Na, ehhez olyan vastag bőr szükségeltetik, amihez képest a rinocérosz bőre vékony selyempapírnak tűnhet. Ilyen az, amikor a Gyurcsány-párt az állítólagos megszorítások ellen ágál.

Alapból visszatetsző, ha annak az alaknak a pártja tiltakozik a vélt megszorítások ellen, aki Guinness rekorder az ár- és adóemelésekben. külön adók bevezetésében, egyéb sápok kivetésében (mint a tandíj, vizitdíj, kórházi napidíj és társai).

Olyan ez, mintha egy bankrabló nehezményezné, hogy a bankok védelmi rendszereket használnak.

Kálmán Olga, aki a DK közleményét jegyzi, valaha – persze réges-régen egy messzi-messzi galaxisban – talán nem minden mondatában forgatta ki sarkaiból a valóságot, ma viszont már csak ezt teszi. Torzít, ferdít, ahogy csak tud. Belekapaszkodik egy-egy mondatba, amely tényszerűen állapít meg magánvaló dolgokat, aztán úgy tesz, mintha ez a mondat leleplezné a galád kormányt.

A mostani alapmondat a MOL vezérigazgatójától származik és így hangzik: „Nincs olyan, hogy egy adó nem épül be az árakba”. Mire Olgica felretten, mert annak bizonyítékát vizionálja, hogy a kormány nem a multikkal, hanem az emberekkel fizetteti meg a megszorításokat.

Először is soha nem létezett olyan helyzet, amikor az adók ne befolyásolták volna az árakat. Még Igazságos Mátyás király idejében sem, tehát a MOL vezérének kijelentése nem leleplezés, hanem egyszerű tényközlés. És mielőtt valaki felhorkanna, hogy bezzeg a szocializmus idején nem volt ilyen, csak gondolja végig, hogyan működött az a gazdasági rendszer. Lehet, hogy papíron kevesebb volt az adó, áremelés ellenben rendszeresen. Közben fizetésemelés alig, vagyis „elbújtatták” az adóemeléseket az alacsony bérek és emelkedő árak függönye mögé.

Leszögezhetjük tehát, hogy igen, az adók beépülnek az árakba. És, hogy ezt az emberek fizetik meg, hát ki más fizetné? Nincs olyan kormány, amelyiknek saját pénze lenne, a kiadásokat csak bevételekből lehet fedezni.

Ami pedig a multikra kivetett különadókat illeti, a kormány eddig is sikeresen megakadályozta, hogy azokat beépítsék a fogyasztói árakba.

Persze a multik megpróbálják kijátszani ezt, mert fáj a kis lelkük, ha kisebb a profitjuk és időnként átmenetileg ki is tudják játszani az áthárítási tilalmat, de azért (is) van a kormány, hogy ezt megakadályozza. Lásd az élelmiszerárak letörését, vagy az időközönként durván emelkedő üzemanyagárak visszaszorítását. Vagyis igaz, hogy a normál adók automatikusan beépülnek az árakba, a különadók esetében ellenben megakadályozható ugyanez.

A Gy. Ferenc elkövető vezette kormány ugyan nem vetett ki különadót, viszont a multikat nem érintő módon „simán” adót emelt, méghozzá rendszeresen.

Eközben folyamatosan emelte az árakat (ugye nem lesz gázáremelés, csak 13-szor), adórendszere még a legkisebb keresetűeket is megnyomorította. A béremelésben ellenben cseppet sem volt szorgalmas, ellentétben a szociális jellegű kiadásokkal, mert azokat végtelen szorgalommal tüntette el.

Olgicica szerint „A magyar kormány nem az emberek jólétén, hanem a teljes kizsigerelésén dolgozik, azon, hogy a gürcölő milliók utolsó forintjait is elvegye a megszorításokkal.”

Szóval szerinte azért szavaztunk negyedszer is kétharmados bizalmat a keresztény-konzervatív kormánynak, mert azt szeretnénk, hogy mennél jobban kizsigereljenek minket és elvegyék utolsó forintjainkat is. Gondolom a kizsigerelés fontos eszköze a rezsicsökkentés, a 13. havi nyugdíj (ha lehetséges, még nyugdíjprémium is), a csok, a 25 év alatti fiatalok szja-mentessége, a 4 gyermekes anyukák életfogytig tartó adómentessége és más támogatások.

Mennyivel korszerűbb és mennyire szociáldemokrata volt az, amikor bevezették, majd el is vették a 13. havi nyugdíjat, leépítették a kedvezményes lakáshiteleket, csökkentették a gyes és a gyed támogatásokat, hatalmasra duzzasztották a munkanélküliséget és így tovább. Az volt az igazi, nemde, szuperokos Olga?

Vajon miféle virtuális világban élhet a szóvivő asszony, ha csak azt látja, ami ugyan nincs, de látni akarja? És azt gondolja, hogy ha látja a láthatatlant, akkor az úgy is van.

Ez a nő tényleg hülyének néz mindenkit.

Gyurcsányné így fejezi be közleményüket: „Úgy gondoljuk, hogy aki tisztességgel dolgozik vagy végigdolgozta az életét, annak jár a tisztességes megélhetés. Abban az országban, ahol ez nem teljesül, ott a kormány nem az embereket képviseli.” 

Ebben nagyon igaza van. Ahol ilyen a kormány, az nem az embereket képviseli. Pontosan így cselekedett kedves férje és kormánya. Ezek szerint még az asszony is belátta, hogy az MSZP-SZDSZ banda nem az embereket képviselte, mert uralmuk alatt hiába dolgozta végig valaki tisztességgel az életét, nem járt neki tisztességes megélhetés.

Nem példálózok másokkal, mert vélhetőleg ahány ember, annyiféle sors, tehát csak azt állítom, amit magam átéltem a nagy szociáldemokrata kurzus idején. Halálra dolgoztam magam – ezt nem panaszként említem, mert imádtam a munkámat és bírtam is sokszorta többet dolgozni, mint sok kollégám – és elértem, hogy már annyit sem kerestem, amiből biztonsággal eltarthattam volna a családomat és gond nélkül ki tudtam volna fizetni az egyre növekvő rezsiköltségeket. Ennek tudatában talán nem váratlan, ha a hátam közepére se kívánom a Gyurcsány-Dobrev-Kálmán Olga-féle szociáldemokratákat.

Vastag a bőrötök, Olga, nagyon vastag.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép:
Varju László alelnök, Gyurcsány Ferenc pártelnök és felesége, Dobrev Klára európai parlamenti képviselõ – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert