BELFÖLD
Varga Mihály elmondta, mennyi tartaléka van az országnak
Olyan turbulens és nehezen kiszámítható időket élünk, amikor a stabilitás nem adottság kérdése, hanem elkötelezett munkával elérhető eredmény – jelentette ...
Ma sokak mumus tantárgyával néznek szembe az érettségizők
Az érettségik második napján, az irodalomérettségi után matematikával folytatódik a diákok „megpróbáltatása”. Több mint hetvenezer tanuló számára lesz sorsdöntő a ...
A társadalom igénye egyértelmű, ezt várják az emberek a Tisza-kormánytól a drogpolitikában
A drogpolitika nem kísérleti terep: egy új kormány nem fordulhat új irányba csak azért, hogy mást csináljon, mint elődje – ...
Sulyok Tamás: Szükség van a gyermekek egészséges fejlődésének jogszabályi védelmére
A köztársasági elnök szerint teljes a nemzeti konszenzus a gyermekek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődését szavatoló, szigorú jogszabályi védelem ...
Nehezebb volt az idei magyar írásbeli érettségi a korábbiaknál
„Annak, aki tanult, megoldhatók voltak”. Az elmúlt évek vizsgáinál nehezebbnek ítélték a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi feladatait ...
Jókai, Wass Albert és Herczeg Ferenc is szerepel a magyarérettségin
Nem kellett soká várni, a DK-s szóvivő már le is fasisztázta Wass Albertet… Jókai Mór és Wass Albert is ...
Kezdődik az érettségi, a magyar nyelv és irodalom az első próbatétel
Május 4-én, hétfőn hivatalosan is elrajtol a 2025/2026-os tanév érettségi időszaka: elsőként magyar nyelv és irodalomból, valamint magyar mint idegen ...
Eurót vezetne be a Tisza, de ez felérne egy gazdasági öngyilkossággal
Az euró bevezetésének kérdése lehet a Tisza Párt kommunikációs gumicsontja, szimbolikus politikai terméke, amivel bemutathatják a szavazóiknak, hogy Magyarország nem ...
Az adatvédelmi hatóság elnöke nem fog lemondani Magyar Péter felszólítására – azt is közölte, hogy miért
„Tilos alkudozni a lemondásomról Magyar Péterrel” – erről beszélt Péterfalvi Attila, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az M5 ...
Ellenzékben is megvédjük a családtámogatásokat – ígéri a KDNP
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az újonnan megalakuló Országgyűlésben mindig azon lesz, hogy ellenzéki pozícióból megvédje az anyai hivatást megbecsülő juttatásokat, ...









