Az Egyesült Államok alelnöke indul az elnökjelölti pozícióért.

Kamala Harris alelnök Biden elnök bejelentése óta tett első nyilvános nyilatkozatában azt mondta, hogy „megtiszteltetés” számára Joe Biden elnök támogatása, és szándékában áll „kiérdemelni és megnyerni” a demokraták elnökjelöltségét – írta meg a CNN.

Visszalépett Joe Biden

„Megtiszteltetés számomra, hogy az elnök úr támogat, és szándékomban áll kiérdemelni és megnyerni a jelölést” – mondta.

A nyilatkozatot a Biden-Harris-kampány oldaláról adták ki, nem a Fehér Házból.

„Mindent megteszek azért, hogy egyesítsem a Demokrata Pártot – és egyesítsük nemzetünket – , hogy legyőzzük Donald Trumpot és szélsőséges Project 2025 programját” – mondta Harris, aki köszönetet és dicséretet mondott Bidennek szolgálatáért, méltatta örökségét és azt a „megtiszteltetést”, hogy mellette szolgálhatott.

„Ezzel az önzetlen és hazafias cselekedettel Biden elnök azt teszi, amit egész életében tett: az amerikai népet és hazánkat mindenek fölé helyezi” – mondta Harris a visszalépésről.

Megjegyezte, hogy a választások napjáig 107 nap van hátra, ami annak elismerése, hogy Harrisnek nagyon rövid idő áll rendelkezésére, hogy megszilárdítsa pártja támogatását. „Együtt fogunk harcolni. És együtt fogunk győzni” – mondta.

Mandiner.hu

Borítókép: Kamala Harris vállalná az elnökjelöltséget
Forrás: X/Kamala Harris