Balra el

Szerző: Forró Péter

VÉLEMÉNY

DOBREV Klára

Nehéz örökséget hagyott Gyurcsány Ferenc válásuk után Dobrev Klárára: a Demokratikus Koalíciónak a politika tengerén hányódó hajóját kellett volna biztonságos kikötőbe navigálni.

Nem kell szépíteni a dolgot: a kapitányasszony méretes zátonyra kormányozta azt.

Igaz, ennek jelei már korábban megmutatkoztak, hiszen a Fidesz és a Tisza Párt csatározása sok korábbi ellenzéki párt eltűnését vetítette előre. Bár Dobrev Klára még nagy baloldali utcabálokat vizionált a választások utánra, ehhez képest a voksolás másnapján a párt összes alkalmazottjának felmondtak, és a vezetőség azt közölte, hogy a DK parlamenten kívüli politikai közösségként folytatja tovább. És hogy a pirula még keserűbb kegyen, egy kiadós trollkodás nyomán hamis aktivista-jelentkezések százaival bénították meg DK informatikai rendszerét.

Mondhatni tehát, hogy a formáció bevégeztetett és Dekára Kimérték.

Mindenesetre a politológusoknak bőven lesz témája: hosszan elemezhetik, miért tűnt el a magyar baloldal a parlamenti széksorokból.

Fotó: MTI/Kacsúr Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004