Az elmúlt másfél évtizedben gyakorlatilag semmi mást nem lehetett hallani Brüsszeltől, a külföldről fizetett NGO-któl, a balliberális pártoktól, a hozzájuk kötődő médiumoktól, hogy Magyarországon romokban a jogállam, kibillentek sarkaikból a fékek és az ellensúlyok. Egymást követték az EU-s „akciók”, amelyek néha jelentés formájában járták be a világsajtót. Nyilván mindenki emlékszik még Tavaresre, Sargentinire meg a többi uniós politikusra, akik párás szemmel aggódtak a magyar rule of law-ért. A szóban forgó entitások most, amikor Magyar Péterék lényegében minden fronton támadást indítottak a hazai alkotmányos intézményrendszer ellen, többnyire hallgatnak, néhányan pedig bátorító, mi több, legitimáló megjegyzéseket tesznek. Az uniós források eközben pedig hirtelen valamiért megindulhatnak Magyarországra.

Orbán Viktor migráció-, gender-, háborúellenes, valamint multicégeket megadóztató politikája meglehetősen erős szövetséget hozott létre a jelenlegi brüsszeli elit, a globális progresszív hálózatok, illetve a magyar baloldal között. A szóban forgó erők hathatós segítségével választást nyerő Tisza Párt a hatalomra kerülése után gyakorlatilag azonnal frontális támadást indított az alkotmányos intézmények ellen. Ez az ámokfutás az alaptörvény 17. módosításában öltött végleges formát, amelyet sürgősséggel tárgyal az Országgyűlés, hogy mások mellett minél hamarabb eltávolítsák pozíciójából a köztársasági elnököt – írja elemzésében a Magyar Nemzet.

Nem használt a fenyegetés, jogi eszközökkel legfőbb politikai ellenfelét is ellehetetlenítené a Tisza

Magyar Péter már a választás utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján lemondásra szólította fel Sulyok Tamást, a hivatalban lévő köztársasági elnököt, valamint több olyan közjogi méltóságot és közjogi tisztségviselőt, akik szerinte a korábbi rendszer működéséhez kötődnek. Azt követelte, hogy távozzon a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, valamint a médiahatóság vezetője.

Később Magyar már azzal fenyegetőzött, hogy jogi eszközökkel távolítják el az említett szereplőket, amennyiben nem hajlandók maguktól távozni. Az államfőnek, az Alkotmánybíróság elnökének és a Kúria-elnöknek még egy május végi ultimátumot is megszabott a lemondásra.

Néhány héten belül kiderült, hogy Magyar Péterék sokkal mélyrehatóbb, a demokratikus berendezkedésünk alapjait is érintő átalakításokat terveznek. Az alaptörvény júniusban nyilvánosságra hozott 17. módosításával az Alkotmánybíróság működését is Magyarék politikai érdekeihez igazítanák. A módosításban az államfő eltávolítása mellett ugyanis az is szerepel, hogy visszavezetik az alkotmánybírákra vonatkozó 70 éves felső korhatárt – amivel több hivatalban lévő bíró is távozni kényszerülne –, a hivatali ciklusukat pedig megfelezik: 12 évről hat évre csökkentik. A Tisza tervei szerint az Alkotmánybíróság elnökét az alkotmánybírák választják majd maguk közül, szemben az eddigi gyakorlattal, amikor is az Országgyűlés döntött a kérdésben.

Magyar Péter alkotmányos eszközökkel lehetetlenítené el a legfőbb politikai ellenfelét is. Az alaptörvény 17. módosításában szerepel a lex Orbánként elhíresült rész is. A nyilvánvalóan az előző kormányfő ellen irányuló, visszamenőleges szabályozás lényege, hogy két ciklusban maximálja a miniszterelnöki tisztség betölthetőségét. Az országgyűlési képviselők vonatkozásában pedig 12 éves – vagyis háromciklusos – időkorlátot említenek, amivel ugyancsak a Tisza riválisait lehetetlenítenék el, ugyanis

Az alaptörvény-módosítás rendelkezik a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal létrehozásáról, amely rendkívül széles vizsgálati jogköröket kapna, s a kritikus hangok szerint akár átlagembereket és kisvállalkozókat is vegzálhatna.

