Egyre nagyobb felháborodást váltanak ki Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter pedagógusokról tett kijelentései és az iskolarendszer átalakítására vonatkozó tervei. A KDNP már petícióban követeli a tárcavezető távozását, miközben az ellenzéki pártok részéről is sorra érkeznek a bírálatok.
Petíciót indított a KDNP a pedagógusok melletti kiállásra, miután Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter több botrányos kijelentésével gyakorlatilag az egész tanártársadalmat megsértette. A tárcavezető a Klubrádiónak adott korábbi interjújában úgy vélte, hogy túl sok a pedagógus, emellett arról beszélt, hogy legszívesebben az összes iskolaigazgatót leváltaná, amit azzal indokolt, hogy a jelenlegi vezetők egy olyan rendszerben szocializálódtak, amelyben szerinte nem kaptak valódi vezetői autonómiát. A pedagógusok kapcsán pedig azt fejtegette, hogy a hosszú ideje működő, erősen centralizált oktatási rendszer kiválogatta azokat, akiknek ez a rendszer „testhezálló”, és úgy fogalmazott, hogy „nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek” választják a pedagóguspályát.
Megosztó elképzelések
Olyan gőgösen és lekezelően beszélt Lannert Judit mindnyájunk tanárairól, ami minden jóérzésű embert felháborít. Egy oktatási miniszternek szolgálnia kell a tanárokat és nem megaláznia! – olvasható a Lannert távozását követelő internetes aláírásgyűjtésben.
Lannert Judit az iskolarendszer és tanítás struktúrájának az átalakításával kapcsolatos radikális elképzeléseivel is tiltakozáshullámot váltott ki.
A tiszás miniszter néhány hete egy olyan javaslatcsomaggal rukkolt elő, amely lehetővé tenné, hogy az iskolák a hagyományos 45 perc helyett 35 perces órákat, illetve hosszabb, összevont tanulási blokkokat alkalmazzanak. A csomag az óraszámok és tanulási tartalmak rugalmasabb elosztását, projektnapokat, összevont foglalkozásokat és iskolán kívüli tanulást is ösztönöz. Lannert már miniszteri meghallgatásán problémának nevezte, hogy 2010–2020 között nőtt a tantárgyak száma.
A mindennapos testnevelés átalakítása is szerepel a tervezetben, ahogyan az is, hogy az iskola szerepet vállalna a szexuális nevelésben.
Több szakmai szervezetnél – a Pedagógusok Szakszervezeténél, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél, valamint a Nemzeti Pedagógus Karnál – is írásban érdeklődött a Magyar Nemzet, hogy miként vélekednek az említett javaslatokról, amennyiben érkezik válasz, közöljük.
Figyelemre méltó, hogy a klubrádiós interjú kapcsán Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének az elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a Lannert több elképzelését is elutasítja. A Bohár Dániel riporter a Facebook-oldalán megosztott egy videót, amelyen egy csalódott pedagógus is élesen bírálta Lannertnek a tanárokat megalázó szavait és az oktatási rendszerről szóló vízióját.
A parlamenti ellenzék ugyanakkor gyakorlatilag egységfrontba tömörült Lannert Judit megosztó terveivel szemben.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője szeptember 4-én lemondásra szólította fel Lannertet. Szavai szerint „még soha senki nem sértette meg úgy a pedagógusokat”, mint a miniszter, és úgy véli, ezek után Lannert nem méltó arra, hogy az iskolákért és a pedagógusokért feleljen.
Deutsch Tamás (Fidesz) szintén csatlakozott a Lannert lemondását követelőkhöz. A mi hazánkos Dúró Dóra pedig azzal kapcsolatban fejezte ki aggályait, hogy a mindennapos testnevelés átalakításával sok gyerek eleshet a napi iskolai mozgástól.
Lannert Judit leváltását szorgalmazza a KNDP – Fotó: Facebook / Magyar Péter