutatóm volt, akkor természetesen nem mehettünk sehova, akkor az a két és fél hónap csak az adott előadásról szólt. A filmrendezők pedig egyeztettek a színházigazgatókkal, hogy például a Várkonyi Zoltán rendezte Jókai-filmekre mikor lesz időm. Segítettek minket. Nehezebb a mai fiataloknak, mint nekünk volt, amikor szegények voltunk, de amikor nem a pénzről szólt se a színház, se a film, se az élet.
Huszti Péter néhány éve visszavonultan él, 2018-ben a civil életéről így beszélt.
„A szeretet, a megbecsülés nagyon fontos. Fiatalkoromban nem tudtam mit kezdeni a »sztársággal«, a rajongókkal, a szerelmes levelekkel. Zavarban voltam, azt szerettem volna, ha 10-től 2-ig és 6-tól 10-ig színész vagyok, aki hol Hamlet, hol Jago, hol Peer Gynt, hol Cyrano, a köztes időben pedig egyszerű járókelő és családapa.”
Az élete teljes, mindent elért, ami ezen a pályán megadathatott, és ma már a családnak, az unokáinak szenteli az idejét.
„Nincs bennem semmi keserűség – mondta. – Végigjátszottam több mint ötven évet: nem kell öregen betotyogni a színpadra.”
Kiemelt kép: hirado.hu
