Az újonnan megválaszott fideszes kerületvezető, Böröcz László kijelentette: a 200 éves cukrászdának ugyanazon a helyen kell tovább működnie.

„Októbertől azon dolgozunk majd, hogy a kétszáz éves Ruszwurm cukrászdát megmentsük valamilyen módon, megoldást találjunk arra, hogy újra nyithasson, lehetőleg ugyanazon a helyen, ahol most is van” – mondta Böröcz László. Az I. kerület újonnan megválasztott fideszes polgármestere arra számít, hogy a jelenleg szünetelő, de folyamatban lévő kiürítési eljárás addig lezárul, így ki fogják tenni a bérlő céget, a Korona Cukrászdával együtt.

Mint ismeretes, korábban felszólították az I. kerületi Ruszwurm és Korona Cukrászda tulajdonosát, hogy ürítse ki az üzlethelyiségeit, és az előbbit május 9-én, utóbbit 14-én adja át a végrehajtóknak.

Azóta Szamos Miklós megtámadta az eljárást, emiatt szünetel most a kiürítés végrehajtása. Az önkormányzat felé 300 milliós bérleti díjtartozást felhalmozó Szamos elmondása szerint az egész ügy azért fajult idáig, mert V. Naszályi Mártának korábban nem fizetett „védelmi pénzt”, amit kért…

Bezárják a Ruszwurmot, mert Karácsony kedvence védelmi pénz nélkül maradt

Az ügy előzménye, hogy még 2019-ben Nagy Gábor Tamás akkori fideszes polgármester eljárást indított a cukrászda ellen, akkoriban Szamos Miklóssal V. Naszályi Márta láthatóan nagyon jó kapcsolatot ápolt – közölte Böröcz László.

Szerinte az akkor még képviselő V. Naszályi többször is felszólalt a Ruszwurm védelmében. „Később, miután polgármester lett, egyoldalúan felfüggesztette a bírósági eljárást – amire nemigen van példa –, és a rendelettel ellentétben többször is teraszengedélyt adott a cégnek”.

Tette ezt úgy, hogy akkor már perben állt a cég és tartozása volt az önkormányzat felé, holott az ilyen helyzetet az önkormányzati rendelet eleve kizárta. Ezért 2020 végén a rendeletet törölték.

Tehát amíg jóban voltak, V. Naszályi Márta akár a helyi rendeletet megkerülve, a jogszabályokat áthágva is segített Szamos Miklósnak.

Utána pedig valami történhetett, mert V. Naszályi mindent megtett, hogy lakat kerüljön a cukrászda ajtajára – mondta Böröcz, hozzátéve: „Valamin összeveszhettek, mert Szamos Miklós kitálalt. Vagy aki ezt nem hiszi el, azt mondja: megrágalmazta V. Naszályi Mártát azzal, hogy védelmi pénzt kért tőle a kampányára, hogy ezért cserébe majd rendezik az önkormányzat és a Ruszwurm közötti nézeteltéréseket”.

Gengszterfilmbe illő állítások a Ruszwurm cukrászda körül (VIDEÓVAL)

Azonkívül, hogy a helyieknek és a turistáknak is hiányozna a cukrászda, a várnak is nagy érvágás az ikonikus hely bezárása.

Azonban a leghúsbavágóbb azoknak lenne a teljes megszűnés, akik ott dolgoznak. A Ruszwurm munkatársai korábban elmondták: félnek attól, hogy mi lesz, mert szeretnek itt dolgozni, és nem akarják elveszíteni a munkájukat. Hozzátették, hogy

nem csak az itteni dolgozókról van szó, rengeteg beszállítójuk, megrendelőjük van, akik szintén hoppon maradnak egy esetleges bezárás során.

„57 ember veszíti el a munkáját, akik szeretnek itt dolgozni, az életüket tették ide. A pincéreket mindenki dicséri, a cukrászok betanítása évekbe tellett. A krémes receptjét 5 évig finomítottuk. Ezek családos emberek. Van olyan, aki 14 éves kora óta itt dolgozik, most 50 éves és még mindig itt van, ő a főcukrászunk. Mindez nem érdekli a polgármestert. Nincs benne empátia, sem a hely iránti tisztelet” – mondta korábban Szamos Miklós tulajdonos, aki hozzátette, hogy Nagy Gáborral, az előző polgármesterrel a viták ellenére is sikerült együttműködnie. ,,Benne volt emberi érzés és őszinteség, így ki tudtunk jönni” – vélekedik. Úgy gondolja, ha ő marad, találtak volna olyan megoldást, ami nem jár tragikus következményekkel.

Most ismét fordult a kocka, a Ruszwurm és az új testület, közösen megtalálhatja annak megoldását, hogy az emblematikus cukrászda a jövőben is nyitott ajtóval várhassa a kerületieket és a turistákat.

A budavári Ruszwurm cukrászda közel két évszázada része a magyar gasztronómiának és Budapest kulturális örökségének.

1827-ben Schwabl Ferenc nyitotta az üzletet a Szentháromság utcában, ami hamarosan olyan népszerű lett, hogy gyors staféta szállította Bécsbe az általa készített csemegéket. Ebben az időszakban készült a ma is látható politúrozott cseresznyefa berendezés, mely – túlélve több ostromot – azóta is a hazai biedermeier bútorstílus egyik mintapéldája. Fennmaradtak az egykori csokoládés- és bonbonosdobozok is. A hely Ruszwurm Vilmosról kapta a nevét, aki egészen 1922-ig vezette a cukrászdát. Ruszwurm Vilmost a hazai cukrászat egyik vezető egyéniségeként emlegették, üzlete népszerűsége a két háború között is megmaradt.

Az üzlet az 1951-es államosítás után is megőrizte a Ruszwurm nevet, majd a rendszerváltozást követően a Szamos Marcipán érdekeltségébe került.

A cukrászda hírnevét elsősorban hagyományos, kézzel készített édességeinek és a finom kávéjának köszönhette, amelyek azóta is az igényes ínyencek kedvencei. Ruszwurm emlékére, aki az üzlet nevét adta, a Szamos család mindig tiszteletben tartotta az eredeti recepteket és az autentikus készítési módszereket, így megőrizve a cukrászda eredeti, időtálló hangulatát.

Metropol.hu

Borítókép: A Ruszwurm megmenekülhet
Forrás: Ruszwurm Cukrászda Facebook