A hajdani alföldi magyar paraszti életre emlékeztető üde színfolt Arad megyében, de talán a Partium és a Bánság egész határán a Tornyai Tájház. Suttyák András és Tóth Piroska nyugdíjas éveik kezdetén találták meg új hivatásukat: a hagyományőrzést, a közösségszervezést, a népi mesterségek fiatalokkal való megismertetését.

Azt mutatják be, amit a szüleiktől tanultak, és ahogy ők gyerekkorukban éltek, ezért hitelesek abban, amit csinálnak. A Tornyai Tájház élő múzeum, a házaspár tavasztól késő őszig ott is lakik, és bárkit szívesen lát a népi kultúra szigetén.

Az ország egyik nyugati kapuja Tornya, ugyanis állandó határátkelőhelye működik a szomszédos magyarországi Battonyára. Aradtól alig húsz kilométerre található a település, amelynek első írásos említése egy 1333-as pápai tizedjegyzékből ismert. A középkorban a török-, majd tatárdúlás nyomán elnéptelenedett, de a 18. században Marczibányi Lőrincz birtoka lett, és ő magyar, szlovák és sváb jobbágyokat telepített le a délről beszivárgott szerb és román családok mellé.

A Millennium évében, 1896-ban a legenda szerint egy Dusik Erzsike nevű libapásztorlánynak a falu határában megjelent a Szűzanya, azon a helyen pedig egy forrás fakadt, aminek a vizét sokak gyógyító hatásúnak tartják. Messze földről is zarándokolnak oda a hívek, ezért egy kis Mária-kápolnát is építettek a jelenések helyén (összesen nyolcat tartanak számon). A 20. század közepén oktatási központ volt Tornya: nyolcosztályos bentlakásos iskolája volt, román, magyar és szerb tagozattal – ma már csak emlék a magyar oktatás, sőt románul is csak elemi szintű tanítás folyik.

A szórványlét minden jegyét magán viseli a település: a Trianon utáni hatalomváltás, az 1968-as közigazgatási átszervezés, amikor megfosztották közigazgatási rangjától, és Pécskához csatolták, a szocializmus erőltetett iparosítása mind hozzájárult a magyarság beolvadásához vagy elvándorlásához, aminek következtében maroknyira csökkent és elöregedett a közösség.

„Valamikor Tornyán csak magyarok voltak, kevesen románok, szerbek… és mindenki magyarul beszélt. Igazából nem számított, ki, milyen nemzetiségű, a román és szerb templombúcsún is részt vettünk, és ők is eljöttek a miénkre. Most ritkán hallani az utcán magyar szót”

– hasonlította össze a múltat és a jelent Tóth Piroska, a Tornyai Tájház, és az annak háttérintézményeként működő Pro-Pir-Kult Egyesület elnöke.

„Egy tájháznak egy tájjellegű ház illik, de ez nem az. Ez egy alföldi vidéki ház, és úgy gondoltuk, hogy amíg találunk vagy építünk egy hagyományos nádfedeles parasztházat, addig itt tároljuk a régi használati eszközöket. Azóta sem valósult meg, de a gyűjtemény közben több ezer darabosra bővült, a környéken meg ennek a háznak ment híre” –

idézte fel a kezdeteket Suttyák András, azaz Bandi bácsi, Piroska párja.

A Szárazér partján fekvő portát szerénységből nem nevezték tájháznak – azt a köznyelv „ragasztotta” rá –, múzeumnak pedig végképp nem, hiszen az itt lévő tárgyakat nemcsak szemlélni szabad, hanem kipróbálni is: a régi szerszámok, a háztáji gazdálkodáshoz használt eszközök egytől egyig működnek, amit pedig működésképtelen állapotban kapnak meg, Bandi bácsi ezermester módjára megjavítja.

2005-ben kezdték kialakítani a gyűjteményt, az első öt évben Tornyáról, de azóta már Nagyvarjasról, Szederhátról, Aradról, Magyarországról és a Vajdaságból is kaptak tárgyakat. „Van itt fatüzelésű disznóperzselő, gabonarosta, kukoricamorzsoló, százéves bölcső, juhászbot, de vannak olyan dolgok is, amelyek nem az alföldre, főleg nem Tornyára jellemzők, még a polgári társadalomból ismert tárgy is megtalálható. Semmit sem utasítunk vissza, amit jó szívvel adnak, és ha a felajánló visszajön, elmondhatja, hogy találtunk helyet mindennek – magyarázta Suttyák András.

