„Lelkesítő célokkal és világos rendezőelvvel még öntudatra ébreszthető a közösség. Ezek nélkül csak az atomizálódás marad, de ahhoz még túl sokan vagyunk, hogy idejekorán muzeális tárgyakká váljunk”, véli Gubík László, az Esterházy Akadémia igazgatója. Szemle.

Az alábbi szöveget pedig csak azért teszem közzé most, mert a választások utáni okoskodásban már nem kívánok részt venni. Inkább most világítanék rá, mi a felvidéki magyar politika 3 legfontosabb kihívása a legközelebbi jövőben – írta még az EP-választás előtt Gubík László.

3 pontban az EP választás tétjéről felvidéki szemmel

Nem, az urnazárásig hátralévő másfél órában nem a háborúról és békéről akarok értekezni. Azt már megtették komolyabb emberek. Csak ennyit mondok: Győzött a válogatott, mára egyetlen dolgod maradt:

Egyszerűen mondva: talpra tudunk-e állni vagy folytatódik a lejtmenet?

1, Folklorizálódás vagy öntudatos közösség

Az európai őshonos nemzeti közösségek, melyeket kisebbségi léttel vert meg a sors, 3 csoportba sorolhatók.
Vannak, akik magukra nem csak közösségként tekintenek, hanem gyakorlatilag államként az államban. Ők komolyabb tétekben játsszák a játékot, céljuk az önrendelkezés, adott esetben: függetlenség. Ilyenek a baszkok, katalánok, skótok.
Vannak, akik magukra egy nemzet szerves nemzetrészeiként tekintenek, akik más államban kénytelenek küzdeni kollektív jogaikért, legyenek azok nyelvi vagy kulturális jogok, vagy az önkormányzatiság nyújtotta egyfajta belső önrendelkezés. Ezek volnánk mások, pl. a dél-tiroli németek mellett mi, határon túli magyarok is.
Végül vannak, akiknek megfogyatkozva, szétszórva pusztán a hagyományőrzés és a folklór maradt a jussuk, társadalmi erejük már nem kimutatható, intézményrendszerük pedig inkább muzeális, mint politikai értékkel bír. Céljuk a puszta lét.
Csáky Pállal értek egyet, aki legutóbb arról írt, hogy ha nem akarunk a folklorizálódás felé zuhanni (kettesből a hármas csoportba), akkor sürgősen tenni kéne valamit. A sorok rendezéséhez viszont rendezőelv is kell, és ez lenne szerintem a politikum legfontosabb feladata. Mert távlati célok (lásd még: ‘94/1/8) nélkül nem működik a dolog. Lelkesítő célokkal és világos rendezőelvvel még öntudatra ébreszthető a közösség. Ezek nélkül csak az atomizálódás marad, de ahhoz még túl sokan vagyunk, hogy idejekorán muzeális tárgyakká váljunk.

2, Marketing vagy tartalom

A siker és gyarapodás érdekében tudni kell eladni: porszívót, részvényt, koncertjegyet. A közéletben is így megy ez, nincs ezzel semmi baj. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a programunkat és gondolatiságunkat áruljuk-e vagy saját magunkat. Én a klasszikus politizálásban hiszek, az eszmei súrlódások, koncepciók versenyében, a színvonalas vitákban, csapatmunkával történő érdekérvényesítésben. Van helye a politikai aktivizmusnak is a Nap alatt, de attól óva inteném közösségünket, hogy látványpékséggé silányítsuk a közéletet. Jó lenne, ha a jövő versenyei a kinek tisztább a mondanivalója és kinek világosabb a programja mércék alapján dőlnének el, nem az alapján, ki mennyit költött reklámra, rendezvényekre vagy az élet egyéb területein mutatott érdemei bemutatására. Több csapatmunka és jövőkép, kevesebb egyénieskedés és önpromó!

3, Nemzetpolitika vagy gazdasági lobbi

Nemzetrészünk politikai jövőjét illetően a harmadik kulcskérdés pedig, hogy a Felvidék kisközösségek szervesen együttműködő hálójává vagy földesurak befolyási övezetévé válik-e. Ha nem képes megerősödni a meglévő intézményrendszer, akkor ugyanis könnyen a nagytőke birtokába kerülhet, attól kezdve pedig autonóm és közösségelvű működésről aligha beszélhetünk. Volt már ebből baj az elmúlt években. Nem is kevés. Rajtunk áll, hogy a nemzetpolitikát átengedjük-e a gazdasági körök privát játszóházává, vagy az a duraysta közösségelvűség, amely ennek a közösségnek mindig a lelkületét adta, még képessé válik-e az önszerveződésre?
Fotó: civilek.info