Minden közintézményt kontroll alá vonna Magyar Péter

Mindezen túl Magyar Péter különböző közintézményeket is hatáskörén túlnyúlóan igyekszik a kontrollja alá vonni. A köztelevízió élére ideiglenes vezérigazgatóként Horváth P. Andrást választotta meg a parlament művelődési bizottsága. Horváth feladata lesz jogilag és gazdaságilag is átvilágítani az MTVA-t, mielőtt pályáztatással megtalálják az utódját. Azonban, amint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felhívta rá a figyelmet, a hatályos médiatörvény alapján a kormány nem rendelhet el vizsgálatot az MTVA-nál. Az NMHH-hoz pedig költségvetési biztost küldene a Tisza, amivel kapcsolatban a szervezet jelezte: jogsze­rűen nem egyértelmű a biztos kirendelésének a lehetősége.

Ezeken az intézkedéseken túl se szeri, se száma azoknak a megnyilvánulásoknak, amelyekkel a különböző hatóságokat, NAV-ot, rendőrséget, ügyészségeket próbálják meg befolyásolni, nyomás alá helyezni.

A különböző uniós jogvédő szervezetek és a jogállamiság felett bábáskodó NGO-k meg sem szólalnak a fenti ügyekben. Ami annak fényében különösen figyelemre méltó, hogy

Brüsszel intézményei, a külföldről finanszírozott civil szervezetek, a balliberális pártok és a hozzájuk köthető médiumok éveken keresztül azt állították, hogy Magyarországon leépültek a fékek és ellensúlyok, sérült a demokratikus intézményrendszer és rendszerszintű problémák alakultak ki az alkotmányosság területén.

Tavares, Sargentini és a többiek

Ennek a politikai narratívának látványos állomásai voltak az Európai Parlament különböző jelentései és eljárásai. Az Európai Parlament által 2013-ban elfogadott Tavares-jelentés szerint a 2010 után végrehajtott magyar alkotmányos és jogszabályi változások együttesen olyan rendszerszintű problémákat vetettek fel, amelyek veszélyeztethetik az Európai Unió alapértékeit, különösen a jogállamiságot, a demokráciát és az alapvető jogokat. A 2018-as Sargentini-jelentés ennél már jóval szélesebb körű volt, és ez lett az első olyan dokumentum, amely alapján az Európai Parlament kezdeményezte Magyarországgal szemben az EU-szerződés 7. cikk szerinti eljárást.

A két jelentés az Európai Unió Magyarországgal szembeni fellépésének szimbólumává vált. A magyar kormány álláspontja szerint ezek a jelentések kezdettől fogva politikai indíttatásúak voltak, és nem objektív jogállamisági vizsgálatok eredményei.

A 2010 utáni időszakban szinte nem telt el olyan év, amikor valamelyik uniós intézmény vagy nemzetközi szervezet ne fogalmazott volna meg újabb kritikát Magyarországgal szemben. A jogállamisági jelentések, valamint az uniós források visszatartása egy olyan politikai nyomásgyakorlási eszközrendszerré állt össze, amelynek központi eleme a magyar alkotmányos berendezkedés bírálata volt.
Egyes NGO-k erősen elfogult demokráciajelentései odáig mentek, hogy a jobboldali kormányzás alatt banánköztársaságokkal helyezték egy szintre hazánkat. A V-Dem Intézet 2020-as jelentése választási autokráciának (electoral autocracy) minősítette hazánkat, és azt írta, hogy Magyarország az első EU-tagállam, amely ebbe a besorolásba került. Ez a kategória egyébként olyan országokat is tartalmazott, mint Banglades, Törökország, Oroszország vagy Venezuela.

Ezen a ponton felidézni a Magyar Nemzet 2022-es leleplező cikksorozatának főbb megállapításait. Az írások beszédes képet adtak arról, hogy miként működnek a jelenlegi brüsszeli elitet erősítő globális progresszív hálózatok, a „független, civil” szervezetek. Így talán könnyebb megérteni, hogy most miért hallgatnak a „jogvédők”.

A szóban forgó cikkekben lapunk egy ismeretlen e-mail-címről kapott terjedelmes adathalmaznak köszönhetően több olyan bennfentes szereplő véleményét közölte, akik valamilyen formában kötődnek vagy kötődtek Soros György alapítványához.

A nyilvánosságra került Skype-interjúkból egyértelműen kiderült, az Open Society Foundations (OSF) által finanszírozott NGO-k (nem kormányzati szervezetek) a külföldi újságírókat befolyásolva torz képet festenek Magyarországról és a magyar kormányról. A birtokunkba jutott információk alapján beszámoltunk arról is, hogy a szóban forgó NGO-k számos hazai balliberális médiumot irányítanak, de képesek arra is, hogy a nagykövetségeken keresztül gyakoroljanak nyomást a kormányra.

Andrej Nosko, aki 2018-ig tevékenykedett az OSF-nél, évi tízmillió dolláros költségvetés felett diszponált, egy ilyen Skype-interjúban akkor – vagyis Orbán Viktor miniszterelnöksége idején – elismerte a kettős mércét. Szerinte tehát Brüsszel máshogy állna a magyar kormányhoz, ha baloldali lenne.

Nosko beszélt a Freedom House tanulmányairól is. Elemzés helyett gyakorlatilag agitpropanyagot írtak. Ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesítenek jól – fogalmazott.

Ugyanerről a témakörről, szintén egy másik Skype-interjúban fejtette ki a véleményét Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute (AEI) munkatársa. Szerinte

Ellenben – folytatta – ha egy tagállam szembemegy az unió akaratával, akkor folyamatos támadásokra számíthat.

Azok a szervezetek és politikai szereplők tehát, amelyek korábban rendszeresen bírálták Magyarországot a fékek és ellensúlyok állítólagos gyengítése miatt, most elfordítják a fejüket és hallgatnak. Ezt a különbséget pedig nehéz másként értelmezni, mint hogy a jogállamisági mechanizmus alkalmazása nem jogi, hanem politikai szempontok szerint történik.

A kettős mércét igazolja az uniós források már említett kérdésköre is. Miközben korábban Brüsszel a jogállamisági kifogásokra hivatkozva visszatartotta a Magyarországnak járó pénzek jelentős részét, most megindulhatnak a kifizetések.

Elemzők szerint a kérdés így már nem pusztán Magyarország belpolitikai vitája, hanem az Európai Unió hitelességét is rombolja. Ha ugyanazokat az intézményi változásokat eltérően ítélik meg attól függően, hogy éppen mely politikai erő áll mögöttük, akkor a jogállamiság fogalma elveszíti normatív tartalmát, és politikai eszközzé válik.

Egy a lapnak nyilatkozó szakértő úgy véli, az elmúlt másfél évtized tapasztalatai alapján ezért nem csupán az a kérdés, hogy Magyarországon miként működik a jogállam, hanem az is, hogy az Európai Unió képes-e ugyanazzal a következetességgel megítélni azokat a folyamatokat, amelyeket korábban saját maga emelt politikája középpontjába. – A jelek szerint egyáltalán nem képes – fogalmazott, majd felidézte az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber „cinikus szavait”, amely szerint Magyar Péter kormánya a választóktól kapott felhatalmazást a szóban forgó intézkedésekre. A német politikus a napokban Strasbourgban egy sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre válaszolt, miszerint demokratikusnak tartja-e a magyar kormányfő által kezdeményezett alkotmánymódosítási terveket. Weber elmondta, teljes mértékben támogatja a magyar miniszterelnököt, akit egy fontos európai ország erős és független vezetőjének nevezett. „Magyarország büszke és fontos országa Európának, ezért teljes mértékben támogatom azt a törekvését, hogy megvalósítsa mindazt, amit a magyar állampolgároknak megígért” – fogalmazott az Euró­pai Néppárt elnöke.

Az uniós elit nem más, mint egy hatalmas kettős mérce, amely most azt az alkotmányos rombolást ünnepli, amelynek töredékéért korábban az egész világot fellármázta.