Néha hazajövünk, és a kapun bedobva találunk ezt-azt. Nagyon sok családból a fiatalok lomtalanításkor, elhozzák, ami maradt a nagyszülők után. Örülnek, hogy gazdát találnak ezeknek a tárgyaknak, és sokszor sajnálkoznak, ha már kidobtak vagy betüzeltek valamit. Egyébként minden adomány be van írva a vendégkönyvbe. Talán az utolsó vonatot fogtuk meg ezzel a gyűjtéssel, hogy megmenthessük ezeket a dolgokat…”

„Két évvel később jegyeztettük be a Pro-Pir-Kult Egyesületet, mert kellett egy szervezet, amely a jogi hátteret biztosítja, ami által ismertté tehettük a gyűjteményt, hogy ne csak a magunk örömére folytassuk a munkát – vette át a szót Tóth Piroska. – Először egy szín volt, amit náddal fedtünk be, hogy a meglévő mezőgazdasági eszközöket, az ekét, ekekapát, boronát megvédjük az időjárás viszontagságaitól. Aztán növekedtünk, s most már tájházunk van, amit nem csak a tárgyak, hanem a látogatók is benépesítenek”. A nádfedelű szín ma is látható, sőt emlékét írásba foglalták, ugyanis 2017-ben, a civil szervezet alapításának tizedik évfordulóján megjelentették a Nádkúptól a tájházig című kismonográfiát. A kis kerek, nádfedeles szín ma már baromfiólként funkcionál, mivel egy háztáji gazdasághoz szárnyasok is dukálnak, mellettük pedig két birka deríti még jobb kedvre a látogatókat, s amíg jobb létre nem szenderült, egy fekete puli is körbecsaholta az érkező vendégeket.

Merthogy látogatókból sosincs hiány: szervezett csoportokban jönnek az óvodások és iskolások Pécskáról, Aradról, de a megye más településeiről is. Többször szerepelt már a tájház a magyar és a román közszolgálati televízióban, különböző foglalkozásokat tartottak az udvaron, sőt a népies környezetben román folklórzenészek forgattak már videóklipet több ízben is. Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületével minden ősszel megtartják a szilvanapokat, emellett háziszappanfőzést, tarhonyakészítést szerveznek Piroska néniék – mikor, minek van szezonja –, de a kezdeményezésükre vőfély- és tájháztalálkozót is tartottak már, Parasztolimpiát is lebonyolítanak, ha valaki kéri.

„A hagyományainkat csak úgy tudjuk megőrizni és tovább adni, ha gyakoroljuk. Nem mi találtuk ki ezeket, hanem nagyon sokat tanultunk a magyarországi tájházak szövetségétől. Remélem, hogy ez a kezdeményezés gyökeret ereszt, mert ha nem teszünk valamit, kihalnak a hagyományaink és velük mi is. Szükség lenne nálunk is a tájházak szövetségére, hogy egymás között megbeszéljük a dolgokat, tanuljunk egymástól. Gyerekkoromban én is szőttem, fontam, kézimunkáztam, és szívesen továbbadom azt, amit tudok.

Fontos a gyerekeknek tartott kézművesfoglalkozás, hogy ne csak a tabletet nyomkodják egy-két ujjal, hanem használják az eszüket és a kezüket is, mert sok mindent készíthetnek egy kis kézügyességgel”

– árulta el a hitvallását Piroska néni.

Tóth Piroska és Suttyák András az utóbbi években többször gondolkodtak azon, hogy „lassítanak a tempón”, de annyi a felkérés, a meghívás, hogy nem tudnak nemet mondani. Június elsején is ők képviselték Arad megyét Szarvason, a Csülök-, Körömsütő és -Főző Fesztiválon, amelyen az egyéb kategóriában első díjat érdemeltek ki „Piri néni csülkös babgulyásával”, emellett a Magyar Gasztronómia Nagykövetének a különdíját is megkapták a legtöbbször résztvevő csapatként, mert a szervezők szerint minden rendezvény színvonalát emelték jelenlétükkel, autentikus standjukkal. „Ragyog a lelkünk ilyenkor, és ez erőt ad a folytatáshoz” – mondogatják mindannyiszor.

A Tornyai Tájház kapuja felett faragott névtábla fogadja a vendéget, belépve az udvarra, az eresz alatt pedig már sorakoznak a régi eszközök. Mesterségek szerint rendszerezték a tárgyakat, az udvaron főleg a mezőgazdaságban használt szerszámok találhatók meg. A házba belépve, a folyosó falát Tornyáról elszármazott naiv festők munkái díszítik, és néhai parasztbácsik fafaragásai csodálhatók meg. Családi címerek, a Marczibányi-kastélyból származó tárgyak idézik a régmúlt időket, de itt a szövőszék is, amelyen Piroska néni megmutatja az érdeklődőknek a szövés csínját-bínját.

A tisztaszobában szerb, magyar, román népviseleti ruhákat, ódon bútorokat őriznek, rokkából van hat-hét, dokumentumok böngészhetők a Mária-kút és a falu történetéről, Tornyai ének kézirata a Mária-jelenésről. Van fürdőszoba, konyha és egy hálószoba, merthogy ez lakott ház – mutatta Bandi bácsi kalauzolás közben.

„Márciustól december elsejéig itt lakunk, itt élet van! – nyomatékosította –. De azért minden látogatható. A kapu mindig nyitva áll, nincs órarend, se belépő, sőt a jó szó mellé kijár egy pohár pálinka is, vagy ami a háznál akad.”

Krónika

Kiemelt kép: Piroska néni, a gazdasszony. Tóth Piroska, a Tornyai Tájház vezetője büszke arra, hogy nem csak a tárgyak, hanem a látogatók is benépesítik a tájházat. Fotó: Pataky Lehel Zsolt/Krónika