A Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatóját hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúja miatt, gyanúsítottként hallgatták ki, közölte az ügyészség. A hírre reagált Orbán Viktor is, aki szerint Hajdu János ellen Magyar Péter miniszterelnök utasítására indítottak eljárást.
Elindult a tiszás politikai leszámolás – reagált Orbán Viktor a közösségi oldalán arra, hogy az aranykonvoj ügyben gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK korábbi parancsnokát, aki ellen a Fidesz elnöke szerint a miniszterelnök utasítására indítottak eljárást.
„A háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából többezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott keresztül az ukrán titkosszolgálat és az ukrán katonák közreműködésével Magyarországon. A magyar hatóságok ennek véget vetettek, és a TEK közreműködésével elfogtak egy ukrán szállítmányt”
– fogalmazott a volt kormányfő.
Szerinte minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás. Hozzátette: a mostani magyar kormány az ukránok érdekében jár el.
„Hajdu János minden hazáját szerető ember számára példakép. Kiállunk melletted, tábornok úr”
– üzente Orbán Viktor.
Az ügyészség közleménye tudatta, hogy a TEK korábbi főigazgatójával hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölték. Hajdu János panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett, továbbá szabadlábon védekezhet – írja a Magyar Nemzet.
Címlapkép: Orbán Viktor Facebook-oldala