szerző: czaba
Kövér László: Növelni kell a szülőföld megtartó erejét
Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet- és Közép-Európából, és ...
Szabadtéri mozi a Szent István téren
A Szegénylegények, Az óceánjáró zongorista legendája, János vitéz és a Harmadik típusú találkozások című filmeket is vetítik Budapest legnagyobb nemzetközi ...
Saját kezűleg újítják fel templomukat az Ecsegfalvaiak
Pénteken ismét összefogott Ecsegfalva lakossága, ezúttal a Jézus Szíve templombelső felújításához fogtak hozzá – olvasható a Békés megyei hírportálon. Mintegy ...
Segítség a magyar cégeknek
Alig egy hete hoztuk meg a döntést miszerint nem várunk az Európai Unióra, és a négy éven keresztül elhúzódó procedúra ...
Lesz itt minden mi szem szájnak ingere
Igazságot teszek a devizahitelesek ügyében, mert ideje, hogy az országban béke legyen. Lesz devizahitel-kárpótlási törvény és ebből nem engedek! – ...
Visszakapták helyeiket az EP szakbizottságaiban a Fideszes képviselők
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén bejelentették, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői visszakapják szakbizottsági helyeiket. Ezzel végre megszűnt az ...
Az egyetemek éves működési forrásai több mint duplájára emelkednek
Van az a kissé elcsépelt mondás, ami szerint bajban ismerszik meg az ember. Így van ez a felsőoktatás kérdésében is. ...
Korparancs
Azt mondják, a felvidéki magyar pártok egyesítése korparancs, mert csak akkor juthatnak be a magyarok a parlamentbe, ha mindhárom párt ...
RMDSZ kongresszus – család a középpontban
Megbízható, szavatartó partnerként jellemezte és a közös munka folytatására biztatta az RMDSZ-t Florin Cîţu kormányfő pénteken, a Marosszentgyörgyön rendezett pártkongresszuson. ...
Zöld kártya híján nincs fizetés Olaszországban
Szigorú intézkedéseket vezetnek be Olaszországban és Szlovéniában is – írja a Magyar Hírlap. Mint olvasható kötelezővé teszik a covid zöld ...









