„Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok.” 48 évvel ezelőtt hunyt el Latinovits Zoltán, a „színészkirály”. Az eredetileg építészmérnök diplomát szerző színész kora legnagyobb színművésze volt. A színészlegenda tragikus körülmények között hunyt el 44 éves korában.
1931. szeptember 9-én született Budapesten. Édesapja a földbirtokos Latinovits Oszkár, édesanyja Gundel Katalin, a híres vendéglátó család tagja volt. Zoltán születése után nem sokkal apja elhagyta a családot, aminek fájdalmát a színész egész életében magával vitte.
Testvérei így édesanyja második házasságából születtek, Frenreisz István orvostól. Fivérei szintén a magyar művészvilág kiemelkedő alakjai: Bujtor István szintén a színészi pályán, míg Frenreisz Károly a magyar rockzene világában szerzett nevet magának.
Latinovits Zoltán a testvéreivel, Bujtor Istvánnal és Frenreisz Károllyal (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Latinovits 3 éves kora óta szavalt.
Az Állami Szent Imre Gimnáziumban érettségizett 1949-ben.
A gimnáziumi évei alatt egyszer lépett színpadra, és bár nem volt sikeres fellépése, a nézők soraiban ülő Bajor Gizi az előadás után azzal kereste fel, hogy menjen színésznek.
Ám a fiatal Latinovits inkább az építészet felé hajlott, 1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen vörösdiplomával fejezte az építészmérnöki szakot. Közben sportolóként is megmutatkozott, a Haladás SE-nél kosárlabdázott NB 1-es tartalékosként, emellett versenyszerűen vitorlázott.
Az egyetemi évei alatt rengeteget szavalt és színjátszó csoportba járt.
A diplomaszerzés után tanult szakmájának hátat fordítva Debrecenbe szerződött segédszínésznek. 1959-ben átment Miskolcra, majd 1961-ben visszament a Csokonaiba. Egy évvel később a Vígszínházba került, 1966-ban a Thália Színházba, majd 1969-ben visszakerült a Vígbe. 1972-től 1 évig Veszprémben játszott és rendezett, majd 1974-től 1 évet az Irodalmi Színpadnál töltött. 1976-tól haláláig a Fővárosi Operettszínházban dolgozott. Híres szerepe volt a Tóthékból az őrnagy, Rómeó és Júliából Rómeó, a Mario és a varázslóból Cipolla lovag.
Közben 1959-től aktívan filmezett, élete során több mint 50 filmben szerepelt.
Olyan nagy magyar filmekben szerepelt, mint az Isten hozta, őrnagy úr!, Szinbád, Az aranyember, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, vagy az Ötödik pecsét.
Versszavalatai szintén egyedülállóak. József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor vagy Illyés Gyula verseit érzelmekkel telve, átéléssel adta elő.
Életében négyszer díjazták: 1966-ban Jászai Mari-díjjal, 1970-ben Balázs Béla-díjjal és a Magyar Filmkritikusok Díjával a legjobb férfi alakítás kategóriában, 1975-ben pedig Érdemes Művész elismeréssel.
„Ikercsillaga”, Ruttkai Éva, szintén a magyar színészvilág kiemelkedő alakja. Ruttkai válása után együtt éltek. Bár nagyon szerették volna, közös gyermekük nem született. Szerelmi viszonyuk igazi héja-nász volt, egyszerre szerették és tépték egymást.
A nagy művészt Kádár-rezsim, és Aczél „elvtárs” sem tudta eltörölni. Egyedi világnézetével sokakkal összetűzésbe került, de végig kiállt igaza mellett. Magánéletét a depresszió nehezítette.
A színészkirály 1976. június 4-én halt meg Balatonszemesen. Máig nem tudni, hogy véletlen baleset vagy öngyilkosság szakította meg életét.
Latinovitsot halála után sem feledték el. Posztumusz kapott 1990-ben Kossuth-díjat, 1996-ban Magyar Örökség díjat.
2002-ben kisbolygót neveztek el róla, a 132874 Latinovitsot – foglalta össze élettörténetét a karpatalja.ma.
Latinovits-díjat adtak át Balatonszemesen
A színészkirály halálának évfordulójához közeledve középiskolás és felnőtt versmondók tolmácsolták a klasszikus és kortárs magyar költészet elementáris erejű verseit – írja a Magyar Nemzet.
Egész hétvégés megemlékezést tartott a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete Balatonszemesen, ahol már 29. alkalommal rendezték meg a Latinovits Versmondó Találkozót – olvasható az alapítvány közleményében.
A rendezvény a versmondás mellett több megemlékezést, múzeumpedagógiai és zenei programot is tartogatott a résztvevőknek.
Az egész hétvégén át zajló, komoly szakmaisággal és három évtizedes hagyománnyal bíró verseny zárásaként a Latinovitsról elnevezett, és a végső nyughelyétől néhány száz méterre lévő művelődési házban összegyűlt fiatalok, felnőttek és szépkorúak három fordulón keresztül mondtak verset.
A Latinovits-díjat a Lovasberényből érkezett, kiváló és tapasztalt előadó, Horváth Péter kapta, aki Csoóri Sándor, Markó Béla és Geszti Péter műveit tolmácsolta. A dobogó első fokára Balázs László Gábor állhatott, míg az ifjúsági korosztályban egy délvidéki versmondó tehetség, a vajdasági Zentáról érkezett Galusz Áron érdemelte ki a Latinovits-diplomát Zelk Zoltán, Sziveri János és Parti Nagy Lajos műveinek bemutatásával, Gyenese Szulamit pedig az első díjat tudhatja magáénak.
A 29. Latinovits Versmondó Találkozó versenyzői és a zsűri (Forrás: Latinovits Emlékmű Alapítvány
Közben meglátogatták a Latinovits Emlékmúzeumot, részt vettek Csiák László zenés programján, megkoszorúzták a színészkirály és testvére, Bujtor István, édesanyjuk, Gundel Katalin és a verseny egyik alapítója, Csonka Márta síremlékét, majd ünnepélyes visszaemlékezésen Kiss László, az egyesület és az alapítvány egykori alapítójának emléktábláját is megkoszorúzták.
Latinovits Zoltán végső nyughelyénél Lutter Imre a színészkirály szavait idézte elsőként:
Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok.
Majd felidézte: Latinovitsot összeférhetetlennek, rendszerellenesnek tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete miatt. Ebből kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve.
Forrás: karpatalja.ma / magyarnemzet.hu / civilek.info
Címlapkép: Latinovits Zoltán 1971. június 28-án. Fotó: Keleti Éva / MTI / Nemzeti Fotótár
