A budapesti brutális utcai támadások egyik résztvevője mentelmi jogot fog kapni.

Az elsődleges adatok szerint az olasz EP-választás eredményével kijut az Európai Parlamentbe Ilaria Salis is, a budapesti antifa támadások elsőrendű vádlottja.

„A megerősítésre váró eredményektől függetlenül elég nagy biztonsággal kijelenthető, hogy Ilaria Salis európai parlamenti képviselő lesz, és úgy gondolom, hogy a szavazatok lavinájával fogják megválasztani” – mondta Nicola Fratoianni, a Sinistra italiana nemzeti titkára.

Az olasz Euronews információi szerint ezzel az eredménnyel elnyerte a mentelmi jogot, így 15 hónap után hazatérhet Olaszországba.

Salis legutóbb május 24-én állt a Fővárosi Törvényszék bírája elé, aki felvilágosította arról, hogy keresték már az Igazságügyi Minisztériumot ezzel kapcsolatban, de válasz ekkor még nem érkezett.

A mostani helyzet miatt az Index megkeresést küldött a Fővárosi Törvényszéknek és az Igazságügyi Minisztériumnak is, mivel nem csak Salistól függ ez a testi sértéses ügy.

A törvényszék tájékoztatása szerint még várják a külügyminisztériumtól a hivatalos eredményeket, így egyelőre még ebben az ügyben nem született döntés.

Mint ismert, tavaly februárban horrorisztikus támadássorozat vette kezdetét Budapest utcáin. Az első incidens február 9-én, csütörtökön történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal és más eszközökkel ütni kezdték őket.

A támadás egy percig tartott, a csoport tagjai ezután elfutottak a helyszínről. A három sértett közül ketten is súlyos, töréses sérülést szenvedtek.

A következő atrocitás másnap, február 10-én történt, akkor Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. Ugyanazon a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak.

A nyomozás kiderítette, hogy a támadók mindegyik sértettet hosszan követték, volt, akivel tömegközlekedéssel, több átszállással is együtt utaztak.

A másodrendű Tobias E.-t nemrég ítélte jogerősen is a Fővárosi Ítélőtábla 1 év 10 hónap börtönbüntetésre. Míg a harmadrendű német nőnek már nem kell megjelennie a tárgyalásokon.

Index.hu

Borítókép: Ilaria Salis a bíróságon
Forrás: MTI