A csarnokba belépőket a kivetítőről Magyar Péter szigorú fényképe fogadta: „Én jöttem. Most ti jöttök.”

Amikor a Tisza Párt kampánynyitó néven hirdetett gyűlést szombat délutánra a MOM Rendezvényközpontba, a frászt hozta mindazokra, akik a nyári hónapokban az utóbbi évek egyik legintenzívebb kampányidőszakát igyekeznek kiheverni. Végül Magyar Péter a beszédét tényleg arra futtatta ki, hogy most ráfordulnak a 2026-os választások megnyerésére, de a következő két hónapban egy kevésbé látványos időszakra készülnek: tagokat toboroznak a pártba, szervezetet építenek.

A közönség pedig megdöbbenés helyett inkább helyeslő tapssal fogadta azt az önkritikus mondatot, amivel Magyar ennek a visszakapcsolásnak igyekezett nyomatékot adni:

„A politikai rocksztár és utcai harcos korszakának ezennel vége, ma egy új korszak kezdődik.”

Mivel az 1,3 millió szavazatot szerző Tisza Pártnak hivatalosan továbbra is csak 19 tagja van, erre a gyűlésre azt az 1400 támogatót és önkéntest várták, akik időben jelentkeztek Magyar felhívására. A csarnokba belépőket a kivetítőről Magyar Péter szigorú fényképe fogadta:

„Én jöttem. Most ti jöttök.”

Vagyis kezdeni kell valamit azzal a helyzettel, hogy a 2026-os kampányban már nem lesz elég körbefurikázni a frontembert az országban, hanem mind a 106 egyéni választókörzetben vállalható jelöltet kell találni, mögöttük pedig kampányszervezetre is szükség lesz.

Ahogy ezt Magyar képzavarba oltva megfogalmazta: ez lesz „a Tisza árterének a felépítése”.

Szombattól indul a jelentkezés a pártba (3 hónapos pártoló tagság után lehet bekerülni), a polgári körök mintájára pedig Tisza-szigeteket is alapítanak szerte az országban.

A szeptemberben induló országjárásukkal már úgy akarnak eljutni az ország minden településére, hogy egyes helyszínekre a párt többi arca megy majd el a frontember helyett. Vagyis Magyaron kívül másokat is fel kell építeni. Ezzel még bőven lesz munka, a szombati rendezvényen felszólaló két fővárosi képviselőnek, Ordas Eszternek és Porcher Áron Sommerville-nek még ebben a körben is bemutatkozással kellett kezdenie. Azt, hogy az elmúlt hónapokban gyakorlatilag kiépített szervezet nélkül kellett végigvinniük egy kampányt, Magyar Péter úgy írta le,

„mint amikor nincs elég idő felnyergelni a lovat, és muszáj szőrén megülni, hogy elvágtázzunk és megfordíthassuk a hazánk sorsát”.

Nem lesz összefogás

Nagyon homályosan, de Magyar utalt a június végi bulibalhéjára is, amit itt már meg sem próbált rogáni cselszövésnek beállítani, inkább megtapsoltatta a bűnbánatát:

„Tudom, hogy sok mindenkiben vannak kérdőjelek. Nyilván szokatlan, hogy egy politikus is lehet ember. Tudom, hogy ez ma nem tipikus Magyarországon. Lehetne máshogy is. Látjuk, hogy mások másként csinálják. Tudom, hogy nehéz megérteni, de szerettem volna ember maradni, egy közületek. És ígérhetem, hogy ugyan óvatosabban, mint eddig, de továbbra is az maradok.”

Ezzel a beszéddel Magyar azt is deklarálta, hogy az EP-választás után sem tart igényt a többi politikai erő szövetségére, mert egyedül ők a rendszer ellenzéke, ők a valós kihívók: „Több mint 1,352 millió honfitársunk szavazott arra, hogy a Tisza Párt legyen az Orbán-kormány, a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének valódi, potens kihívója a következő országgyűlési választáson.”

Karácsony Gergelynek is megüzente, hogy ugyan hajlandó leülni vele egyeztetni, de a főpolgármester ne számítson arra, hogy a Tisza képviselői biztosítják majd a többségét a Fővárosi Közgyűlésben, pozíciók osztogatásába sem megy bele, mert egyértelműen Gyurcsány szövetségesének, politikai társának tartja. Elhintett egy olyan pletykát is, miszerint Karácsonyék meg akarják venni a Tisza képviselőit. „Nem fogjuk engedni, hogy a főpolgármester és a képviselők elvtelen alkukkal túléljenek, és közben a szeretett fővárosunk tovább pusztuljon.”

Bár korábban még úgy gondolta, hogy a Momentum „egy nemzeti ügy ellenében kampányolt”, amikor népszavazást kezdeményezett a 2024-es olimpiai pályázat beadása ellen, most maga Magyar Péter jelentette be, hogy ha kell országos népszavazást kezdeményeznének az olimpiarendezésről.

A többi párt helyett inkább a saját támogatóival fogna össze. A tétet magasra tette, ha ez nem sikerül, akkor szerinte „Magyarországnak vége. Az ország csődközeli állapotban van. A kormány tönkretette a kapcsolatunkat a szövetségeseinkkel, a fiatalok kivándorolnak, rengeteg honfitársunk él mélyszegénységben, miközben a klán tagjai a nemzeti vagyont ellopva palotákban élnek, 30 milliárdos jachtokon buliznak és elképesztő luxusban leledzenek”.

Az Európai Néppárt frakciójához való csatlakozást igyekezett úgy beállítani, mintha ezzel előnybe kerültek volna Orbán Viktorral szemben.

„Orbánnak még megvan a kétharmada itthon, de Európában már csak a hozzá hasonló korrupt politikusok állnak vele szóba szélsőjobbtól a szélsőbalig. Álmodozhat persze arról, hogy egy erős európai parlamenti frakciót alkot, de a helyzet inkább olyan ma, mint amikor valakit már minden klubból kizártak, ezért alapít magának egy sajátot, és azonnal elkezdi róla híresztelni, hogy az a legnagyobb és az az igazi.”

Elhintette azt is, hogy a 10 nap múlva tárgyalni fog az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökével „az uniós források hazahozataláról és jogállamisági kérdésekről”. Vagyis például a Momentummal ellentétben nem a pénzcsapok elzárásával igyekszik kampányolni, hanem úgy pozicionálja magát, mint aki ellenzékből elintézi azt, amire a kormány nem képes és érdemi befolyásuk lesz az uniós döntéshozatalra.

Források: MTI/Index/444/Civilek.Infó

Kiemelt kép: Magyar Péter/Facebook