BELFÖLD
Elhunyt 37 beteg, 2400 az új fertőzött
A beoltottak száma 6 403 956 fő, közülük 6 189 220-an a második, 3 851 024-en a harmadik, 272 286-an már a negyedik ...
Szijjártó: Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába
Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, a NATO külügyminiszterei tanácsülésének második napján ...
„A történelmi vereség után sincs következmény a baloldalon”
Hiába szenvedett nagyobb vereséget a baloldal, mint 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban, most először fordult elő, hogy a pártvezetők még csak ...
Ma van a Nemzetközi Roma Nap
Minden évben április 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Roma Napot. 1971-ben ezen a napon tartották az I. Roma Világkongresszust, ahol a ...
Lesz itt baj! Orosz energiaembargót követel az Európai Parlament
Az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott állásfoglalásában a képviselők szankciókat követelnek Oroszország ellen, köztük teljes embargó bevezetését az orosz olaj-, ...
Meloni: Az orosz gázról való lemondás öngyilkosság
Olaszország magának tesz rosszat, ha az ukrajnai háború miatt lemond az Oroszországból érkező földgázról, Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek ...
ET emberi jogi biztos: Meg kell büntetni az illegális migránsokat kitoloncoló államokat
Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa szerint az ukrán menekültek szívélyes befogadása éles ellentétben áll a menekültek, menedékkérők és a ...
Az ukránok szerint már a magyarok is felelősek az orosz agresszióért
Ukrajnának, Zelenszkij elnök megnyilatkozásai szerint csak egy elfogadható támogatói magatartás létezik: csak az a barát, aki azonnal pénzt, papipát, fegyvert ...
Nemi szervekkel szavaztak a Soros-civilek
Miközben a Soros-szervezetek a népszavazás eredménytelenségét ünneplik, és a gyermekvédelmi törvény haladéktalan visszavonását követelik, a Védett Társadalom Alapítvány a Polgári ...
Az Európai Parlament folytatja a „rosszindulatú ideológiai dzsihádot”
Az Európai Bizottság hamarosan újabb jogállamisági jelentést tesz közzé, immáron a harmadikat, amelyben első ízben ajánlásokat is megfogalmaz az uniós ...