Az elmúlt másfél évtizedben Magyarország ellen zajló támadássorozat – amelyet főként Orbán Viktorék határozott migráció-, gender-, háborúellenes, valamint a multinacionális cégeket megadóztató politikája váltott ki – nem volt más, mint egy színjáték. A hatályos uniós jogszabályokat semmibe véve támadták hazánkat jogállamisági hiányosságokra hivatkozva. Komoly gazdasági nyomás alá helyezve Magyarországot, visszatartották a minket jogszabályok szerint megillető uniós forrásokat, és egy hamis narratívát felépítve hazánkat diktatúrának állították be. Eközben a brüsszeli elit a globális progresszív hálózatokkal karöltve tégláról téglára, lépésről lépésre építette fel romjaiból a hazai ellenzéket, amely végül hatalmas választási győzelmet aratott, 16 év után kibillentve a hatalomból a négy cikluson keresztül kormányzó konzervatív kormányt. A jogállamisági problémák egy szempillantás alatt „megoldódtak”, az uniós pénzcsapok pedig megnyíltak. A kérdés csupán az, milyen háttéralkuk köttettek, közép-, illetve hosszú távon mi lesz ennek az ára, miképpen, kikkel fizetteti vissza a Tisza a támogatás árát.

Korábban ugyanis Magyar Péter maga is elmondta, hogy Brüsszel korántsem a jogállamiság miatt aggódik. Idézzük fel pontosan, hogy miként érvelt a miniszterelnök 2024-ben a Puzsér Róberttel folytatott pódiumbeszélgetésben: „A belgák, a hollandok és a franciák azért beszélnek annyit a magyar jogállamiságról, és azért van tele ezzel a nyugat-európai mainstream sajtó, hogy a sajátjukról ne kelljen beszélni. […] Senkinek ne legyenek illúziói, hogy Brüsszel vagy bármelyik tagállam aggódik a magyar emberek demokráciához fűződő jogaiért, vagy hogy miként szavazhatunk. Ez egy gazdasági szövetség, és mindenki a gazdasági érdekeit érvényesíti, nagyon durván.”

A győzelem nem korlátlan felhatalmazás 

Két neves jogászprofesszort is megkérdezett a Magyar Nemzet, véleményezzék az alaptörvény 17. módosítását.

Pokol Béla: Az alkotmányos intézmények stabilitását a rendszer alapfeltételének tartom. A bírói és alkotmánybírói megbízatásokat nem tekintem politikai újrarendezés tárgyának. Az életkori vagy mandátumhoz kötött szabályok utólagos módosítása szerintem veszélyeztetheti a függetlenséget és a jogbiztonságot.

A köztársasági elnök intézményét különösen erős alkotmányos védelem alatt állónak látom, éppen azért, mert a politikai ciklusokon túlmutató stabilitást kell biztosítania. Az államfővel szembeni politikai nyomásgyakorlás ezért a hatalmi ágak egyensúlyát is érintheti.

A közmédia átalakítását csak szigorú alkotmányos keretek között tartom elfogadhatónak. Úgy gondolom, hogy a politikai többség nem írhatja felül az intézményi garanciákat pusztán aktuális kormányzati célok alapján. Számomra az alkotmányos rendszer egyik legfontosabb funkciója a folytonosság biztosítása a politikai ciklusokon túl.

Hack Péter: A jogállam lényegét abban látom, hogy a politikai hatalmat alkotmányos eszközökkel korlátozzuk. Ebből következően sem a köztársasági elnököt, sem az Alkotmánybíróságot nem tekintem a mindenkori politikai többség alárendelt intézményeinek. Ezek a hatalommegosztás rendszerének kulcselemei.

Az intézményi átalakításokat csak akkor tartom elfogadhatónak, ha azok nem sértik a jogbiztonságot és a pluralizmust. A gyors vagy radikális változtatásokat kockázatosnak látom, mert könnyen felboríthatják a hatalmi egyensúlyt.

Alapvető meggyőződésem, hogy a demokratikus felhatalmazás nem azonos a korlátlan felhatalmazással. A választási győzelem önmagában nem jogosít fel az alkotmányos korlátok lebontására. A jogállam működésének feltétele, hogy a politikai többség döntési szabadsága mindig intézményi keretek között maradjon.

Címlapkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselõje (b) és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke sajtótájékoztatót tart Strasbourgban 2024. október 9-én – Fotó: MTI/Bodnár Boglárka