2021. március 5-én sajtóközlemény jelent meg az Európai Unió honlapján (consilium.europa.eu) arról, hogy a Tanács jóváhagyta az Unió jövőjét, további működését (célkitűzések, struktúra, hatókör, ütemezés) tárgyaló, a Tanács, az EP és a Bizottság együttes nyilatkozata alapján megtartandó konferenciát.
A közleményben szerepel az a dodonai fordulat is, hogy az EU a „reziliensebb“ Európa érdekében lefolytatandó eljárásban „nagyobb szerepet biztosít majd a polgároknak“.
Aggodalommal tölt el a fogalmi káosz – már a kezdet kezdetén.
Európa (a földrész, melynek leghosszabb folyója a Volga, legmagasabb hegye az Elbrusz) nem azonos az Európai Unióval. (A „Mi vagyunk Európa!“-álidentitás nem igaz: valójában a ‘neoliberalizmus = Európa’ eleve hamis premissza.) Az „Európai Unió“-fordulat esetében a magam részéről különbséget teszek az alapító eszme (az ‘elvek’) és az intézmény (a ‘gyakorlat’) között. Miközben ugyanis az államok közötti konfliktusokat már lehetetlen a csatamezőn (ami Hirosimában már nincs is) elrendezni, hanem azokat az egymást végre megismerő európai népeknek személyes kapcsolatokon nyugvó konszenzuskeresésével kell feloldani – nos ez Európa egyetlen túlélési lehetősége. Létrejött ugyanakkor egy Európai Unió nevű szervezet, amely eddigi tapasztalataink szerint rendkívül költséges, az egyszerű állampolgároknak áttekinthetetlenül bonyolult, válsághelyzetekben működésképtelen s az állampolgárok többségének szándékaitól egyre távolodó intézmény.
Jogász nem vagyok, ezért csak sejtem: nemzetközi jogi szerződések alapján jött létre az EU. A ‘reziliencia’ viszont tudtommal elsősorban pszichológiai szakkifejezés, melyet használ még az orvostudomány, az ökológia stb. is. No de tényleg: hol kereshető az említett fordulatban a folyton védelmezett, bunkósbotként lengetett ‘jogállamiság’ vagy Európa jövőképe?
Szerencsére most is működik a nyelv önleleplező képessége (‘reziliencia’?): az az ígéret, hogy az eljárás „nagyobb szerepet biztosít majd a polgároknak“, teljesen súlytalan. Vajon minél nagyobbat és pontosan mennyivel nagyobbat? A 11. alabárdos előlép 3. alabárdossá? Utal ugyan a további szöveg a „többnyelvű interaktív digitális platform“ tervére, de hogy azon ki milyen formában vehet részt, homályban marad. Ugyanakkor a „digitális platform“ semmiféle beleszólási jogot nem jelent, holott (megkockáztatom: ez a fügefalevél) „az európai projekt demokratikus legitimitásának és működésének alátámasztására” szolgálna. (Mindösszesen talán csak félmilliárd mínusz ezer-kétezer EU-állampolgár maradna ki a jövőtervezésből?)
Röviden: hosszú évek óta a demokrácia és a jogállam leépítése folyik az EU belső berkeiben. Mi itt Kelet(?)-Közép-Európában (a klasszikus görög demokrácia és a római jog hagyatékának igézetében) az 1222-es Aranybulla és az 1505 óta többé-kevésbé velünk élő lengyel „Nihil de nobis sine nobis”/„Nothing about us without us” (Semmit rólunk nélkülünk) elv szerint értelmeztük/értelmezzük a demokráciát még akkor is, amikor a jelenvaló ‘jogi’ szabályozás értelmében nem szabad az EU-ban a „Testvér lészen minden ember”-sort sem énekelni (arrafelé minden jel szerint Schiller nem is létezett, Beethoven pedig annyira tehetségtelen vala, hogy a IX.-et át kellett írni instrumentális cincogásra). („Oh Freunde, nicht diese Töne!”) Véletlen-e, hogy e folyamatok legvalószínűbb végkimenetele, a földrész sorsa tényleg a „Dies irae, dies illa”?).
