A harmadik legnagyobb pártcsalád jött létre az Európai Parlamenten belül Jordan Bardella vezetésével. A fideszes Gál Kinga a frakció első alelnöke.

Hétfőn Brüsszelben tartotta első gyűlését a Patrióták Európáért frakció, ahol elfogadták az alapszabályzatot, és megválasztották az elnököt és alelnököket.

A pártcsalád elnökévé Jordan Bardellát, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjét választották. Az alakuló gyűlésen Gál Kingát, a Fidesz képviselőjét választották meg első alelnöknek. A további alelnökök Roberto Vannaci (Liga), Klára Dostálová (ANO), Sebastien Stöteler (PVV) és Anders Vistisen (Dán Néppárt).

A Patrióták Európáért pártcsaládhoz eddig tizenkét tagállam csatlakozott, és nyolcvannégy képviselőt foglal magába, így az Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportjává vált.

Jordan Bardella személyesen nem tudott részt venni a frakcióalakítást követő sajtótájékoztatón. A nevében felszólaló elmondta, hogy ez lesz az EP harmadik legerősebb frakciója.

Gál Kinga arról beszélt, hogy az európai status quo ellen fognak harcolni, amely csak abban érdekelt, hogy megőrizze pozícióit az Unióban. Kifejezte, hogy az ajtó nyitva áll minden hasonlóan gondolkodó pártnak vagy EP képviselőnek. Célunk, hogy változást hozzunk az európai uniós politikában – jelentette be a fideszes politikus.

Kijelentette: az európai parlamenti választások egyértelműen megmutatták, hogy a választók túlnyomó része az európai határok védelmét szeretné, és nagyra becsüli a szabadságot és a békét. Támogatják az európai együttműködést, de nem egy olyan Európai Uniót szeretnének, amely túllép a hatáskörén és megbünteti a tagállamokat saját politikáik végrehajtásáért.

A közös munka olyan pártok európai parlamenti képviselőivel kezdődik, akik határozott kiállásra képesek a brüsszeli centralista bürokraták döntéseivel szemben, akik antidemokratikus módon működnek Brüsszelben.

Több millió európai embert képviselünk, akik változást akarnak Európában. Mi leszünk a hangjuk a következő öt évben – fogalmazott.

A Partrióták Európáért tagjai szeretik hazájukat és hagyományukat – húzta alá Gál Kinga. Hozzátette: a képvielőcsport tagjai tenni fognak azért, hogy megőrizzék Európa keresztény értékeit.

A legszigorúbban meg akarják védeni Európa határait, meg akarják állítani az illegális migrációt és dolgozni szeretnének egy erős, versenyképes Európáért.

Nem egy alternatívát szeretnénk kínálni Európának, hanem egy európai alternatívát, hasonlóan gondolkodó partnerekkel együttműködve – fogalmazott.

Az cseh ANO képviselője elmondta, hogy nem szeretnének kontrollálatlan migrációt Európába.

Az FPÖ képviselője kifejezte örömét, hogy megalakult ez az új frakció és köszöntötte a tagokat.

Személyesen Orbán Viktornak köszöni, hogy tető alá hozta ezt a megállapodást és formációt.

A Financial Times kérdésére a holland PVV képviselője azt válaszolta, hogy mint képviselőcsoport a békét szorgalmazzák Ukrajnában.

Az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója a következő pártokból áll:

– Magyarország: Fidesz– 10 képviselő és Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)– 1 képviselő;
– Ausztria: Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) – 6 képviselő;
– Csehország: Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) – 7 képviselő, és az Eskü és Motorosok párt– 2 képviselő;
– Portugália: Chega! –2 képviselő;
– Spanyolország: Vox – 6 képviselő;
– Hollandia: Szabadságpárt (PVV) –6 képviselő;
– Dánia: Dán Néppárt (DK) – 1 képviselő;
– Belgium: Flamand Érdek (VB) – 3 képviselő;
– Franciaország: Nemzeti Tömörülés – 30 képviselő;
– Görögország: Voice of Reason párt – 1 képviselő;
–  Lettország: Latvia First párt – 1 képviselő;
– Olaszország: Liga – 8 képviselő

Mandiner.hu

Borítókép: Gál Kinga, a Fidesz képviselője lett a Patrióták Európáért első alelnöke
Forrás: Facebook/Gál Kinga