A Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője még a mai szavazás lezárulta előtt, Facebook-oldalán jelentette be döntését. Szerinte a Párbeszéd egyre inkább, és a DK alá való betagozódással végképp alkalmatlanná vált a zöld ügy szolgálatára.

„A mai napon kiléptem a Párbeszédből; a továbbiakban a munkámat Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselőjeként és a Budai Zöld közösség tagjaként fogom folytatni – fogalmazott Tordai Bence országgyűlési képviselő, a Párbeszéd frakcióvezetője a közösségi oldalán, vasárnap. Indoklása szerint azért döntött úgy, mivel a Párbeszéd testülete úgy döntött, hogy a párt 2024-es EP-választáson, valamint a 2026-os országgyűlési választáson is a DK listáján indul” – írta közösségi oldalán Tordai Bence.

A közösségi médiában megosztott bejelentésében többek között azt írta:

„A Párbeszéd egyre inkább, és a DK alá való betagozódással végképp alkalmatlanná vált a zöld ügy szolgálatára, ezért kell fájó szívvel otthagynom eddigi politikai otthonomat.”

A párt korábbi társelnöke megofgalmazása szerint „a DK-val és az MSZP-vel kötött megegyezés nem összefogás, hanem önfeladás volt”.
Tordai ezek mellett keményen kritizálta ott hagyott párját. Azt írta:

a Párbeszéd morálisan is megkopott a sok, időnként kifejezetten rossz politikai kompromisszum, valamint a politikai bátorság hiánya miatt”. A párt szervezeti kultúrájáról pedig úgy fogalmazott: annak működése nem méltó egy zöld párthoz, és„nem is alkalmas egy országos pártszervezet eredményes működtetéséhez”.

Forrás: Facebook, hirado.hu

Fotó: Facebook