A rákot már az ókorban is ismerték, s ez bizonyítja, hogy nem feltétlenül mi, modern emberek okoztuk magunknak a bajt.

Régészeti leletek szerint az ókori egyiptomiak sebészeti úton próbáltak meg eltávolítani rákos elváltozásokat. Ezek az orvosi csodák azt bizonyítják, hogy az emberiség már évezredek óta harcol a daganatos megbetegedések ellen.

Ma a rák a második vezető halálok a világon, ezért az orvostudomány a hatékony kezelések és lehetséges gyógymódok megtalálására összpontosít. A legutóbbi felfedezések alapján azonban egyértelművé vált, hogy ez nem új keletű probléma, már az ókori Egyiptomban is szembesültek vele. Csaknem 5000 éves koponyák adtak kulcsot a korabeli orvosi csodák birodalmához.

5000 éves orvosi csodák

Azt már eddig is tudtuk, hogy az ókori egyiptomiak jártasak voltak az orvosi gyakorlatban. Történelmi feljegyzésekből kiderül, hogy azonosítani, leírni és kezelni is tudták a betegségeket és a traumás sérüléseket. Még protéziseket és fogtöméseket is készítettek.

Spanyol, német és brit kutatók ókori koponyákat vizsgálva most ennél is tovább mentek: arra jutottak, hogy az egyiptomi orvosok már 5000 évvel ezelőtt is megpróbálták megérteni és gyógyítani a daganatos betegségeket. A Cosmos Magazine által ismertetett tanulmány szerint a koponyákon talált vágásnyomok a rák kezelésére irányuló műtéti kísérletekre vagy boncolásokra utalhatnak.

Az egyik koponya, amelyet Gízában találtak, egy 30-35 éves korában elhunyt férfié volt, a másik egy több mint 50 évesen meghalt nőé. CT-vizsgálatnak vetették alá őket, amelyek nagy kiterjedésű elváltozást mutattak ki, amit túlzott szövetburjánzások, más néven daganatok okozhattak. További 30 kisebb, kerek, áttétes elváltozást is azonosítottak, köztük olyanokat, amelyeket láthatóan kezelni próbáltak.

Úgy tűnik, hogy az ókori egyiptomiak valamilyen sebészeti beavatkozást végeztek a rákos sejtek jelenlétével kapcsolatban, ami azt bizonyítja, hogy az ókori egyiptomi orvoslás is végzett kísérleti kezeléseket vagy orvosi kutatásokat a rákkal kapcsolatban

– mondta Albert Isidro, a spanyolországi Sagrat Cori Egyetemi Kórház kutatója, aki szerint erre utalnak a koponyán talált vágások.

A műtéti beavatkozások nyomai új feltevésekhez vezetnek az orvoslásban

Noha az nem egyértelmű, hogy a műtéti beavatkozások nyomai a rák kezelésére irányuló kísérletekről tanúskodnak, vagy arról, hogy az elhunyt rákbetegen boncolást végeztek, hogy többet tudjanak meg a daganatokról, de így is, úgy is azt jelzik, hogy az ókori Egyiptomban már tisztában voltak ezzel a fajta betegséggel. Mindez körülbelül abban az időben történt, amikor Hufu fáraó elrendelte a legnagyobb gízai piramis  építését. Ez azért megdöbbentő, mert az orvostudomány mindeddig abból a feltevésből indult ki, hogy a rákos megbetegedéseket a modern technika térnyerésével járó környezeti károk váltották ki.

Szerettük volna megtudni a rák szerepét a múltban, kideríteni, mennyire volt elterjedt ez a betegség az ókorban, és hogy az akkori orvoslás hogyan tudta kezelni ezeket a patológikus eseteket

– fejtette ki a tanulmány társszerzője, Tatiana Tondini, a németországi Tübingeni Egyetem kutatója.

Annyi bizonyos, hogy az ókori Egyiptom mellett az ókori Római Birodalomban is tudtak már a rákról, olyannyira, hogy az időszámításunk szerint 50-ben meghalt római orvos, Celsus már a betegség kiújulásáról írt, miután a tumoros sejteket kivágták a betegből. Az ókori görög orvosok, Galenus és Hippokratész pedig arról értekezett, hogy nem találnak gyógymódot a daganatok ellen. Nos, azóta több ezer év eltelt, és még mindig nagyjából ugyanitt tartunk. De legalább tudjuk, hogy nem mi, modern emberek okoztuk magunknak a bajt.

Dívány

Kiemelt kép: Pixabay/Illusztráció