Az új brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának meg kell győznie a világot arról, hogy képes helyreállítani stabilitását.
Andy Burnham, akit elődje, Keir Starmer lemondása után hétfőn kért fel III. Károly király az új brit kormány megalakítására, a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt elmondott első miniszterelnöki beszédében úgy fogalmazott: erőteljesen tudatában van annak, hogy az elmúlt tíz évben, vagyis a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett – a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás óta ő a hetedik brit miniszterelnök.
„Ebben a helyzetben az én politikusi nemzedékem előtt álló kihívás az, hogy megmutassuk a világnak, képesek vagyunk visszaszerezni stabilitásunkat” – fogalmazott az új brit kormányfő.
„Tudom, hogy az embereknek már elegük van a politikából. Hallom Önöket, őszintén el kell ismernem, hogy nem teljesítettünk elég jól, és ezen javítani kell, amit meg is fogunk tenni” – tette hozzá.
Burnham ezzel gyakorlatilag nyíltan ellentmondott elődjének, Keir Starmernek, aki a királynál tett hétfői látogatása előtt, miniszterelnökként elmondott utolsó beszédében úgy fogalmazott: Nagy-Britannia és a brit gazdaság megerősödött, a brit haderő és a nemzetbiztonság sokkal szilárdabb alapokra került, az ország nemzetközi megítélése jelentősen javult az ő kétévi kormányfői tevékenysége alatt.
„Éppen ezért mosollyal az arcomon távozom, és büszke vagyok mindarra, amit elértünk” – mondta Starmer, mielőtt formálisan benyújtotta lemondását az uralkodónak.
Andy Burnham ugyanakkor miniszterelnökként elmondott első beszédében kijelentette, az ő kormánya „rövidre zárja” az eddigi időszakot, és olyan változtatásokat kezdeményez, amilyeneket az utóbbi 40 évben nem látott az ország.
A brit miniszterelnök kijelentette, hogy új politikai és új gazdasági modell kialakításába kezd.
A Burnham-kormány előtt valóban komoly közfinanszírozási és pénzügyi stabilitási kihívások állnak.
A tízéves brit állampapír hozama jelenleg 5 százalék közelében mozog – miközben az Európában irányadó, összehasonlítható futamú német Bund hozama nem sokkal haladja meg a 3 százalékot –, és a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósságráta 100 százalék környékén – az 1960-as évek eleje óta nem mért szinteken – jár.
Andy Burnham ugyanakkor hétfői beszédében az egykori konzervatív kormányfő, Margaret Thatcher nevéhez fűződő sarkalatos szakpolitikai átalakításokat is nyíltan bírálta, mondván, Nagy-Britannia az 1980-as években nem egyszer rossz irányba fordult, a politikai hatalom centralizálttá vált, a gazdasági hatalmat privatizálták, az ország jelentős térségeit megfosztották iparuktól, és ezek az országrészek azóta sem lábaltak ki ennek következményeiből.
Megerősítette azt a korábban is hangoztatott tervét, hogy az új kormány Londonon kívülre, helyi szintekre delegál egyes hatalmi-döntési hatásköröket, és újraiparosítja Nagy-Britanniát olyan közbeszerzési rendszer meghonosításával, amely a brit ipart támogatja.
A kormányfő közölte: még az idén tíz évre szóló tervet terjeszt elő arról, hogy milyen irányt kíván kijelölni mindezek végrehajtására.
Kijelentette: első miniszterelnöki instrukciója az lesz, hogy hozzá kell kezdeni a hajléktalanság felszámolásához Nagy-Britanniában.
Burnham hivatali elődje, Keir Starmer június 22-én jelentette be, hogy lemond pártvezetői és miniszterelnöki tisztségéről, miután a sorozatos belpolitikai botrányok, valamint a májusi időközi választásokon elszenvedett súlyos munkáspárti vereség nyomán mélypontra zuhant támogatottsága a választók körében és a Munkáspárton belül egyaránt, és az alsóházi Labour-frakció, valamint saját kormányának tagjai részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedett rá távozása végett.
A pártvezetői tisztségért egyedül Burnham indult; jelölését a 403 fős alsóházi Labour-frakció tagjai közül 379-en támogatták, vagyis jóval többen a Labour szabálykönyvében előírt 20 százalékos minimumnál, amelynek alapján Burnhamnek elég lett volna 81 munkáspárti képviselő támogatását összegyűjtenie a jelöltséghez.
Andy Burnham a nem egészen négy éve uralkodó III. Károly király negyedik miniszterelnöke a konzervatív párti Liz Truss és Rishi Sunak, illetve a munkáspárti Keir Starmer után.
III. Károly néhai édesanyjának, a 2022 szeptemberében elhunyt II. Erzsébet királynőnek 70 évi uralkodása alatt 15 miniszterelnöke volt.
MTI
Andy Burnham új brit miniszterelnök, a kormányzó Munkáspárt elnöke beszédet mond a kormányfői rezidenciánál, miután III. Károly király kormányalakítással bízta meg Londonban 2026. július 20-án. A volt manchesteri polgármester a kormányfői tisztséget két évig betöltő Keir Starmert váltja, aki június 22-én, belpolitikai viszályok hatására jelentette be távozási szándékát – Fotó: MTI/EPA/Andy Rain