Magyarországnak mindig „rossz sajtó“ jutott a művelt Nyugaton. Lásd a korai Ragotzky-sajtóimázst (vagy akár a Nagyságos Fejedelemről, II. Rákóczi Ferenc, a Német Birodalom Hercegéről, az Aranygyapjas Rend lovagjáról nevezett forrást Bad Kissingenben a Pandur párjaként) – a legnagyobb tragédia mégis Trianon. (Nem merem kimondani: [csak] a XX. század elejétől a sajtó Európában a hazugságok atyja. Elég megolvasni Fejtő Ferenc Rekvien egy hajdanvolt birodalomért c. könyvét: a szerző bemutatja, mennyi megvesztegetési pénzt utalt az orosz külügy az első világháború előtt és alatt a francia sajtó tekintélyes részének az oroszbarát hírekért.)
Különösen 2011 óta elképesztő képeket festenek a vezető nyugati és tengeren túli ténytelenítő, óvodáskorúaknak dolgozó médiumok főleg Magyarországról. S mi állunk a cáfolat, érvelés, ténybemutatás leghalványabb reménye nélkül. Elemi erejű lehetne nem csupán tájékozatlan uniós polgártársaink, de az EU mesegyártó, jogkerülő bürokratái számára is egy olyan magyar kezdeményezés, amely éppen a demokrácia megerősítését (valójában visszaépítését) szorgalmazná az Európai Unióban.
A közelgő 2022-es választások szorításában, az egyre bőkezűbben támogatott gyűlölet-szítást szenvedve ugyanis úgy gondolom, elmozdulás (vagy legalább az agresszió megtorpanása) az Unióban csak valamilyen ‘nagy durranással’, valamiféle váratlan, elvileg (jogi szempontból legalább) védhetetlen, el nem hallgattatható, minden uniós választót megszólító kezdeményezéstől remélhető. Ugyanakkor kapcsolódna e civil kezdeményezés az EU-bürokrácia által megkezdett ‘hivatalos’ vitához, csakhogy most a kívül rekedtek is megszólalhatnának.
Felmerülnek persze jócskán aggályok is.
A legalapvetőbb kérdés: kivitelezhető-e egyáltalán az uniós népszavazás (egy civil kezdeményezés), nem tiltja-e valamely (felsőbb) jogszabály mondjuk a 321. lapon.
Kérdés, hány EU-választó meri egy szinte biztosan megveszekedett (akár munkahelyi zsarolással is megtámogatott) ellenpropaganda (negatív hívószókra és megvetésre épített ‘demokratikus’ kényszer) szorításában aláírását adni – miközben harminc éve folyamatosan tapasztaljuk itthon, hogy választójoggal rendelkező felebarátaink egyharmada soha, még élet-halál kérdésében sem jelzi vágyait.
Természetes, hogy a javasolt kérdéseket közérthetően (most a ‘populista’ fordulatoktól sem félve, s ahogy újabban mondják: egybites szinten), ugyanakkor jogilag támadhatatlanul (nyilvánvaló húzásokkal vagy bővítésekkel) kell közreadni. Talány, hogy a több kérdés miatt nem volna-e célszerűbb mindre külön-külön válaszolni, hiszen ha valaki akár egyetlen fordulattal vagy megállapítással nem ért egyet, az egész kezdeményezést nem támogatja. (Bár nálunk a négyigenes népszavazás átment.)
A javaslat
Mi, az Európai Unió polgárai (a demosz/populus) és fenntartói általános népszavazást és eredményének a továbbiakban kötelező érvényesítését követeljük az alábbi kérdésekben:
Az Európai Uniót demokratikus intézményként kell fenntartani, amely a képviseleti demokrácia szabályai szerint működik.
Minden tagállam szerződésben rögzített jogi és intézményi struktúrához csatlakozott, mely struktúrák őrzéséért az Európai Bizottság tartozik felelősséggel.
Mivel az EU irányítóit az EU polgárai választják, a tisztségviselőknek a választók mindenkori többségi véleménye szerint kell hivatalukban eljárniuk („Nihil de nobis sine nobis”).
Az EU minden polgárának megkerülhetetlen joga a demokratikus véleménynyilvánítás (Volksbegehren) minden fontos kérdésben, illetve életünket meghatározó döntések előtt a politikai hatalomnak meg kell győződnie a közakaratról (Volksbefragung).
A közakaratot sem egyén, sem csoport, szervezet, bizottság, mozgalom, intézmény vagy vállalkozás felül nem írhatja.
Szerző: K.I.L.
(Címkép forrás: unios-palyatazok.gkf,hu)
