Negyedévre átvállalja és 66 millió forinttal támogatja a Peter Cerny Alapítvány egyik rohamkocsijának működtetését az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A MKIF, a Peter Cerny Alapítvány és a Pro Filii Alapítvány közös közleménye szerint a társaság ezzel három hónapra biztosítja a hazai kora- és újszülött mentés zászlóshajójának zavartalan működését.

A közleményben azt írták, hogy a hazai gyorsforgalmi utak nagy részét üzemeltető, fenntartó és felújító vállalat és a Peter Cerny Alapítvány kapcsolata tavaly kezdődött. 2023. augusztusában egy, a mentőautókba rendszeresített úgynevezett vérgázelemző készülék beszerzését támogatta a társaság a Pro Filii Alapítványon keresztül. Az eszköz egy csepp vérből már a helyszínen képes életmentő információkat adni az orvosoknak arról, milyen ellátásra van szüksége egy segítségre szoruló picinek – ismertették, hozzáfűzve, hogy ez az eszköz rögtön az első napon életet mentett.

A közleményben idézték Németh Tamást, az MKIF Zrt. vezérigazgatóját, aki a támogatással kapcsolatban elmondta: „az MKIF Zrt. azért jött létre, hogy magasabb szolgáltatási szinten, minél zökkenőmentesebb és biztonságosabb legyen a társaság kezelésében lévő hazai gyorsforgalmi utak használata. Kötelességünknek érezzük, hogy támogassuk azt a szervezetet, amely ugyanezt a biztonságot nyújtja a kora- és újszülötteknek a közép-magyarországi régióban. Társaságunk büszke arra, hogy ezt a társadalmilag fontos és speciális feladatot a Pro Filii Alapítványon keresztül ismét támogathatjuk és segítségére lehetünk a segítőknek” – hangsúlyozta a közlemény szerint a vezérigazgató.

A napokban 35 éves fennállását ünneplő Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért 1989 óta üzemelteti folyamatosan az éjjel-nappal működő koraszülött mentő- és szállító rohamkocsi szolgálatát

– emlékeztettek a közleményben, hozzátéve, hogy a négymillió lakosú közép-magyarországi régióban az alapítvány évente 35 ezer szülésből 2800 koraszülött, illetve beteg újszülött optimális életkezdését, minőségi túlélését biztosítja. Működése során az alapítvány eddig több mint 95 ezer koraszülött és beteg újszülött mentésében és szakszerű szállításában vett részt.

Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány elnöke a támogatásról szólva kiemelte:

„olykor a segítő is segítségre szorul, a legjobbkor érkezett az MKIF Zrt. felajánlása a Pro Filii Alapítványon keresztül. A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat valamennyi szakembere nevében hálásan köszönjük a gyors és szó szerint életmentő támogatást, amellyel közel 700 koraszülött mentését és szállítását fogjuk tudni biztosítani a nyár során”

– idézték a közleményben az alapítványi elnök szavait.

MTI

Kiemelt kép: Peter Cerny Alapítvány/Facebook